Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1883
Tartalomjegyzék
ing tudjon szabadon, önállón mozogni és tenni: ez az igazi művészet, mely a jó nevelés gyümölcsére számot tarthat. Hanem azért mindez nem arra megyen ki, mintha a csekélybe tudható tévedésekkel szemben a türelem végre is azt jelentené, hogy orvoslás nélkül nézzük el azokat . . . Koránt sem! Nevelésben a türelem, mondom, nem elnézés, hanem a gyermekkor erőtlenségének szeretetteljes, eszélyes támogatása azaz gyógyítása, — de nem oly gyógyítása, mely hevenyében s mely minden esetnél csak rideg parancscsal, tilalommal, vagy fegyelmezéssel akarjon mindent végezni. Az okos türelem bizonyára meg fogja találni a határt, hol az elnézés végződik; s mindig többet fogja azon törni fejét, hogyan tegye a botlást lehetetlenné, mint azon, mikép gyógyítsa azt? A meg-megnjúló helytelenségeket: a késedeltnezést, szórakozottságot, fecsegési hajlamot; s annálinkább a szándékos csintalankodást, másoknak inger kedéssel, erőltetett nevetgéléssel nyugtalanitását, az illemet, békét, kölcsönös szeretetet sértő szókat, vagy tetteket megfelelő módon, egy-egy rosz- szaló pillantással, éreztetett kedvetlenséggel, a bizalomnak, figyelembe vételnek egy időre megvonásával, igenis, haladéktalanúl toroljuk meg, — csak a fenyíték kimérésénél a vétség forrását, körülményeit s a tévedő egyéniségét is komoly latba vetni ne mulasz- szuk; különben sem a dolog természetének megfelelő, sem igazságos, sem foganatos nem lesz megtorlásunk. Az éles pillantásü nevelőnek tehát — a számosabb gyermekek soraiban is — minden nyugtalan kis „mobile perpetuumja“ körül nem csak azt kell meglátnia: hogy talán sem alkalmas, sem elég ülőhelye nincs és azért meg sem moccanhat a nélkül, hogy szomszédjába ne ütközzék; s a figyelmetlen körül nem csak azt kinéznie, hogy magasabb társ ülvén előtte, természetes helyzetében előre nem láthat: hanem az oly bensőbb rugón járó jelenségeket is észre kell vennie, hogy — teszem — ugyanaz a gyermek bizonyos szomszédságban, bizonyos évszakban, napokon s a napnak némely óráiban, s a teremnek verőfényes, világosabb ablaki oldalán stb. szembetünőleg élénkebb s izgatottabb, mint más társak mellett, máskor, s a teremnek árnyékos oldalán. Ezek szerint fogja tehát mérni s gyakorlatilag is értékesíteni Ítéletét. Végre pedig, hol a tulajdonképi fenyíték megtakarítható még, első sorban csakis a szóbeli eljárás fokozatai álljanak kezünknél, így: a sok tévedéssel járó feledékenység- vagy szórakozottságnál — az erélyes hangú emlékeztetés; a könnyelműség botlásainál — az intés; akármely tévedés ismétlődésénél — a komoly óvástétel, rossza- lás, vagy rendreutasítás; és végül a hol már az érzéketlenség, vagy épen ellenszegiilési hajlam mutatkoznék — a büntetéssel fenyegetés. Ezek vagy ilyesek csak a t ü r e 1 e m első fokú fegyelmezései, melyekben,
