Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1882
Tartalomjegyzék
44 nek még! Az rálépett volna már a siilyedés lejtőjére s bukásától vissza nem tarthatná semmi sem. Engedjék tehát remélnem, hogy önök nemcsak most, de később sem, sohasem várnak jutalmat kötelességeik buzgó teljesítéséért, s hogyha általános elismerés kisérné is valaha munkálkodásukat, azt is csak buzdításnak fogják tekinteni újabb és nagyobb kötelességekre. Ha igy tudnak és mernek gondolkozni, akkor igazán fognak haladni, mert akkor már meglátták az eszményt. Akkor nem féltek önök közül senkit, hogy munkálkodásának zsenge, tehát éretlen gyümölcsét mindjárt piacra hurcolja a rokonoktól és ismerősöktől kicsalt pénzen s koszorút fon halantéka köré látvány ajkak megfizetett olcsó dicséretéből. Ki szelleme gyermekkorának munkájában naiv örömön túl egyebet is érez és önhitten mosolyog bizonyos dicséretek hallatára, az bevágta már maga előtt a haladás útját, az nem fog oda emelkedni, hóimét, meg lehet látni az eszményt. Abból lehet hiú, kevély, de munkásságából a közre sem haszon nem háramlik, sem tény nem derül soha. Mert a hiúság üresség, felkapja az olcsó dicséret szele s a földhöz vágja. A hiú magát tűzi ki célúi maga elé s azért a mi alatta áll, megveti, a mi magasabban áll, azt tagadja, vagy ha már el nem tagadhatja, akkor irígyli és gyalázza. Magába zárkózva félreismertetésén kesereg. Tudom, hisz naponként tapasztalom, hogy vannak künn a világban, kik agyon dicsérgetik önöket, de higgyenek nekem, csak a hiúság gyengeségéből, vagy hogy ifjú, tapasztalatlan keblüknek könnyen lángra lobbanását alacsony önérdekből kizsákmányolják. Azért óh ne higgyenek azoknak, kik magasztalják a fiatalság munkásságát, mert ha hisznek, hasonlók lesznek a gyámoltalan virághoz, mely a kora tavasz álnok meleg napsugarára kidugja gyönge fejét s a rákövetkező éj derétől örökre elfonnyad. Várják meg, míg elmúlnak a dérrel fenyegető éjek. S ha volna tán önök közt, ki nem hinne nekem, higgyen Eötvösünknek, ki az ifjú munkálkodásának gonosz magasztaléira mondotta e szörnyű igéket: „Legyen elátkozott, ki a gyermeknek virágok helyett borostyánt mutat.“ Sokat szerettem volna még mondani; szerettem volna főkép azoknak, kikhez ma utoljára van alkalmam e helyről szólni, megmagyarázni, hogy mindenkinek kötelessége a nemzeti műveltség emeléséhez hozzájárúlni, s ezt mindenki csak úgy teheti meg, ha mennél hamarabb törekszik meglátni az eszményt és, megtanulván érte lelkesedni, lelki- ismeretesen óvakodni fog beleesni azokba a hibákba, melyek a magyar ifjúság legnagyobb részében, alig hogy magára marad, megbénítják a testi és lelki erőket. E hibák pedig mindannak ellenkezőjében állanak, a mi a nemzeti műveltség föltétele: tehát abban, hogy az ifjúság, mikor a középiskolából kikerül, a majdnem korláttalan szabadság szelétől elkapatva beleesik a henye társaságok szokásaiba. Nem szeret
