Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1881
81 s a főigazgatóság es az igazgatók zárjelentésére vonatkozó új szabályrendeleteit s ezeknek a maga részéről két rendbeli magyarázatát közli. Zárvizsgálatainknak jún. 16—27 napjain úgy a rendes mint a rendkívüli tárgyakban is lefolytával, s 28-án az ügydaraboknak a tanárkar által teljes rendbehozásával, jun 29-én, sz. Péter és Pál apóst, ünnepén, az ünnepélyesen megtartott „Te Deumról“ az intézet egyik nagyobb termébe gyülekezett a mindkét nemű szülői s a többi érdeklődő díszes vendégközönség, hol a főgymnasium évi állapotairól, a tanár széki jegyző által adandó szokott értesítést, s a jutalmak és az intézethez kötött ösztöndíjak kiosztásának ünnepies cselekményét az igazgató ezen értekező beszéddel vezette be: Tisztelt vendégközönség! Tartok tőle, hogy végre is kérdésbe kerül tapintatom, midőn — már ötödször — újra meg újra csak azon egyről, ma is nevelésünk ügyeiről találok szólani. Nyájasabb ügyet is elővehetnénk biz’ ott, t. h! de sikerülni fog talán a kellemest hasznossal kárpótolnom, midőn — szives türelmüket kérve — köz- és magánnevelésünk nyomorainak épen legtermékenyebb tényezőjével, magával a korral kívánok még számolni ezuttal. Ez a mi korunk, t. h! melyben a mai nemzedék születik, él és hal, nagyon kedvezőtlen az embernek testi és erkölcsi létére egyaránt. Azt a sok korán érő keserű gyümölcsöt a családban, azt a sok kata- strophát a nyilvános életben nem csekély részt magok a mai korviszonyok érlelik. Minden szövetkezik ma az ifjú élet megrontására, még talán az iskolát s magát a törvényt sem véve ki, — nem mondom szándékosan, de az idők áramlatának hódolva, azzal együttúszva. . . Hanem épen ezért: hol hát az erő, hol az a hatalom, mely az ellenséges világaramlatot boldogabb irányba terelje? Biz’a nem egy napszám, nem egyes halandó, s még csak nem is egy nemzedék müve, hanem magáé, egy újabb, jobb koré s azon magvacskáké, melyeket előre elhintegetünk, hogy a mit ma kitépni nem tudunk, — az elhatalmazott burjánt egy áldottabb kikeletre a jóval elnyomni segítsük. Az elveszett- eszme gyakran egész nemzedékeket ébreszte már fel, országokat hozott mozgásba s egy századnak lön uralkodó elvévé. . . Miért ne hintsük hát az ép magot, ha még oly parányi volna és ha mi magunk oly kicsinyek vagyúnk is; miért ne eszméltessük a kort, az életet, a társadalmat, — e nagy betegeket. . . Az ő dolguk meghallani bennünket. I. Nem szükség sárga üvegen át néznünk a világot, hogy eladdig a kérdésig vetődjünk maholnap t. h! vájjon egyátalán szükséges-e hát gyermekeink nevelésében maga a nevelés? Különc egy kérdésnek tűnhetnék ez föl, ha nem látnok, hogy időnkben, gyakran a legfontosabb életügyeknél is arra szokás fektetni a fő súlyt, a mi ezzel nem 11
