Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1880
26 veszélye fenyegeti, minden arra szolgáló izom ösztönszerű feszültségbe s működésbe jön, bogy a test állását támogassa, s a netalán megingatott egyensúlyt helyreállítsa. Villámlás, vagy erős fény szúrását szempilláink rögtönös lecsukása, s az estében, vagy futtában felénk zuhanó, rohanó tárgy által előidézhető veszélyt testünk különféle, ösztönszerű hajlásmozgásai által törekszünk magunktól elhárítani. Sőt az efféle vészt hozó eshetőségeknek puszta képzelése is önkénytelenül ösztönöz bennünket elhárító mozdulatokra. Gondolkodás, képzelődés gyakran szolgálnak ingerül ösztönszerü mozgások véghezvitelére. Elénkebb gondolatainkat rendszerint taglejtésekkel s hangos beszéddel kisérjük. E lélektani jelenség igazolja a színmüvekben a magánbeszéd (monolog) okszerűségét s jogosultságát. Valamely testmozgás eleven képzelete nem ritkán arra ösztönöz, hogy az illető mozgást valósággal végrehajtsuk; vagy ha a képzelt mozgást más személynek, vagy dolognak kell vég- hezvinnie, hogy annak sükerét saját ösztönszerű mozdulatainkkal mintegy elősegítsük. A zongorajátszó, midőn képzeletében valami darabot játszik, gyakran elkezd ujjaival a levegőben zongorázni. A tekéző sokszor igen komikus mozdulatokat tesz, midőn a futó golyót kézzel-lábbal, testhajlongásokkal, arczüntorgatásokkal törekszik maga számára kedvezőbb irányba terelni, mig körülte a nézők a golyó-dobást utánzó kézmozdulataikkal kisérik. Ideges emberek, ha együtt, vannak, szinte versenyezni látszanak egymás izomrángásainak utánzásában, s hogy a társaság egyik tagjának felkaczagása, vagy ásitása mily gyorsan ragad a többiekre, ismeretes dolog. A páros testtagok, s a rokonmunkásságú izmok együttes mozgása szintén az ösztönszerü mozgások közé tartoznak. A szempillák együtt emelkednek és zárulnak; a szemmozgató izmok a két szemgolyót mindig egyazon irányba vezetik; a szabadon himbálózó karok járásközben a lábakkal váltogatva, együttesen mozognak ; ha a kéz- vagy lábujjak egyike mozdul, társait is ösztönszerü mozgásra készti, s a gyakorlati zeneművészség fortélya épen abban áll, hogy az újjak emez ösztönszerű együttes mozgását legyőzve, gyakorlás által oda fejleszti, hogy minden egyes újj önállón szabad, független, s csupán az akaratnak engedelmeskedő mozgással bírjon. E sorok írója, a negyvenes években, látott egy fiatal nőt, kinek karjai hiányoztak, s kinél a lábujjak oly tökéletességre voltak fejlesztve, hogy azokkal varrt, hímzett, zenélt s számos egyéb kézi munkákat a legügyesebben teljesített. Az együttes mozgások egy sajátságos fajtáját képezik az úgynevezett rokonszenves (sympathikus) mozgások. Testtagjaink tudniillik nemcsak saját beszédszervünk működését, hanem idegen beszédet, ének- és zenehangokat is megfelelő mozgásokkal, taglejtésekkel, arcjátékkal, tánczrahajló mozdulatokkal stb. kisérnek. Ezen alapszik a színészetnél oly nagy fontosságú m i m e 1 é s (mimika) művészete. — Efféle
