Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1880

társaságának hires „hableánya,“ ki 1879-iki nov. 22-én a müncheni színházban egy ily mutatványának áldozata lön. Számításon túl maradt a viz alatt, s oda fúlt. Épen ez idézett példák bizonyítják legszembetűnőbben, mennyire nem ura a lélek a test efféle mozgásainak.

Az elmondottak szerint már a testi mozgásoknak két fajtáját különböztethetjük : tudniillik, az olyanokat, melyekkel a lélek szabadon rendelkezik, és az olyanokat, melyek nem állanak az akaró lélek uralma alatt. Amazokat önkényt es, ezeket Önkény télén testi mozgásoknak nevezik. E kétféle mozgásnak megfelelőleg szokás az illető izmokat is önkénytes és önkénytelen izmokra különözni el. Egyébként e két fajta izmok némikép alakjokra és szerkezetükre nézve is különböznek egymástól. Az önkénytes izmok ugyanis többnyire hosszak, arányosabb alakúak, rostjaik rendezettebbek, és a mozgató idegek nagyobb részt az agy- és gerinczvelőből ágaznak szét bennök; míg az önkénytelen izmok inkább idomtalanok, kószált rostozatuak, s mozgató idegeiket főként az ideggóczokból nyerik. — Épen az önkénytelen izmok szakadatlan mozgásában áll a tenyészeti élet folytonossága, s ugyanazért igen bölcsen gondoskodott az anyatermészet, midőn testi életünk e tényezőinek legfontosabbjait a mellüregbe zárta, s erős csontkassal vette körül, hogy azok a külső erőszak ellen lehetőleg védve legyenek. S innét van, hogy a testi abnormitások közt alig idézett elő valami oly feltűnést, mint egy vézna, beteges külsejű fiatal ember egészen ketté vált, s tágra szétnyitható mellkasa, melyet az ötvenes évek elején Pesten volt alkalmunk látni.

Foglalkozásaink közben egész sorával találkozunk ama sajátszerű testi mozgásoknak, melyek, eredetileg, önkénytes mozgásokúi tekinthetők ugyan, minthogy az önkénytes izmok által hajtatnak végre. Közelebbi lélektani vizsgálatnál azonban kiderül, hogy ezek tulajdonképen önkény- telenűl, vagyis az öntudat megelőző hozzájárulása, s a lelki akarat közvetlen ingere nélkül mennek végbe. Sőt, tapasztalás szerint, e mozgások némelyike annyira önkénytelen, hogy a lélek maga is csak e mozgások folyamán, vagy elmúltával vesz tudomást rólok, s létrejöttöket vagy lefolyásukat még akkor sem, vagy csak ritka esetben képes kellő időben megakadályozni, ha azok netalán veszélyes következményekkel járnának. Az izmok összerázkódása megrettenéskor; megbotlás alkalmával az izmok megfeszített munkássága, hogy a test egyensúlya ismét helyreállittassék; a test hátratartása, ha lejtőn lefelé, vagy előrehajli- tása, ha meredeknek megyünk; a karok himbálózása járás közben; a félénk katona bukdácsolása az ágyúszó hallatára; a szunnyadó katona szabatos lépdelése éjjeli menetek alkalmával; a szundikáló kocsis csapkodása az ostorral; az alvó hadonázása karjaival; az arczizmok rángatózása idegeseknél; a pislogás, nevetés, ásitás, köhögés, tüszszentés; a csecsemőnél a sirás, szopás, a tárgyak után való kapkodás stb. mind