Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1876
58 csak másképen. Most, midőn az újítás kora, épen mint szüksége, körül-belül nálunk is lejárt már, csak az lehet a kérdés, hogy annak javítását, mit a viszonyoktól s a nemes előre törekvés tüzétől elragadott íróink, az előttök és nélkülök támadt tévedések analógiája után, rontva építettek, mi egy másik század munkájává tegyük. A nyelv minden elemei szerint fejlődött és ujult, s fejlődni, újulni fog ezután is folyvást. *) És nálunk talán inkább, mint akárhol, fajunk azon ifjú nyelvösztönénél fogva, mely kivált a népnél oly gazdag és tarka tenyészetben nyilatkozik. A nyelvjavitás eme munkáját nem régiben a tájékozottság s az alapos kiindulás előkelőségével fogták fel lelkesebb nyelvészeink; s mi úgy tartjuk, hogy álláspontjuk jogosságát kétségbe vonni s törekvésök irányának a tudomány pironsága nélkül ellentmondani nem lehet. A sükert azonban itt nem a mától vagy holnaptól kell várni. Ki fogná — vegyük fel — egész a nép ajkáig eljutott talaj-1 onnét egyhamar leirtani, vagy a szint oly törvénytelen, de népszerű élvet (Bajza), szerényt (Kaz.) , modort és jellemet, támlás-széket (Jós.), pamlagot, szivart (Yörösm.) stb. társasköreinkből kitiltani? Mi azonban nem annyit tesz, hogy mindent az időtől várjunk. Sőt, a mi tőlünk függ, sürgetőn szükséges, — és ez : régi s újkeletű szavainknak, valamint táj- és népszavainknak lehetőleg teljes ösz- szegyűjtése s megvilágítása; a nyelvben forgó törvényteleneknek pedig az ellenkező áramlatok közt sem csüggedő fölkeresése, megbélyegzése s életben, írásban és kivált szótárainkban lehető mellőzése, helyettök jobbaknak ajánlása és használása. S a nyelv, és vele a szokás látszatos mozdulatlansága, s az értetlenség különködései lassankint engedni és változni fognak; a tudomány megtisztult elvei túlélik a tévedéseket, noha a tudomány, s főleg a nyelvtudomány, maga sem fogja egészen mellőzhetni soha, hogy h i t b ő 1 is ne éljen. Fő dolog, hogy nyelvünkre újra meg újra forduljon nagy elmékben termékeny és azok hatására oly fogékony idő, milyen a Kazinczyék volt. Egyébiránt pedig — mint Diefenbach mondja — az emberi szabad szellem nem gyászol az alak bomladozásán, mely habár gazdag és szép, de az ő fejlődéséhez már igen szűkké vált. E helyett csodálatosan bánik el annak romjaival. A lángelmű emberek, a művészet s tudomány birodalmának e fejedelmei, megnemesítik a legsülyedtebb nyelvet is, és a csak gyűlevész romokból állónak töredékei egy Shakespeare kezei közt majd a legfinomabb mozaikká simulnak, majd fenséges Panthe- onná nőinek ismét össze. Szvoréxiyi József. 1 1) És romlani, mint erről saját nyelvére nézve Gabelentz nem régiben oly keményen panaszkodik. L, Zeitsehr. für Völkerpsyeh. u. Sprachwissenseh. 1874. II. Hft. 153.
