Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1876
26 gálás alaptörvényéül; ugyanazt a Földi jelentékeny részvétével készült deb- reezeni „Magyar grammatika“ is (1795). S a nálunk szokatlan készültséggel kiállított ezen munkák csakhamar nagy hullámokat vetve, a tiszántúli s erdélyi választott magyarságot egészen elboríták, s első tényezői lettek nyelvharczaink azon (Verseghi-féle) irányának, mely hosszas és mély rongálása után végre is csak tehetetlen izgágának vált be. A n e o 1 o- g u s név, bélyegző jelentekével, emez irány híveinél kelt elsőben szárnyra, mely az orthologus gúnynevet hiván ki maga ellen, élesen meg lön a szakadás jelölve. A vonzóbb alapokra helyezkedett újítók példája azonban lassankint az ellenzék területén is fogni kezdett. Erdélyben G y alma t h i az újítás ösvényére lépett; Debreczenben, Földi tanítványa, Csokonai, „a Kaspium elég tágas homokpusztáira utasítja vissza azt a magyart, kinek új idea s az új ideával szükségképen járó uj szó nem kell; sőt a grammatikai társaság maga is, míg az uj keletű szókat (s mint ilye- ket, Faludi látszcit-ht és Bőd szótár-ki is) rostálgatja, másfelől maga is uj műszókat alkot és számos szokatlant vet fel. Ugyan Debreczenben, az orthologismus székhelyén, az „Uj zsoltárkönyv“ az uj nyelv alakjaival és szavaival tele jelenék meg, úgy hogy ivekre terjedő neologismust szemelhetett ki belőlök Kölcsey. De a tiszai s erdélyi nyelvszokás ezen tájak íróira nézve még folyton biró maradt, s lassankint az egyes vidékek nyelvjárásának felsőbbsége fölötti meddő vetekedés üszkét dobta Íróink közé. Az erdélyiek a dunai magyarságot „a tótból, németből faragott szók miatt;“ a balatonmellékiek viszont Erdély nyelvét s Párizpápaiét az oláhos szók miatt nem akarták érteni. Révai a „transsylvanica iactantia“ (Gramm. 931.) ellen, mások a tiszaiasság helyességének kizárólagossága ellen (Hel- meczy id. Értek. XXXII.) tettek óvást; ellenben Erdély, a tiszaiakkal, a székely származású, de Kassán élő Baróti „Kisded szótár“-át nem szűntek gyanús szemmel tekinteni s ostromolni, nem csak, mert „szavainak egy részét — a mint sokan tartják vala — maga találta fel;“ M hanem már azért is, mert a közlött t á j s z ó k mellé az illető vidéket is nem jegyezte oda. Szóval „a vallás, ifjúi állapot, tanulásmód, tájéki beszéd, tudományos és erkölcsi kipalléroztatás, s több ilyenek különbözése a nyelv egységesítésének mind megannyi akadályai gyanánt tekintettek“* 2) és tényleg azok is valának. A keresztyen, Sebestyén; tudós, boldog, mulatság, old, volna, íme, — s ellenben : kérész tény, Sebes tény, tudós stb. mind a mondott szakadás orthographiai emlékei, noha amaz otromba szembeszállás az irodalmi, sőt országos ejtéssel már korábbi üdőkről keltezhető. 3) i) Sándor Istv. Toldat Előbesz. 2j Sípos Józs. Muzár. III. 61. 3) V. ö. Kalmár „Prodromusának“ hangsúlyozási s metrikai tanaival, ki pedig magát „philologus e eomit. Veszprimiensi,“ — tehát a hangkurtító dunántuliság neveltjének Írja.
