Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1876
z s e n y i; purizmusunk egyik előharczosa, a sok újat kisérlő gr. Des- sewffy József; a grammatikait, ellenző, de a szótári újításban uj alkotásai és kivált szórövidítései által hatalmas részt vevő Yerseghi; a Kazinczy „nyelvrontását“ kárhoztató nagy újítók: Kisfaludy Sándor és Horváth Endre stb. — hogy az ügynek némely szerényebben merő munkásairól, Virág-, Csokonai-, Döme-, Babócsairól; a műnyelvünk megalkotásában fáradozott Fejér Györgyről, Kovács Mihályról, Schedelről, — s a mindent merészlő Bugátról bővebben ne szóljunk. Sajátszerűségeinél s a szóalkotás terén feltűnt kiváltságos szerencséjénél fogva, kit Kazinczy körének élén illik vala neveznünk, S z e m e r e Pálról kell még részletesben emlékeznünk. Míg Kazinczy vezére, Szemere Pál szer tárnok a vala nyelvújítási mozgalmainknak; azon középpont, sőt azon forum, ki előtt a nyelv és ízlés uj tényei s jobbrészint tényezői, Kazinczyt magát sem véve ki, megfordultak. Boppant szorgalommal felhalmozott lexikális anyagát tárva-nyitva tartá mindazon nyel- vészkedő Íróink számára, kik jegyzeteit tanulmányozni, s a kézbesített tiszta lapokon azokra észrevételeiket tenni akarták és merték. Itt láttuk Kazinczyt, Kölcseyt, Schedelt (Toldyt) és másokat sajátkezű bejegyzéseikkel. És mind arra való volt ez, hogy tekintélyesebb Íróink belőlök, újítási harczaik- ban, kész és lehetőleg tisztázott adatokból meríthessenek. Onnan vette Helmeczy „Az újításokról,“ fentebb idézett értekezéséhez nagyszámú példáit (VII—XIII); Kölcsey „A szókurtításról,“ s „A szószármaztatásról“ irt czikkeihez, valamint a „Felelet“-hoz is adatait (Munk. IV. k.); és maga Kazinczy a Sipos „0 és uj magyar“-jára adott bírálatához — Szemere kész kidolgozása szerint — a szófejtegetéseket. ’) A nyelv alapelveihez, melyek Kazinczynál hatra szaporodtak, Szemere még egy hetediket és legfőbbet, a „nyelv géniuszát“ állítja fel, 2) miben amannál, kétségkívül, szerencsésebb sejtelemmel választja meg álláspontját. S alig csalódunk, ha uj szavainak népszerűségét s gyors elterjedését emez elvének, vagy inkább érzékének tudjuk be, mely szerint uj alkotásait a nyelv s a- j á t o s jellemével összhangzásba hozni s annak közkincsébe egy vagy más találó vonásuknál fogva beolvasztani értette. Természetes, hogy az ő szavainak is osztozniok kellett keltők korának vonásaiban, s egyátalán az uj, vagy szokatlan szók sorsában. Szemere nem alkotott annyi szót, mint némely más egyesek; de az övéiből aránylag talán legtöbb, — annyi átjutott az irodalom s az élet i) i) Tud. Gyűjt. 1817. XII. 93-98. s) Mire Kazinczy: „Tiszteletet érdemel — u. m. — mindenik (azaz mind a hét); de hol az egyik a másika felett? — azt sokszor csak az Ízlés (acre iudicium) határozza meg.“ (Muzár. III. 308). Az Ízlés ezen törvényére viszont, mint legfőbb bíróra a nyelvben, Horváth István azt jegyzi meg, hogy „az nagyon precario ül a tribunalban; mivel gyakran makacskodik“ (u. ott). S igy fűződnek tovább az alapelvekre nézve és — magoknak, az egy iskolához tartozó legfőbbjeinknek is tétovái.
