Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1876
106 A három hivatalos látogatás, melyeket évenkint ünnepléseihez szokott számítani intézetünk, lefolyt tanévben is szerencséltete bennünket. Egyik, mindjárt a tanév elején, tanker, kir. főigazgató, dr. Juhász Norbert ur ő nsgaé, ki okt. 8-án érkezvén hozzánk, okt. 9—11 folyt iskola-látogatásait, ugyan 11-én, az elnöklete alatt tartott s egészben általa vezetett szint oly építő, mint tanulságos értekezlettel fejezte be. — Másik, az intézet védnöke s első jóltevője ngs. ésft. Eezutsek Antal zirci apát űré, kit f. é. máj. 3-án fogadtunk s üdvözlőnk körünkben. Itt töltött hat napját ezúttal is a szokott családi ünnepekké avatván, s kegyeinek újabb emlékeivel kötvén le az intézetet ő nsga, máj. 9-én távozott közölünk. — A harmadik, ismét tank. főigazgató ur ő nsgának látogatása volt, a máj. 26—29 végbement szóbeli érettségi vizsgák alkalmából, melyek után. magunk s az ifjúság áldásaitól kisérve, máj. 31-ke éjjelén hagyta el intézetünket. Év folytán a hozzánk érkezett főbb fontosságú felsőbb intézvé- nyékből, mint az intézet szervezetére módosító, vagy fejlesztő hatást gyakorlókat, a következőkben soroljuk fel: 1877. jan. 3. 28769, majd pedig pótlólag máj. 23. 2712. sz. alatt a nmélt. vall. és közokt. kir. minist, elrendeli, hogy a középtanodákban iskolázó izraelita tanulók az előadásoktól következő ünnepeiken fölmentendők: a) a roshazana (újév) két ünnepén; b) a yom-kipur (kiengesztelődési) ünnep egy napján; c) a sukkoth (sátoros) ünnep első, másod és nyolcadik napján; d) a peszach (husvét) első, másod, heted és nyolcadik napjának délelőttjén; e) a sebuoth (pünköst) ünnepének két napján, — öszvesen 12 ünnepen, melyeken túl ünneplés ürügye alatt az elmaradás tilos. 1877. jan. 8. 60. sz. a. Ersek-főpásztorunk ő excja, Eger város egészségügyi bizottságának a városi tanács-ülésből hozzá intézett kérelme indokait méltányolván, a főgymnas. ifjúságot a nov. 3-tól virágvasárnapig terjedő téli időszakra, köznapokon, a templomba járás kötelezettsége alól fölmenti. 1877. febr. 2. 61. főig. sz. a. a „Középisk. Bendtart.“ több pontjára nézve fontos felvilágosítások s utasítások adatnak. 1877. febr. 13. 2752. min. sz. a. a módszeri értekezletek ügyrendje s eljárási módozatai szabályoztatnak. IX. Az 1877—78 tanév kezdete. 1. A tanulók szabályszerű beiratkozására f. é. auguszt. hó 30. és 31. s pótlólag szept. 1. és 2. napjainak délelőtti órái tűzetnek ki. A fölvételi, pót- és javitó-vizsgák ugyan eme napok délutáni óráiban tartatnak meg.