Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1875

8

vétkezése, a folytonos változás, az egésznek bizonyos külső alaktalanságot kölcsönöznek ugyan, de csak addig, mig képesek vagyunk fölfogni ama szerves és benső összefüggés szabályait, melyek mind e jeleneteket egy művészi egészszé fűzik. Ha valaki először nyúl Fausthoz, csakugyan rendesen elijed e mű bizarr, szokatlan külsőségétől; minden látható összefüggés hiánya, előtte e művet inkább tündérregének, mint rendszeres művészi alkotásnak tüntetik föl; de ez onnét van, hogy a lángész bizonyos dolgot szokatlan nymbussal és jelentőséggel képes körülvenni. Ilyen volt pl. a „Freischütz“ Weberre, ilyen a „Madonna“ Rafaelre, s ilyen „Faust“ Gö- thére nézve. S ezek egészen más művek, mint melyek már első látásra elragadnak bennünket az eszmék s alak újsága és változatossága által. Az ily rögtön lelkesítő művek, rövid időn úgyszólván olvashatlanokká lesznek előttünk; az eszmék többé nem újak, a kivitel már nem bámulatos. Minél jobban megbarátkozunk velők, annál inkább észre veszszük hiányaikat és bámulatunk egészen odavesz; úgy szólván alig becsüljük valamire. De e kevésre becsülést, a szorosabb ismeretség, csakis keveset érő szellemek iránt idézi föl. Egy mestermű, minő Faust, nem idéz elő hirtelen lelkesedést. Soká és sokszor kell tanulmányoznunk, míg teljesen megértjük; föl kell szállanunk hozzá, mert az hozzánk le nem ereszkedik. Ha csak kissé megbarátkoztunk Fausttal, az első küzdelem, s kétségtelenül nem jó hatás, tetemesen csökkenni fog; ellenben minél tovább és minél többször olvassuk, annál inkább értjük; elragadtatásunk, szépségei fölött, nőttön nő, s minél inkább mélyedünk belé, annál inkább veszszük észre megszámlál- hatlan gazdagságát.

S a külalak e látszólagos tökéletlensége, még nevezetes kritikusokat is megzavart; mielőtt azonban ezekre általtérnénk, vizsgáljuk meg azt közelebbről.

Annyi tagadhatlan, hogy Faust nem csak tervezetére, hanem kivitelére nézve is, két határozottan külön álló részre oszlik, melyeket alig mondhatnánk egy és ugyanazon költőtől származottaknak, ha azt egyébként már nem tudnók. Mert mig az első rész, néhány, s csak később betoldott jelenetet pl. a „Walpurgis-éjt“ kivéve, a legnagyobb átlátszósággal és szem- lélhetőséggel gördül le, sőt az emberi gondolkodás legmélyebb resultatumait és a lélek életének legtitkosabb mozzanatait plasztikai tökélylyel domborítja ki: addig a második rész, az allegóriák, a mysticismus és romanticis- mus homályába sülyed. — Az első rész, még befejezetlen állapotában is, mestermű; a második csak több szép költemény sorozatának mondható. Innét van talán, hogy Faustnak két részét Dante „Poklával“ és „Paradicsomával“ vetették egybe, noha sokkal találóbban lehetne azokat Milton „Elveszett és ismét visszanyert paradicsomához“ hasonlítani, melyekkel nem csak eszmében, de a külalakot illetőleg is, abban rokonok, hogy az első rész messze felülmúlja a másodikat.

Túl menne e lapok határán felsorolása ama számos történeti s aes-