Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1862
29 lyainak fegyelme is különbözik némileg egymástól! Az ifjúkor fokozatos fejlődése kívánja, hogy legyen némi különbség a felgymnasiura s a jogi tanfolyam fegyelme közt is, melyből a férfiasodé ifjú az iskolai korlátoktól ment életbe lép át. S ebben az inaknak egyelőre meg kell nyugodniok. Majd eljö az idő, midőn , valamint az algymnasiumból a felgymnasiumba, úgy ebből a jogakademiába is eljutnak, s azok lesznek kétségkivül a jogászati pályán is a legkitűnőbb, legderekabb és szeretetreméltóbb ifjak, kik törvényeiket pontosan megtartani már itt a gymnasiumban kedves szokásukká tették. — Általán pedig ne feledjék el, kedves Ifjaink ! kogy Isten áldását csak az nyeri meg, ki azt buzgón kéri, s az biztosítja magának, ki híven használja. „Kérjetek és adatik.“ „Munkálkodjatok mig nappal van.“ Tehát Istennek hiven szolgálni, aztán ernyedetlenül munkálkodni, e kettőt gyakorolják mindenekelőtt és fölött; s ha ezek - kel a tanoda! elöljáróság iránti méltó tiszteletet s kész engedelmességet, s a társaik iránti nyájas, szives szeretetet egyesítik ; ha a tanintézeten belül és kívül megteszik lelkesen teendőiket, s ha megadják és hagyják mindenkinek, a mi öt illeti: nem lévén feddés, fenyités s napjaink megkeseritésének oka és helye, az év, melyet Isten segélyével megkezdettünk, kedvesen s mintegy észrevétlenül foly le, s édes lesz annak vége, mely a kötelességliü ifjút a vele megelégedhető szülék és rokonok karjai közé vezeti, még édesebbek lesznek pedig a gyümölcsök, melyeket annak fáradalmai az e földi s azontúli életre is teremni fognak. En naponként kérni fogom Istent, a minden jó adomány kegyes osztogatóját, hogy áraszsza sz. kegyelmét és áldását mindazokra, kiket gondjainkra bízott, nevelje mindnyájokat nagyokká erények- és tudományban, s engedje, hogy mindnyájan megfeleljenek azon magas várakozásnak, s azon édes reményeknek, melyeket a szülök, a haza és az egyház bennök helyez. Úgy legyen!“ Az első félév február hó 28-án fejeztetett be. A bejegyzett 497 nyilvános tanuló között bizonyitványt kapott 479 és pedig: a VIII. osztályban kitűnő első rendüt 8, első r. 22; — a VII-dikben kt. e. r. 8, e. r. 22. másod r. 9, bizonyítvány nélkül maradt 3; — a Vl-dikban kt. e. r. 13, e. r. 31, m. r 15, b. n. m. 6; — az V-dikben kt. e. r. 12, e. r. 43, m. r. 7; — a IV-ikben kt. e. r. 12, e. r. 28, m. r. 9, b. n. m. 2; — a III-dikban kt. e. r. 16, e. r. 34, m. r. 10, b. n. m. 2; — a Il-dikban kt. e. r. 16, e. r. 56, m. r. 7, b. n. m. 2; — az I-ben kt. e. r. 11, e. r. 65, m. r. 20, harmad r. 5, b. n. m. 3; — Összesen kt. e. r. bizonyitványt kapott 96; — e. r. 301; — m. r. 77 ; h. r. 5; — bizonyítvány nélkül maradt 18 ifjú. — A rendkívüli tantárgyakban első féléven át gyakorolták magokat, névszerint a francia nyelvben 30; — az ékesirásban 308; — a rajzolásban 114; — az éneklésben 187. Maré. hó 6-án vette kezdetét a második félév, melyre az iskolai törvények marc. 9-én hirdettettek ki, mely alkalommal az igazgató a következőket intézte az ifjakhoz: „Tanuló Ifjak! Az iskolaév első öt hava elmúlt; jól, roszúl, — kedvező nem kedvező eredménynyel, ez annyiban most már mindegy, a mennyiben a történteket megmásítanunk többé nem lehet. Tudom, hogy legközelebb, az érdemsorozat kihirdetésekor, fájdalom szállt meg nem egy ifjúi keblet; itt ugyan a tanulmányi sükermutató alanti- sága, amott az erkölcsi viselet, majd a figyelem vagy szorgalom hiányairól tanúskodó rovat fulánkja sebzi a sziveket. A józan orvos gyakran sebet üt, midőn gyógyítani akar. Ezt tettük mi is, a hol kellett, tekintettel a múltra, hogy inainknak szebb, jobb jövőt készítsünk elő. Szerencsére az idő, melylyel már nem rendelkezhetünk, csak fele az évnek ; másik fele, melyet elkezdénk, még teljesen hatalmunkban van. Hogy ennek percei a jobbaknak megtere mjék a szokot jó gyümülcsöt, a gyarlóbbaknak pedig az eddiginél dusabb kamatot hozzanak, vájjon mire van szükség V — Csak egyre, Ifjak! arra, hogy tartsák meg törvényeiket, melyeket ezennel kihirdetünk, felolvasunk, hallgassák mindnyájan teljes figyelemmel.“ — S a törvények kihirdetése után: „Törvényeink világosak, megérthette mindenki, nem szükséges, hogy azokat egyenkint fejtegessem. Csak röviden azt mondom isteni Mesterünkkel: Ti barátim vagytok, ha megcse- lekszitek, a mit parancsoltam nektek; igen, ti kedvesek lesztek szivünknek, ha tettekkel bizonyítjátok be, hogy él bennetök a törvények tisztelete, azon törvényeké, melyek csak javatokra céloznak; e törvényeké, melyeket mi hirdetünk, fentartunk, kezelünk, de melyeket egy magasb tekintély, Istentől fölénk helyezett elüljáróink akarata szabott elétök és elénk. — Azonban, ha érthetők is törvényeink, ha napfénynél világosabb is névszerint azok 10. cikke ez még sem old föl engem azon kötelem alól, hogy egy bizonyos pontot különös figyelemre méltassak. Fájdalommal telik el szivem, ha egy mételyre gondolok, mely édes hazánkban már oly igen elharapózott, s a tanuló ifjúság soraiban is mindinkább mutatkozik. E borzasztó métely akáromkodás, melynek gyakorlásában magyar nemzetünk szomorú hírességre vergődött. S valóban ifjak és vének, földmivelök, kézművesek, tudósok, előkelők, kor, osztály, sőt most már a nem különbsége nélkül, helyt adának keblökben e mételynek, elannyira, hogy ha ez igy megy, már-már ott leszünk, miként nem lesz más hátra, mint a koronás látnokkal sirva panaszkodnunk: ,,Ime mindnyájan eltértek, mind együtt hitványakká lőnek, nincsen, ki jót cselekednék, nincs egy is!“ Pedig, hát ugyan mi az
