Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1861

24 bőségét, s adja, hogy áldott legyen a közjóra szentelt élete, áldott a fölséges trón s a szeretett hon javára célzó tö­rekvése, legyen áldott neve, áldott emléke is, hogy ha majd a jeles Pálffy-törzs késő unokái a családi képcsarnok­ba, mint az erény és érdemek iskolájába vezetik serdülő utódaikat, Excellentiád alakja előtt elmondhassák: íme ez Móric volt családunk egyik födisze; ő kitűnő kormányos vala, kormányzá pedig Magyarország hajóját, s ellen­szelek dacára oly szerencsével és bölcseséggel, hogy valamint a hajó felséges Urának legmagasb tetszését kiérdemié, úgy a hajó népét is, melyet a boldogság révébe vezetett, örök hálára kötelezé. Adjon ehhez a kegyes Isten Excel- lentiádnak törhetlen testi lelki erőt, bő malasztokat, hosszú és boldog életet. Éljen !“ Erre ö Excellentiája ép oly hatályos mint nyájas szavakat intéze a tanárkarhoz, kitartásra buzdítván azt a soknemü nehézségek között, s különös figyelmébe ajánlván azon oktatás-nevelési — s főleg a történelmiek ke­zelésében szem előtt tartandó — elveket, melyek egyedül képesek az állam és családok, úgy az egyház javára oly nemzedéket elővarázsolni, mely bátran szembe álljon a kor tévelyeivel. — Most ö Excellentiája, a tanintézet tem­plomában rövid imát végezvén, meglátogatá az I-sö osztályt, hol a gymnasiumi énekkar üdvözlödallal tisztelgett; aztán a többi osztályokat mind rendre a gymnasiumi tanszertárral együtt; bemutattatá magának mindenhol a legki­tűnőbb növendékeket, kikhez s társaikhoz minden szépre, jóra buzditó intelmeket intézett, s végre az igazgatói szál­lásra betérvén, magas jelenlétének, szívélyességének, a kisdedekhezi kegyes leereszkedésének s vallásos lelkületé- nek becses emlékét hagyva maga után s az „Ifjak indulójá“nak zengedelmei és üdvkivánataink között távozva, folytatá látogatási körjáratát. A zárvizsgák julius hó folytában tartattak. Névszerint juh 1—6. a hittanból valamennyi, — s a bölcsé­szeiből a VIII. osztályban; — továbbájul. 8—24. a többi tantárgyakból az I—VII. osztályokban. A tanéven át a délelőtti előadásokat naponként 7 V2 órakor sz. mise előzte meg. Az előadások minden­kor közös imával kezdettek és fejeztettek be. Ünnep- és vasárnapokon 8 órakor sz. mise, utána sz. beszéd, délután 21/2 órakor hitoktatás, 3-kor délesti isteni tisztelet tartatott. A kath. növendékek a tanéven át hatszor részesültek a sz. gyónás- és Oltáriszentségben; nagyhétben résztvettek a háromnapi lelki gyakorlatban, megjelentek a buzaszen- telési, keresztjáróhéti és urnapi ünnepélyes egyházi sz. meneteken, és számosán önkényt végezték a sz. Alajos tisz­teletére gyakoroltatni szokott hathéti ájtatosságot. Ami gymnasiumunk taneszközeit illeti: a gymnasiumi könyvtár az intézet költségén 176 o. é. ft erej eig szerzett könyvek s folyóiratokkal gyarapittatott; — a természettudományi gyűjtemények fentartása- s növelésére 218 o. é. ft fordittatott; — a gymnastika helyisége 700 o. é. fton megszereztetett, s tanszereinek fentartása s növelésére 100 0. é. ft adatott ki; — végre az éré mgy üj t em ény t az igazgató egy, t. Muhoray András, jászberényi ügyvéd úr szívességéből kapott nagyobbszerü ezüst éremmel, s Szalay Árpád V. oszt. tanuló öt darab ezüst pénzzel növelte.

Next

/
Oldalképek
Tartalom