Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1861
22 kt. e. r. 10, e. r. 25, m, r. 7 ; b. n. m. 3; — a II-dikban kt. e. r. 12, e. r. 46, m. r. 9; b. n. m. 3; — az I-söben kt. e. r. 14, e. r. 50, m. r. 29, harmad rendűt 3; b. n. m. 3, — Összesen kt. e. r. bizonyítványt kapott 75; — e. r. 306; — m. r. 82; — h. r. 3 ifjú; — bizonyitvány nélkül maradt 16. — A rendkívüli tantárgyakban első féléven át gyakorolták magukat, névszerint a német nyelvben 204; — a francia nyelvben 34; — az ékes-irásban 257; a rajzolásban 89, — az éneklésben 132. A második félév marc. hó 7-kén vette kezdetét: május elején megkezdettek a testgyakorlatok a tanintézet gymnastikájában s a melegebb évszak beálltával, az úszás leckéi az érseki uszodában. Második félévre marc. hó 12-kén hirdettettek ki az iskolai törvények, mely alkalommal, tekintetbe véve bizonyos sajnos körülményeket, az igazgató jónak látta az ifjakhoz a következőket intézni: „Isten, a fő s legbölcsebb törvényszerző példájára, ki valamint alkotta, úgy rendezte is a mindenséget, határokat tűzött a tengernek s törvényeket szabott a vizeknek, hogy akaratja ellenére át ne lépnék medreiket, ott, hol egy célra többen összejönek és egyesülnek, az emberek is mindenkor szabtak és szabnak törvényeket, melyeket mindenkinek meg kell tartani, kitűznek bizonyos határokat, melyeket büntetlenül átlépni nem lehet. Ezt kívánja a rend, mely nélkül semmi jó nem te- nyészhetik. De ha valahol szükséges a jó rend, szükséges ott, hol számos ifjak gyülekeznek egybe, hogy az élet nagy feladataira előkészíttessenek, minden szépre, jóra oktattassanak, neveltessenek. Már ha minden okos és jóravaló ember, ki bizonyos helyzetet elfoglal, legelőször is arra nézve szokta magát tájékozni: vájjon mi ott a teendő, mi a kötelesség? — minden jóravaló tanuló ifjúra nézve sem lehet fontosabb és érdekesebb, mint azt megtudnia: mi követeltetik tőle azon tanintézetben, melynek polgárává — saját óhajtására — avattatott. Hogy pedig ezt minden tanuló megtudhassa, s hogy az eléje tűzött rend s törvény folyton fris emlékezetben lehessen, a gymnasiumi pálya folytán nem egyszer mindenkorra, hanem évenkint kétszer hirdettetnek ki az iskolai törvények. íme most is e végett sereglettünk ide. Hallgassák azokat figyelemmel az ifjak, — intek és felszólítok mindenkit, kisérje azokat éber figyelemmel.“ — S a törvények kihirdetése után: „Még soha nem találkoztam emberrel, nem hallottam senkitől, nem olvastam senkiről, ki megbánta volna, hogy törvényeit megtartotta, kötelmeit teljesítette. Sőt nincs, de nem is lehet édesebb, vigasztalóbb s boldogitóbb érzet, mint az, mely törvényeink s kötelmeink teljesítésének tudatából fakad. Ám próbálja meg bárki, s fogja tapasztalni. Törvényeiket hallották az ifjak; ha mégis tartják, bizonyára nem bánják meg soha. — Egy tanintézetben kétféle egyéniségek vannak: tanodái elöljáróság, és tanintézeti alattvalók, azaz tanuló ifjak. E törvények, melyek épimént fölolvastattak, kötelező erővel bírnak mindkét félre nézve. Az elöljáróságnak szent kötelessége azokat megtartatni; a vezetésük alatti iijuságnak pedig elengedhetlen kötelme azokat lelkiismeretesen megtartani. Mi, midőn hivatalainkba léptünk, ünnepélyesen Ígértük, s esküvel fogadtuk, hogy megtartatjuk azokat; az ifjak pedig, midőn e tanintézetbe jöttek, s fölvétetni kívántak, önkényt alávetették azoknak magokat. Kell tehát, hogy törvényeink mindkét fél által egyiránt tiszteletben tartassanak. Már ami minket illet, engemet, mint igazgatót, s tiszteletre méltó munkatársaimat, az összes tanárkart, mindnyájunk nevében ünnepélyesen kijelentem, hogy nekünk eltökélt szándékunk a kihirdetett törvényeket mindenki által megtartatni ; azért teljességgel ne számitson arra senki, hogy valaha mi azokat úgy fogjuk tekinteni, mint papíron álló puszta formaságokat. Nem, ezt nem tehetjük, nem szabad tennünk, s tenni nem is fogjuk. S itt aztán mindegy, gondoljon bárki mit felölünk, ítéljen felölünk bármint, az teljesen mindegy. Azt tudjuk, hogy törvényeink az ifjakra nézve mindegyiglen üdvesek, s hogy fentartásuk által velők valóban jót teszünk, s nekünk ez a főcélunk. Tudjuk, hogy Istennek, ki egykor tőlünk szigorú számot kér, tetszését is csak igy érdemelhetjük ki; tudjuk, hogy a fölöttünk álló magas Hatóságok helyeslésére is csak igy számíthatunk; végre tudjuk, hogy a józan, okos és ép itéletü szülök óhajtásának is csak igy teszünk eleget. Zúgjon hát ellenünk az elfogultság, az értetlenség, itélettelenség, vagy épen rósz akarat, ez minket nem zavar, s a törvények megtartatásának ösvényéről le nem terel; annál is ke- vésbbé, mert arról is megvagyunk győződve, hogy sokan, kik most elfogultságukban balúl Ítélnek rólunk, egykor áldani fogják porainkat. — Mi következik ebből az ifjakra nézve, mondanom sem kell; kiki értheti. — De e törvények nem csak miránk, kik itt a tanodában mint elöljárók vagy alattvalók találkozunk, hanem kötelező erővel bírnak azok a t. c. közönség érdeklett részére, s névszerint az általam mélyen tisztelt szülök, rokonok, gyámnokok és pártfogókra nézve is. Értsük meg jól, mennyiben ? Annyiban, hogy ők csak azt engedhetik, tilthatják vagy parancsolhatják meg övéiknek, mi e törvények tartalma és szellemével nem ellenkezik. Egyetlen mód ezek hatalma s kötelező ereje alól menekülniük az, ha gyermekeiket, rokonaikat, védenceiket kiveszik e tanodából;— ez teljesen hatalmokban áll, s ezt soha nem is szándékozhatnánk akadályozni. A törvényszegés esetében tehát soha el nem fo- gadtathatik ily mentség: atyám, anyám, testvérem, rokonom sat. vezetett ide vagy oda, kívánta, engedte, parancsolta
