Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1861
Mióta Egerben a Jézustársaságabeliek s később a (Jisterci rend, karöltve az atyáskodó főpásztorok- s más kegyes főpapokkal tanintézetek felállítása-, megalapítása- s fentartásáról gondoskodának s folyton gondoskodnak, a tudományos képozettség megszerezhetésének már magában is nagybecsű jótéteményén kívül, idők folytán sok szegény tanuló ifjú részesült itt más oly jótéteményekben is, s nyert oly segélyezést, mely nélkül nem leendett képes pályáját megfutni. Tudniillik azon kívül, hogy boldog emlékezetű Foglár György, 1711—1754 az egri székes- egyház kanonoka s választott serbiai püspök, még a múlt században harmincnál több szegény ifjú számára alapitott, s biztosított itt teljes intézeti elláttatást, emberemlékezetre a föpásztori palota, a kanonoki lakok, a papnövelde, sőt szerényebb állású és tehetségű egyházi és szerzetes férfiak házai is megannyi menhelyek valának, hová teljes és nem sükertelen bizalommal fordulának s fordulnak folyton a szűkölködő tanulók. Mely példa követésre találván egyes nemeskeblü világiaknál is, méltán véljük állíthatni, miként aligha van honunkban város, hol több jótéteményben részesült volna, s részesülne a szegény sorsú tanuló ifjúság, mint a tősgyökeres magyar Egerben, hol a gymna- siumi növendékség jelentékeny töredéke nyer — 1859-ben az ifjak minden harmadika nyert — kisebb nagyobb nyilvános segélyezést. v Magában véve szép, nemes és dicső, hogy számos jótevő szerény ibolyaként elvonul s homályba rejtezik, hötü szerint teljesítvén azt: netudja bal kezed, mit jobbod mivel. De nekünk még is sajnálnunk kell ezt. Mert ha a jótétemények az Üdvözítőnek a föntebbi szavakat értelmező másik mondata szerint gyakoroltatnának :úgy világoskodjék a ti világosságtok az emberek előtt, hogy lássák a ti jócselekedeteiteket, és dicsőítsék az Atyát, ki mennyekben vagyon, melyhez nagy szent Gergely pápa fölségesen jegyzi meg :úgy legyen a jó cselekedet nyilvános, hogy a szándék még istitokban maradjon, hogy igy egyrészt jó cselekedeteink által ugyan embertársainknak jó példát adjunk; de mégis szán dákunkra nézve, melylyel egyedül Istennek kívánunk tetszeni, törekedjünk elrejtve maradni: — bizonyára itt Egerben a tanuló ifjúság iránti jótékonyságnak csak a legközelebbi évtizedekből is oly koszorúját állíthatnék össze, melyben gyönyörét találná sok jó lélek; s ez által egyszersmind valószínűleg hasonlóra vonzatnék számos, jóra fogékony kebel, mely most tehetségét ha nem is rósz, de talán még is kevésbbé üdvös dolgok elősegítésére fordítja, mint milyen a jövő reményeinek, a serdülő ifjúságnak kegyes segélyzése. Szerencsére azonban a dolog természete úgy hozza magával, hogy e téren épen mindent, bár mint akarjuk, lehetetlen teljesen eltitkolni. így bár mint akará, nem rejtheté el nagylelkű adományait az egri megye nagy fia Szepessy Ignác báró, 1808—1819 egri kanonok, kiről évkönyveinkben 18p (] nál följegyezve áll: 111 u s tr i s- simus ac Reverendissimus D. L. B. Ignatius Szepessy de Négyes, Metropolitanae Ec- clesiae Agriensis Canon i cu s, gratiosissime resolvit 12 pauperibus Scholaribus gymna- sii Agriensis per 60frnos, i. e. universim 720 frnos; s hogy ez sem egyedüli, sem utolsó jótéteménye nem volt a nagy férfiúnak, tudja Eger; — még többet tudhat azonban róla Erdély, legtöbbet pedig Pécs, hol mintpüspök százezerekre menő alapítványokkal gondoskodott, hogy legyen nyomda, legyen jeles könyvtár; 1*