Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1861

t — 19 — Értesítés a tanodáról. Az 186‘/jí-ki tanév közeledtével az egri gymnasium tanári személyzetében következő változás állt be : a tanárkarnak a székesfehérvári gymnasiumhoz áttett nt. L i s z y Lajos és Tóth Ferenc cist. r. á. s tanár urak, s a bajai gymnasiumhoz tanárrá kinevezett Mendlik Ferenc úr távoztával szükségessé vált kiegészítésére nt. Kiss Ernő és Novottny Alajos cist. r. á. s tanár urak Székesfehérvárról Egerbe rendeltettek; tizenharmadik tanárul pedig t. Szakkay József úr, műegyetemi pályavégzett s hevesmegyei tiszteletb. mérnök alkalmaztatott, ki azon­ban m. é. október végén a nm. magyar kir. Helytartótanács által a kassai íölreal tanoda tanárává neveztetvén, nov. 4-én rendeltetése helyére távozni köteleztetett, a nélkül, hogy helye rögtön betöltethetett volna, s igy tárgyai a többi tanárok között osztatván fel — a lefolyt tanévben a gymnasiumi ifjúság oktatása s vezetésével a következő tanférfiak tizenketten mint rendes-, öten mint melléktanárok foglalkozónak: JullÓSZ Norbert, cisterci rendű áldozár, a cisterci szerzet egri társházának alperjele, hittudor, a birodalmi cs. k. földtani társulat s a prágai egyházi zeneegylet társtagja, a helybeli gymnasium koronás arany-érdemkeresz- tes igazgatója; a III. osztályban a földrajz és történelem, ebben és a VIII. a németnyelv rendes s a francia nyelv rendkivüli tanára a kezdőknél. Hetenkénti órája 10. Először alkalmaztatott 1836-ban; tanárkodása évei 15. Mezner ltudolf, cist. r. á. hittudor, a VIII. oszt. osztálytanára ; a VIII. oszt. latin nyelv, az V. VI. VII. VHI. a történelem tanára. Hét. ó. sz. 16. Alkalm. 1842. tan. évei 20. Kzvorénvi József, cist. r. á. a magyar tudom, akadémia levelező-, a pesti k. természettudományi társulat rendes tagja, tanácskozmányi jegyző, az V. oszt. osztálytanára; V. oszt. a latin nyelv, — V. VI. VII. VIII. oszt. a magyar nyelv és irodalom tanára. Hét. ó. sz. 16. Először alk. 1839. tan. évei 21. Horváth Zsigüiond, cist. r. á. a bécsi cs. k. állat- és növénytani társulat tagja, természettani szertár-és könyvtárőr; a VII. oszt. osztálytanára; V. VI. VII. VIII. oszt. a mennyiségtan, — VII. VIII. a természettan ren­des — s a francia nyelv rendkivüli tanára a haladóknál. Hét. ó. sz. 18. Elösz. alk. 1846. tan. évei 15. Schiuuk Jakilb. cist. r. á. algymnasiumi hitszónok; az I. II. III. IV. oszt. a hittan — a VI. oszt. a görög nyelv tanára. Hét. ó. sz. 10. alkalm. 1846. tan. évei 16. Schill Álbanáz. cist. r. á. a bécsi cs. k. állat- és növénytani társulat tagja, a természetrajzi szertár és éremgyüjtemény őre; a II. oszt. osztálytanára, ugyanott a latin és magyar nyelv-, a földrajz és számtan-, s a VI. oszt. a német nyelv tanára. Hét. ó. sz. 18. alk. 1848. tan. évei 14. Kiss Ernő, cist. r. á. a VI. oszt. osztálytanára; VI. VII. oszt. a latin-, VII. VIII. a görög-, IV. VII. a né­met nyelv tanára. Hét. ó. sz. 17. Elösz. alk. 1856. tan. évei 4. ZSílSSkoYSZky József, egri főmegyei áldozár, felgymnasiumi hitszónok, az V. VI. VII. VIII. oszt. a hittan-, a VIII. a bölcsészet tanára. Hét. ó. sz. 12. alk. 1858. tan. évei 4. Novottny Alajos, cist. r. á. a IV. oszt. osztálytanára; az V. oszt. görög és német-, a IV. a latin és magyar nyelv s a történelem tanára; Hét. ó. sz. 16. alk. 1858. tan. évei 4. Szálló Ignác, világi; a III. IV. oszt. a mennyiségtan-, a III. IV. V. VI. a természetrajz, — a IV. V. a ter­mészettan tanára. Hét. ó. sz. 16. alk. 1858. tan. évei 4. Burghardt Leo, cist. r. á. a III. oszt. osztálytanára; ugyanott a latin és magyar nyelv — s a VI. VII. a bölcsészet tanára. Hét. ó. sz. 17. alk. 1859. tan. évei 3. Alaghy Dezső, cist. r. beesküdött tag, az I. oszt. osztálytanára; ugyanott a latin és magyar nyelvsa föld­rajz és számtan tanára. Hét. ó. sz. 16. alk. 1859. tan. évei 3. Zsasskovszky Ferenc, világi; egri főegyházi aranyérmes karnagy, érseki tanitóképezdei tanár, a prágai egyházi zeneegylet, a Zsófia énekakadémia és a salzburgi Mozarteum társtagja, az éneklés első melléktanára. 3*

Next

/
Oldalképek
Tartalom