Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1858
V Laplace Prierre Simon tudós frank csillagász (szül. 1749) „a bolygók mozgásáról s körkörös alakjáról“ irt elmélettanában (Theorie du mouvement et de la figur elliptiqiie des planétes. Paris. 1748) Kant nyomain következő, itt röviden foglalt vélelmet állitá föl: „Azon naprendszer, melyhez földünk tartozik, kezdetben egy, keletről nyugotra mozgó (tehát már eredetileg körforgó) lencsealakn, s oly finom légegyvelegből állt, miként tartalmából egy köbmfldnyi térre '/is milliód rész szilárd anyag jutott.“ A nevezett tudós azt vélelmezi tehát először: hogy a föld első eredeti anyaga légalaku volt. Ha tekintetbe veszszük, hogy a legújabb kiszámítás szerint a viz bolygónk térfogatának csak mintegy ’/coo-ad részét képezvén (föltéve, hogy a viz bár folytonos párolgás által fogyva, de e veszteség nagy részét cseppalakban újra visszanyerve kezdettől nem igen sokat veszthetett mennyiségéből) nem képzelhető, hogy egy rész viz, hatszáz rész merő anyagot oldott állapotban tarthatott volna : bátran tagadhatjuk, hogy a világegyetem kezdetleges anyaga cseppalaku lehetett. Laplace vélelmét azonban nemcsak e körülmény, de különösen az újabb időkben oly nagy lendületet nyert vegytan támogatja legszilárdabban. Ugyanis semmi más, mint egyedül melegség képes, minden eddig ismert természeti testet feloldani. Ettől tehát a testeknek nem csak oldékonysága, de egyszersmind alkrészeik halmazának összetartása is föltételeztetik. Ismerve már most a melegség azon tulajdonát, mely szerint fokozatai még a legszilárdabb anyagot is, — annál inkább a vizet és minden cseppfolyadékot — képesek legegyszerűbb gőz- vagy légalaku részeire bontani, nem lehet el nem fogadnunk azon állítást: miként a világegyetem kezdetleges anyaga a benne létezett roppant hőfok által lég-old állapotban tartatott. A mint azonban, nevezett tudós szerint, e rendkívül finom, s ritkult légtömeg nagy hőfokát lassanként veszteni kezdé, részecskéi mindinkább összehúzódtak, s a szilárdabb anyagok emlitett forgásukban, a sulytörvények alapján egy központ felé irányulva, ott összehalmozódtak, s képezték a nap belmagvát, mig ismét a könnyebb alkrészek e nap körüli körkörös mozgásuk, s részint a nap vonzereje következtében gyűrűzött héjidomot öltének. A folytonosan, de egyenlőtlenül tartó kihűlés e rugalmas léggyürüzetet csakhamar szétszakasztá s e szakadás által eléidézelt darabok a hülés-eszközölte összehúzódás következtében tömegesülvén, körforgásukban meggömbültek, s képezék a nap magva körül a bolygókéit, mig ismét az alárendeltebb égi testek, mint a holdak stb. e tünemények hasonló menete szerint keletkeztek. (Lásd Prof. Plateau ez alakulási menetek előállítására szerkezeit physicai készületét.) Így alakultak a világegyetem, s benne naprendszerünk számtalan egyedeinek s köztök földünknek is első kezdetleges anyagai, magvai, melyek ezentúl az alább, bolygóngat illetőleg bővebben elöadandolt képződési menetek szerint nagyobbultak és tökéletesebbültek. Hány és mily ellenvetések merülhetnek föl e vélelem ellen, vagy mily alapú bizonylatok küzdenek mellette ? ennek fejtegetése feladatom körén kívül esik. f En a fennebiekben egyszerűen a világegyetem általános alakulásának rövid képletét akartam előterjeszteni, természettudósaink egyik jelesbikének azon vélelme nyomain, melyben- alapos és közelebbi ismeretek hiányában- azok nagy része osztozott. Hogy maga a nap összes rendszerével helyzetét bizonyos törvények szerint változtatja, az tény; miért is a nap álló csillagnak — ámbár általunk mint ilyen tekinthető, — hibásan neveztetik. E szerint alá van-e rendelve egy más fontosabb égi testnek ? — oly formán, mint a kisebb nagyobb csillagok — 5 —
