Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1858
Bolygónkban Humboldt szerint három hőmozgást különböztetünk meg. Az egyik időszaki s a föld rétegeinek hőmérsékét változtatja, miután a nap helyzete, és az évszakok különfélesége szerint a melegség fölüli öl behat, vagy ugyanazon utón alulról fölfelé enyészik. A mozgás második nemétszintea nap eszközli? de ez már rendkívül lassú. Azon melegség egy része ugyanis, mely az egyenlítő alatti tájakon a földbe hatott, annak beljében csöndesen a sarkak felé vonul, s ezeken át a nagy világűrbe ömlik. A harmadik mozgása a föld melegségének azonban mind ezek közt a leglassubb. Ez a föld örök kihűlése, azon csekély időszaki veszteség, melyet a föld kezdetleges melege annak föltilelén kiáraszt. E veszteség melyet a föld központi melege szenved, a forrongások ős korszakában igen jelentény volt, a földtan általunk jelenben tárgyalt mostankorában pedig annyira csekély, hogy hő mérőink ennek meghatárzására mindeddig elégtelenek. Hogy a földtan e korszakában bolygónk igen keveset vesztett melegéből, nemcsak az ingáknál tapasztalt azon sajátság, hogy lengésük több század óla mm változóit, de külöi.ösen a nap hosszaránya bizonyítja. Ha a föld melegsége ez idő alatt nagy veszteséget szenvedett volna, az eddig mondottak után következtetve szinte jelentékenyen kcllendelt összehuzódnia, térfogatának, s igy tengelyének kissebbülnie, e szerint forgásának gyorsulnia, és az ebből eredő naphossznak rövidülnie. De mind a hold és a napfogyatkozások, mind a naphosszak régibb és újabb időszakokbani összehasonlítása azon eredményekre vezettek bennünket, hogy Hypparchus ideje óta a naphossz egy másodperc alig 100-ad részét veszté. E számításból tehát kikerül, hogy a föld középmérséke ez időszak (mintegy 2000 év) alatt körülbelül lu Fahrenheit yi70-ed részét veszté melegéből. De bár mennyire csekély és észrevehetőn legyen is e hőveszteség, bolygónk általános zömét tekintve e körülmény, valamint az említett melegségi változatok is, a kőzetekre tagadhatlanul lényeges befolyással vannak, mint azt már a fönebbiekben kimutattuk. Végre nem kell figyelmünkből tévesztenünk, hogy a földfelület átalakításában maga az ember, mint tényező nem csekély részt vesz. Mig egy helyen emberi kezek által hegyek, halmok emelkednek, máshol ugyanazon erő a magaslatokat rónákká változtatja. Az ember parancsol a vizeknek, medreiket átalakítja, folyásuknak más irányt ad, kicsapongásaiknak gátot vet, az áradatoknak határokat szab ; itt kiszárítja s eloszlatja a vizeket amott tavakat, folyókat, csatornákat hoz létre; fülkutatja a kőzetek mélyeit, kiaknázza azokat, ezredéves erdőket irt, s gazdagon termő vidékekké varázsol; a földrétegek művelése által megváltoztatja azok szerkezetét, sőt közvetve a növényzet tenyésztése, más égalji állatok meghonosítása^ az éghajlat szabályozása sat. által uj meg uj telelepiileteket idéz elő! Ez földünk alakulásának röviden összevont története korunkig. Mily jövő van számára a Mindenhatótól megírva, az a titkok sötét leple födi. — 24 — \ Szabó Ignác.
