Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1855
lost már a valóként nyelvünkben szinte akadékoskodó volna segéd igének mellőzéséről kell szólnunk. Tudjuk, hogy ez ha a jelentő mód múlt idejéhez tétetik , föltételes múltat ád, csakhogy így szokott azután a mondatokban kétszer közel alkalmatlankodni, péld. „Elhagytam volna mindjárt tárgyamat, ha észrevettetek volna.“ A nagy részben szépnyelvii székelyek, úgy látszik, legelőször útálák-meg az ily kélszerezést. Ezen nyelvbajon ők egyképen úgy segítettek, hogy az egyik ige mellett meghagyák a volná-t, a másiktól pedig elvévén azt, azon igét a foglaló módba tevék ; miszerint a fölebbi példa igy változik : „El h a gy t a in volna m ind j á r t tárgyamat, ha észrevegyelek.“ És ezen szólásmódotDöbrentei az Erdélyi Muzeum 4-ik füzetében ajánló, mint irói nyelvbe is méltán felvehetöt. Néha ismét a vala tétetik az erdélyieknél az egyik volna helyébe,így: „Szinte roszul járék vala, ha Isten ki ne nyilatkoztassa.“ De még másképen is alakíttatnak mondatok az erdélyi magyaroknál a volna elhagyása mellett, mint egykor Horváth Adám 1821-ben a dialectusokról irt pályairatában kimutató. Fel is vétetett többek által a mondott szólásmód, mig Jósikával mások odábbgondolkoztak, a volná-val társított igéknek legalább egyikét jövőmultba tévén (tudniillik a volna elhagyásával). így mondhatni például: „Sok jót tett volna, ha útja el nem záratandék;“ vagy így is : „Sok jót teende, ha útja el nem záratandék.“ Felvévén itt, hogy több jeles Íróknak, úgy a tudós társaságnak tekintélye szerint is az and, end által alakult régi jövő, tőige gyanánt vétetve, minden idők szerint ragoztathatik, a felhozott szólásmódra nézve más kérdést alig tehetni nézetünk szerint, mint hogy a föltételes múltnak értelmét a jövőnek múltja vagy félmultja kiadja-e? erre, úgy tartjuk, okszerűen felelhetni, hogy valamint ez: t e 11 v o 1 n a , múlt is, nem is , azaz csak föltétel alatt mull; úgy a t e- e n d e 11 vagy teende, múlt is, nem is, azaz szinte csak föltételesen múlt. 11. A kerekdedség nagy részben a hangrendhez tartozik, s rokon a szabatossággal is. A kerekdedséget leginkább a jól szerkesztett körbeszédek (periodi) eszközük, melyekről már számos avatott tudós szólott, s a mostan is kezeken forgó alkalmas könyvekből untig kitanúi hatni, mikép készüljenek. Itt egyebek között azt kívánjuk megjegyezni, hogy az irói munkának kül szerkezeti fő érdeme nem egyedül a körbeszédekben áll. Már az angol Blair Hugo megjegyzé, hogy : „a kerékmondatu stylus az előadásnak bizonyos méltóságot és komolyságot ad; az elvagdalt inondatu ellenben elevenebb, és gyorsabban ható.“ Kíséreljük bár meg a körbeszéd foglalékait, tudniillik a kötszókat a szerkezetből kivenni; ezt gyakorolva tapasztalni fogjuk, hogy sokszor nagyobb szépség van az igen is megszokott mint, valamint, úgy, szinte s más közönössé vált kötszók kihagyásában, máskép a vagdalt mondatokban, mint a kötöttekben vagyis periódusokban. A módos függöbentartás, mely nem árulja-el mindjárt, mi képhez vagy tárgyhoz köti magát a szónok, olykor ünnepélyes színezetet is ád a műnek. Hogy ezen elv példában legyen kimutatva : ime, mi szép Horváth Jánosnak ezen periódusa benső szövésére nézve is: „Valamint nem a nap szenved mikor lealkonyodik, hanem a földnek az a része borúi csak homályba, melyről eltávozott, a túlsó téren azután is a maga dicsőségében ragyogván: úgy a jámbor, a tökéletes, a nagy férjfiaknak elhunytok is nem maguknak káros, hanem a vidéknek siralmas, hol jeles tetteikkel tündöklőitek.“ És nem leendett-e szinte szép, ha függőben tartva a hallgatókat, a valamint és úgy nélkül így foly vala: „Nem a nap szenved mikor lealkonyodik, hanem a földnek az a része borúi csak homályba, melyről eltávozott, a túlsó téren azután is a maga dicsőségében ragyogván. A jámbor, a tökéletes, a nagy férfiaknak elhunytok is nem maguknak káros, hanem a vidéknek siralmas, hol jeles tetteikkel tündöklöttek.“ Döbrenteinek a Phantasiához czimzett költeményében többek közt ily magasztos képet találunk: Királyi arczczal jő a nap, keletjén S nyugvása táján általellenében Ragyogva égnek a szírt bérczei, Mig ön vidéke árnyékban dereng : ügy bár nyomomban éj homálya jár, Te átragadva a nyomó időn, A képzelet mennyének messze tóját Áradt özönben tündökölteted. Ha így kezdi a költő: „Mint mikor a nap királyi arczczal jő ..nem lesz annyira meglepő. Bizonyára az újság ingere nem nagy mértékű, ha a munka szokott kötésekkel jár. Azonban kitetszvén már, hogy mind a kötött, 2*
