Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1854
11 meg, hogy ki cselekszik valamit, akkor határtalanmódba jön az ige, például: írni, olvasni. Csak azt jegyezzétek meg, hogy a latinban a határtalan módnak 3 ideje van, t. i. jelen, múlt és j övö; a parancsoló módnak pedig csak jelen ideje van. Minő cselekvést jelent a határtalan mód? hány ideje van neki? tudaál-e példát fölhozni rá? hány módja van tehát az igének? minő cselekvést jelent a jelentömód ? hát a foglaló? s a parancsoló? határtalan? S hogy növendékeim a lehető legtisztább ismeretekre jussanak, a 4 módot és az 5 időt úgy imám föl a táblára, hogy az 1-sö rovatba jöne a jelentömód, a 2-dikba a foglalómód, a 3-dikba a parancsolómód, a 4-dikbe a határtalanmód, és a rovat fölé imám az illető mód nevét, s midőn a példát minden növendékem tudná értelmezni, ekkor vennék föl több igét, és kifejeztetném a módokat és időket más és más igéken, mind addig, míg növendékeim azokba jól begyakorolva volnának. Ekkor összekapcsolnám az előbbivel: az tehát oly beszédrész, mely cselekvé st vagy szenvedést, vagy állapototjelent, és bizonyos idők és módok szerint változik. Mi az ige? Ki tudná megmondani, mi különbség van ezek közt: én olvasok, mi olvasunk? Nemde számra különböznek egymástól, s tehát ha egy valaki cselekszik, jön az ige az egyes számba; ha pedig több cselekszik, a többesszámba. Hány száma van az igének? mikor használunk egyesszámot? hát többest? tudnál-e példát mondani rá-? az igék tehát szám szerint is változnak. Végre mondanám: sőt ha figyelmeztek az igére, midőn mondjátok: én irok, te irsz, ö irsat. aztis fogjátok tudni, hogy 3 személye van az igének t. i. én, te, ö, az egyes számban; mi, ti, ők a többes számban; latinul: ego, tu, ille, sat. Ki beszél, azaz 1-sö személy; kihez beszél, az a 2-dik személy; ki felöl beszél, az a 3-dik személy, például: sat. Hány személye van az igének ? melyek azok? hány száma, van? hát ideje? és módja? Az igékről tehát azt kell tudnunk, hogy vagy cselekvést vagy szenvedést, vagy állapotot jelentenek, és idők, módok, személyek, és számok szerint változnak, s e változást Conjugatio-, hajlításnak hívjuk. Mit kell tudnunk az igékről? mi a cselekvő ige? sat. így visszamenvén böngészet útján szedném össze a netalán elhagyott részeket, és sok oldalú példák és ismétlések útján alakítanám össze az igéről mondottakat egy egészbe, míg növendékeim tisztán fölfognák a mondottakat, és azokban könnyen forognának. ári VIiá / .1 n •/ \ Ezután folytatnám: mi most tüstént mehetnénk aziige változásaira, azaz, a liajlításra; ámde miként a neveknél nem egy, hanem 5 féle ejtegetési minta van, szintúgy az igénél is nem egy, hanem 4 hajlítási minta van, melyek közöl egyikre kell tartozni bármely latin igének. Egyébként nem nehéz megismernetek, mely ige melyik haj- lításra tartozik; nézzétek csak meg a jel. mód jelen idejének egyes 2-dik személyét, és a határtalan módot. Az 1-sö liajlításra tartoznak azon igék, melyek j. m. j. idejóneik) egyes 2-dik személye as, a határtalan ar e-vel végződik például : amo, as, are. Mely igék tartoznak az 1-sö hajlításra ? nato, as, are, úszom, tartozik-e az 1-sö liajlításra? miért? így mind a 4 hajlításnak ismertető jeleit leírnám a táblára, és együttvéve különféle példák közt begyakorolnám. Midőn növendékeim megtudnák könnyen mondani, hogy valamely ige, melyik hajlításra tartozik, ekkor elkezdeném az idők és módok származtatását. Hogy ezen származtatást legsikeresebben lehet tenni a jelen, múlt, határtalan és hanyatszó által, ez kétségtelen. Ehhez hozzá teszem: ha a tanár az idők és módok származtatásánál nem terheli túlságosan növendékeit, hanem szemei előtt tartván folytonosan : Qnid valeant humeri ? lassan halad, jól begyakorolja az előadottakat, — nem feledvén ki begyakorlás közben a Prosodiát sem, — és csak akkor indúl tovább, midőn az előbbiekben teljesen tiszta ismereteket bírnak az ifjak; ha a személyek és számok szerinti hajlításban el nem feled növendékeinek szabályozó utasításokat adni, példáid : az egyes 3-dik személy t-vel végződik, a többesszámban szinte így, csak n-t tegyünk a t elé; az 1-sö személy o vagy m-el végződik, a többesben mus-al; a 2-dik személy s-el; a többesben tis-el sat.; mondom, ha a tanár ezekben ügyes tapintattal jár el, nem kímélvén a begyakorlásban semmi fáradságot: fáradságát bizonyos siker koronázza, s pedig oly siker, mely miután biztos alapon nőtt fel, maradandó, sőt örökös leszen. 5. A cselekvő igét növendékeimmel jól begyakorolván, biztos léptekkel indúlnék és fognék a mondat készítéshez. Yagynak nyelvtanok, melyekben mindjárt az alaktan kezdetén mondatok vágynak a szabályok közé vegyítve, bizonyára nem más czélból, mint hogy általok a szabályok begyakoroltassanak , egyszersmind pedig , hogy az ifjak mielőbb gyakorlati úton vezettessenek. Én részemről, bár mennyire óhajtóm is, hogy a nyelvtanulók mielőbb mondatkészítésre vezettessenek: az imént említett eljárásban mégsem láthatok egyebet, mint erötetett, idöelötti szüleményt; mert hogy a kezdő ifjú, mielőtt a szükséges előkészületeket bírná, mondatokat fordítson: ezt nemcsak hasznosnak nem látom, sőt károsnak találom akként, miként példaúl káros a zongorát tanulmányozónak, mellőzvén a szük2*
