Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1852
11 súgnak — mondja bizonyos lap — hogy míg a‘ szinte Amerikából jött áldásos burgonya némely országokban századok múltán is máig ismeretlen, vagycsak most kezd néhutt tenyészésre kapni: a’ dohány kevés évek alatt nemcsak ismeretessé , de kedveltté is lön mindazon helyeken, hová csak eljutott. Kedvencz élvezeti czikkc most az a’ két művelt ’s műveletlen heinisphaeriumnak. Egyik tengerparttól a’ másikig rágja azt a’ matróz — mint mondja — a’ tenger- gözólgés ártalmai ellen; dohányoz a’ spanyol, mivel melege van; a" hollandi, mert különben fázik; az angol, mert jo havannaht színi genllemani dolog; a’franczia, mivel nincs mi-mást tennie, az olasz, mert talán nem akar, a’ török, mert nem tud mást tenni; 's a’ magyar, ónért nem szeret mást tenni.“ Nem szívesen tudjuk, ’s mégis úgy van: mikép nemünk mindenkor szükségét látta bizonyos élvmámoroknak , melyek az emberi életkép’ komolyabb árnyéklataihoz egyegy derültebb színvonást adjanak. ’S miért fs ne élvezne az ember szelíden jótékony örömeket! De ha azok a’ józanság’ gátain álrontva — mint fentebb kifejezők — m ámorban nyilatkoznak, a5 természetligyelöre és erkölcsbiróra többé közönyösek nem maradnak. A’ testi erőfeszítésben, munkákban ellankadt alsóbb néprétegek szeszes ital, mákony ’s egyéb széditök közt ülik meg a’ nyugalom örömeinek ünnepét; míg a’ műveltebb osztályok ezer nevű szórakozások- játékok- ’s látványokban keresnek komolyabb perczeikre enyhet, — és leszen a’ kellemesből szükséges, a’ fenlartp fűszerből mindennapivá szokott táp, a’ nélkül, hogy a’ szükséges’ e’ tág értelmezésének okáról magunkat valaha kérdenök. A’ dohány is gyönyörczikk és gyógyszer volt valaha, —és melyikünk kezd most azzal élni akár orvosi javalatnál fogva, akár egyéb inas okból, a’ kivül: hogy mástól is úgy látja ? „Egyike a’ dohányzás — mondja Hufeland — a’megmagyarázhatlanabb emberi szokásoknak. Egy,úgy szólván anyagtalan, csípős, fojtó biizii dolog teszi itt az élvezetet sőt életszükséget, annyira, hogy vannak, kik nem képesek előbb felderülni, magokat jól, megelégedetten érezni, sőt néha gondolkodni és dolgozni sem : míg szájukba füstöt nem vehetnek. A’ jólét- egésség- és boldogságra a’ dohányzás nem nélkülözhellen; mert nélküle is milliókat látunk szint oly boldogoknak, épen oly egésségeseknek, — sőt talán még egésségesbeknek. Mert t. i. mondhatnánk, ’s mondunk is valamit annak árté- konyságáról, hogy kivált az ifjú emberek ismerkedjenek meg vele, kiknél még szabad a’ választás: elfogadni vagy nem, ezen élvezetet. A’ dohányzás elrontja a’ fogakat, kiszárasztja a’ testet, soványnyá, színtelenné teszen; gyöngíti a’ szemeket és emlékező tehetséget; a’ vért a’ főbe és lüdöre hajija, ’s előkészít a’ szokványos főfájások - ’s mellbetegségekre, melyekből, ha kivált a’ hajlam is megvagyon, vérkohögóst, aszkórt, tudövészt ’stb. fejleszt ki. Ezek mellett szaporítja egygyel az életsziikségeket; pedig minél több szükséglete van valamely embernek, annál szükebb annak szabadsági ’s boldogsági köre.“ Legyen inindazállal, hogy a’ dohányfüst—mint tartjuk — hatékony szer a’ fölösleges nedv, a’ beteges nyálkásságok ellen; hogy előmozdítja a’ belek’ működését ’s az étvágyat, megóv a’ ködös vagy romlott lég’ ártalmaitól, a’ ragályos járványok’ veszedelmétől; tegyük, hogy a’ burnótozás kitakarítja a’ főbe ’s szemekre gyűlt nedvet, fentartja a’ látás-érzéket’stb; nem tanácsos-e mégis figyelemre vennünk egyéniségünket, az imént felhordott esetek’ jelen vagy jelen-nem-létét, ’s fökép a’ mérsékel, melylyel ezen éldeletben legalább kár nélkül részesülnünk kell és lehetséges; feledhetjük-e, miként a’ kellőn túl használás a’ fölösleges nedvvel a’ szükségestől is megfoszthat, ’s megsemmisítheti a’ dohányzás’ hatását mindazon esetekben, hol talán különben szolgálatot tenne. De megszűnünk egyhangú, és sokakra talán paradox figyeltetésinket még-hosszabbra fűzni. Mi sajátképi föladatunk volt; inegismerletök a’ világérdekü két növényt, úgy elterjedésöknek sokkép tanulságos történetét is, mennyiben azt teljesilnünk tér és idő engedhetek. Hogy végre az olvasó tárgyunknak akár választását, akár kezelését tekintve, miénktől idegen mellékgondolatokra ne jőjön, magunk említjük ineg befejezésül a’ tulajdonképi czélt, mely ez igénytelen értekezéskében bennünket vezérle. Nem ámítjuk magunkat, sőt jól számbavettük, mikép az emlegetett kávé- és kivált dohányélvezet ellen beszélni időnkben, annyi, mint zúgó viharral szemközt szónokolni, vagy Niagara’rohanó vízívét egyeseknek feltartóztatni akarni. Azért sem nem követelünk, sem nem remélhetünk mi gyenge szózatunknak hatást azon tárgyban, hol a’ legfőbb hatalmi és tudós tekintélyek sem bírtak a’ károsnak vallott élvezet’ gátlása- vagy csak mérséklésére is ellennyomatékot adni; hol maga az intő tapasztalás sem lehetett inindmaiglan siikeres tanító. Azonban ha az emberiség egyetemes érdekeiben felszólalnia másoknak joga van; bennünket a’ növendék ifjúság’ érdekében arra nemcsak jog bátorít, de szent kötelesség is hí. Ismert sajáta az ifjú kornak a’ mimelési hajlam. A’ gyermek cselekvéseiben rendszerint legénynek, a’ legény férfiúnak szeret — mint tudjuk — nézetni. Ezért utánozza a’ rá nézve még jelen nem levő kort és annak többnyire félszeg sajátait, — és fájdalom! ismerjük, mi az embercsemetéken is a’ siettetve érlelt, az idétlen gyümölcs! Sok olyat átfogad az az érettebb kortól, mi ha talán itt maga idejében létez ’s történik is, rá nézve valóságos testi ’s erkölcsi vész. Ezért kell a’ tapasztaltaktól vezéreltetniök. Gyakran növendékemberkék, — ne mondjuk — gyerköczék, kiknek szájpelyhéröl a’ tej csak imént szikkadt fel, máris szenvedéllyel űzik a’ dohányzást ’s ők tudják, mi önér2*
