Eger - hetente kétszer, 1914
1914-06-13 / 47. szám
2 EGER. (47. sí.) 1914. junius 13. házánál julius 20-án a gyöngyösi és hatvani járások, julius 21-éu Gyöngyös város, valamint a sziráki és rétsági járások állísáskötelesei és az esetleg felülvizsgálandó családtagok részére.) — Az utóállítások határnapjai: Egerben: augusztus 5, szeptember 5, október 5, november 20, december 5, január 5 és február 5; Hatvanban: augusztus 21, szeptember 30, október 20, november 21, december 21, január 20 és február 20. A szakosztályok megalakulása. Eger város képviselőtestületének szakosztályai szerdán délután tartották alakuló üléseiket Jankovics Dezső kir. tanácsos, polgármester elnöklete alatt. A gazdasági és pénzügyi szakosztály elnöke Weinber- ger Zsigmond, h. elnöke Kassuba Domokos, jegyzője Barthos Károly lett. A jogügyi és köz- igazgatási .szakosztály elnöke Csutorás László dr., jegyzője Erlach Sándor dr. Az egészségügyi szakosztály elnöke Kassuba Domokos, jegyzője Szabó Ödön dr. Az ipari és kereskedelemügyi szakosztály elnöke Fógel Ágoston, jegyzője Frank Tivadar. A földmivelésügyi szakosztály elnöke Busa Ádám, jegyzője Bárány Géza. A patakszabályozási bizottság elnöke Timon Béla, jegyzője Bárány Géza. Az utcavonal szabályozására kiküldött bizottság elnöke Timon Béla, jegyzője Bárány Géza. A színészet és melléktünetei. Néhai Tóth Béla már pár évvel ezelőtt megírta, hogy a budapesti közönség színház-látogató par excellence. Ezt az állítását igazolta az elmúlt téli szezon, mikor az általános gazdasági és kereskedelmi depresszió dacára, a mellett, hogy a különböző világhirü művészek vendégjátékai horribilisre verték fel a helyek árait, a színházak mégis megteltek. Érthető a színház kedvelése a felső tízezreknél, kiknek annak látogatása alkalom az unalom elűzésére; de a középosztály is, oly emberek, kik egész nap el vannak foglalva, esténként, a helyett, hogy pihennének, lelkendezve futnak a színházba. A főváros nyolc kőszinháza mellett ott vannak a varieték, a sok mozi — és mindegyiknek van közönsége, ami nem kis anyagi áldozatokkal jár. Ez a jelenség feltűnő a gondolkodni tudó ember előtt, és ha okát keresi, nem találhatja azt másban, mint az emberek szenzáció szükségletében. Schopenhauer „Életfilozófia“ című művében az emberi agy kétféle működéséről tesz említést. Az erősebb, a képzelet segítségével, önerejéből szüli és fűzi a gondolatokat; — a másik, a tompább, csak külső ingerre reagál. Vogt, történet-iró, azt mondja a régi görögökről, hogy ők tanították az emberiséget gondolkodni, mert akármilyen nagy kultúrát értek el a velük egy időben, és már előttük élt népek, agyuk működése a megismerés és emlékezésből állott. Gondolatokat egymáshoz fűzni, logikusan következtetni és ezáltal uj konklúzióra jutni, arra csak a görögök tanították az emberiséget. A mai kor legtöbb embere szellemileg visszatért erre az állapotra. Akármi annak oka, az életküzdelem nehézsége-e, a gondok terhe, előidézve az által, hogy majd mindenki többet kíván és vesz ki az életből, mint körülményei engedik — de tény, hogy a legtöbb mai ember nem ismeri az elmélkedést, a kontempláciot. Az emberben szunnyadó erők érvényesülés után törekednek, — az ágy dolgozni akar, mint serkentés, arra szolgál az áhítozott szenzáció. E szenzáció-éhségnek egy különös megnyilvánulásának voltam nem régen tanúja a Vígszínházban. A Pygmaliont adták, egy darabot tele lehetetlenségekkel, de azért a huszadik előadása, melyen jelen voltam, telt ház előtt folyt le. És miért ? Egy virágárus leány, oly viselkedéssel, amiért civilizált emberek között a rendőr bekisérte volna, öt-hat hó alatt annyira kicsiszolódik, hogy képes űri társaságban, mint vendég, megjelenni. Egy zsuron azonban kitör belőle a régi virtus! Búcsúzása alkalmával egy fiatal ember felajánlja neki, hogy haza kiséri, annak válaszul egész nyugodtan az arcába vágja: fráz a pofájába! Sensibilis ember szinte érezte azt a közfeszültséget, mivel a közönség e gyönyörködtető szavakat várta, — ez volt a darab vonzereje. Legnagyobb sikert azok a darabok érnek el, melyek a nézőben idegrázkódtatást idéznek elé. Multkorában vagy negyvenszer adták a Nemzeti-ben Robespierret, mert abban az a jelenet fordul elé, midőn a conciergerieben bebörtönzött fogolyok közűi a másnap kivégezen- dőket választják ki. Mikor a haláljelöltek nevei között egy fiatal emberét olvassák fel, előlép egy öreg úr és a fiatal neve alatt megy a halálba. — Anya kis leányával van bebörtönözve — az anyát elviszik, — a kis leány szivettépő sikoltozással kapaszkodik az aDyja ruhájába. A vér szinte megfagy a néző ereiben, de — a közönségnek az kell. A színjátszás művészete keletkezése óta sok fázison ment keresztül. Tudvalevő, hogy a színművészet a görögöktől származik, és a Dionysos ünnepek alatt tartott előadásokból fejlődött. De az akkori színjátszás nagyban különbözött a mai fogalmainktól. A színész csak a magasztos, a fenséges benyomását akarta a nézőben ébreszteni. E célt a külseje által is elősegíteni akarván, az alak impozánsabbá tétele végett kis zsámolyt, a kothurnust csatolták lábai alá és a földön húzódó ruhákat viseltek. Érzelem, vagy egyáltalán lelki mozzanatok kifejezése már azért volt lehetetlen, mert a színész az egész fejét eltakaró álarc alatt játszott. Kis csövön keresztül beszéltek a hang megerősítése céljából, mert az álarc tompította a hangot, de azért is, mert a színházak tágasak és fedetlenek voltak. Később a rómaiak vették át a szinművé- szetet a görögöktől és nagyban fejlesztették azt. Náluk már álarc nélkül játszottak, azért minden szerepnek más kreálója volt, holott a görögöknél álarc alatt néha három szerepet is játszott egy színész. A császárok idejében nőket is bocsájtottak a színpadra, ami természetesen nagyban emelte az előadás ingerét. Sajnos azonban, hogy a színművészet fejlődésével erkölcsi színvonala lesülyedt; utóbb egészen az érzékiség szolgálatába állott, miáltal nagyban hozzájárult Róma erkölcseinek romlásához. Ez okból üldözte a megerősödő kereszténység a szinművészetet és pótolta később bibliából és a szentek életéből merített események előadásával, melyeket templomokban és iskolákban adtak elő. A színművészet a többi művészetekkel együtt a XVI-ik században kelt uj életre Lope de Vega Carpio spanyol, és Shakespeare angolország nagy költői révén. Franciaországban Moliére színműíró és színész emelte a szinművészetet. 0 volt az első, aki játékában természetesség után törekedett, mert a többi színész csak a maga személyét akarta érvényesíteni, ami csak az előadás rovására történhetett. A szinművészetet azonban a mai irányba az úgynevezett Meiningerek, (a Meiningeni uralkodó herceg udvari színtársulata) terelték. Ez az uralkodó annyira kedvelte a szinművészetet, hogy az opera előadásokat beszüntette udvaránál, csakhogy egész tehetségét és figyelmét a kedvelt szinművészetnek áldozhassa. Ez a társulat, egyes tagjainak az organizmusba való teljes beilleszkedése által, a legfőbb természeti hűséget érte el játékában. E nyomon haladtak a közelmúlt és jelen, európai vendégszerepléseikről közismert, híres művészek is. Duse Eleonóra, Sarah Bernhardt, Rejan Gabriella, Salvini a nagy olasz stb., és ezen a módon játszanak a mai Vígszínházban is. Ha a magyar nyelv világnyelv lenne, e műintézet művészgárdájának világhíre volna már. Hegedűs Gyula, Goth Sándor és neje, Varsányi Irén, méltók, hogy nevüket az elsők között említsük. Különösen Hegedűs Gyula művészetének sokoldalúsága bámulatos. Láttam, mint az élettől kissé megviselt világfit, mint apát, — láttam, mint fiatalt és öreget a legkülönbözőbb körülmények és érzelmek között, — láttam Molnár Ferencnek sokat találgatott, intencióiban ma sem teljesen felismert darabjában, az Ördögben, — és mindenben egyforma tökéletességgel játszott. Talán Jászai Marit, aki évekkel ezelőtt szintén tagja volt a Vígszínháznak, állíthatjuk a művészet sokoldalúsága tekintetében Hegedűs Gyula mellé. Ma borzadunk a Medeában és Elektrában kifejtett vad szenvedélyességétöl, és holnap könnyet csal a szemünkbe gyöngédsége, mint anya, vagy elragadtatásba ejt fensége. A modern szinműirodalom, mely — előszeretettel — a modern ember komplikált lelki problémáit veszi tárgyául, nehéz feladatokat ró a színészre. A színművészet nem csupán reprodukáló művészet a színjátszás nagy mestereinek kezében. A játéknak kell megteremteni az események lélektani összefüggését. Ibsen Henrik darabjait, könyvből olvasva, alig értjük meg. Nem értjük p. o. miért kell Hedda Gab- lernak, a hasoncimű darabban, vagy Hedvignek a Vadkacsában öngyilkosoknak lenniök? A tökéletes színjátszásnak kell a tettet lélektanilag kidomborítani és a nézőt e cselekedet okára rávezetni. Ezt legjobban tapasztaljuk, ha mélyebb járatú darabot vidéki színpadon látunk. Különösségénél fogva emlékezetemben maradt egy erre vonatkozó tapasztalat. Masochisztikus hajlamokkal biró felvilági hölgybe őrülten beleszeret egy romlatlan fiatal ember. A nő megcsalja, a férfi megvetéssel elfordul tőle. Hajlamainál fogva e megvetés in- gerli most a nőt szerelemre, és mivel a férfi hajthatatlan marad, az annyira hatalmat nyer rajta, hogy beleőrül. Mivel azonban a színésznő nem volt képes az érzelmi átmenetet lelkében, játékában kidomborítani és a nézőknek bepillantást engedni lelke mechanismusába, hogy az ott végbement átváltozásokat lépésrol-lépésre kisérhesse — mikor e nőn az őrültség első jelei mutatkoztak, a néző szinte kérdezte: mi lelte azt a nőt? A vidéki színész fejlődésének akadálya a szakértő kritikának hiánya. A fővárosban egy első előadás után mély vizsgálat tárgyává teszi a kritika a szereplők játékát, boncolgatja a legapróbb részletekig — ily kritikától tanul a művész. A fő azonban, amit semmi sem pótolhat: az Isteni szikra. Boldog akinek adatott! Quida. Tájékoztató. Junius 12, 13, 15, 16. Sorozás Hevesen. „ 14. Országos vásár Makiáron. 14. Országos vásár Poroszlón. „ 15. Az egri főszolgabíró tárgyalási napja Verpeleten. „ 15. A hevesi főszolgabíró tárgyalási napja Erdőtelken. „ 17. A pétervásárai főszolgabíró tárgy, napja Bátorban. ” 18., 19., 20. Sorozás Pétervásárán. „ 21. A színházi szezon vége. „ 22., 23. Országos vásár Pásztón. „ 29. Péter és Pál apostolok ünnepe.
