Eger - hetente kétszer, 1914
1914-02-28 / 17. szám
2 EGER. (17. az.) 1914. február 28. vei megdöntsék az egyházi uniót és a gör. kát. románokat is visszatereljék az orthodox-vallás kebelébe. Aligha tévedünk tehát, ha addig is, mig a merénylet kulisszatitkai teljesen felderíttetnek, ezt a gyalázatos esetet a nemzetiségi fanatizmus számlájára írjuk. És jellemző dolog, hogy mikor Tisza István a püspökség ügyében támadt differenciák kiegyenlítéséről beszél, mikor béke jobbját nyújtja a hazai román testvérek felé, akkor történik ez a felháborító barbarizmus, akkor kapunk ilyen hangos, minősítetlen választ lojális törekvéseinkre! A felrobbant, buta dinamit megindította a lavinát s nagyon vigyázzon az a bizonyos román komité, — amely hálálkodva komplimentezik Tisza udvariasságának — hogy igyekezzék megváltoztatni román népünk hangulatát, igyekezzék megvédeni azt minden néven nevezendő külső befolyástól: „mert máskülönben a magyar államhatalom szöges csizmáival rátapos a kezekre, melyek a kanócokat és szenvedelmeket gyújtogatják !“ (By.) Útlevél és a hadkötelezettség. Hevesvármegye alispánja körrendeletét adott ki a járási főszolgabírák, városi rendőrkapitányok és a községi elöljáróságok számára, amelyben utasítja a hatóságokat, hogy a lehető legszélesebb körben figyelmeztessék a közönséget arról, mikép azok a 17 és 36 életév között levő magyar állampolgárok, akik a magyar szent korona országainak területéről az osztrák birodalmi tanácsban képviselt országok és királyságok területére utaznak, habár rövid tartózkodásra is, a saját érdekükben útlevéllel lássák el magukat, nehogy jogosulatlan kivándorlás gyanújába esvén, az osztrák hatósági közegek részéről esetleges kellemetlenségek érjék amiatt, hogy hadkötelezettségük szempontjából kellően nem tudják igazolni magukat. Igazolásul ugyanis csak a hazai hatóság által kiállított útlevelet fogadja el az osztrák hatóság. A hadköteles korban levő időszaki munkások, — akiknek eddig nem volt szükségük útlevélre, — a határon való átlépés alkalmából, szintén csak útlevéllel igazolhatják magukat és ezért ezentúl ezek a munkások is útlevéllel lássák el magukat. A községi választások. Hevesvármegye községeiben a képviselőtestületek választás alá eső tagjainak fele (azok, akiket az 1909—1914. évekre választottak meg) a folyó év végével kilép s helyeik szabályszerű választás útján lesznek betöltendők. Ugyaucsak a folyó év végén jár le a községek elöljáróinak megbízatása is. Majzlk Viktor alispán erre való tekintettel körrendeletét intézett a választások végrehajtására és helyes vezetésére kötelezett főszolgabirákhoz, amely körrendeletből kiemeljük a következő fontosabb intézkedéseket: A községi választók névjegyzéke az 1886. évi XXII. t.-c. 39. §-a értelmében összeállítandó. Gondoskodás tárgyává kell tehát tenni, hogy ezek mindenütt készen legyenek s erről meggyőződés szerzendő. Az 1886. évi XXII. t.-c. 51. §-a szerint a községi igazoló választmány idejében megalakítandó. Legcélszerűbb lenne, ha a községi képviselőtestületi tagok választása november havában történnék. A választás határnapját azonban a főszolgabíró idejében tűzze ki. Miután a választások vezetése a járási tisztviselőkre rendkívül nagy terhet ró s e teher nincs arányban a végzett munkával, sőt kívánatos, hogy a járási tisztviselők egyéb fontos teendőiktől a választások miatt el ne vonassanak, az alispán hajlandó a választások vezetésére külön helyettes elnököket felkérni. Egyes nagyobb helyeken, pl. Hatvanban, ahol a választás külön kerületekben történik, a vezetőket a főszolgabíró jelöli ki. Gondoskodni kell, hogy a választás határnapjának kitűzése előtt a virilisek névjegyzéke összeállíttassék. Ha a választás befejeztetett, az 58. §. értelmében alakítsa meg a főszolgabíró a képviselőtestületet, még pedig szigorúan a törvényhez alkalmazkodva, nem pedig úgy, mint egy alkalommal egyik főszolgabíró tette, hogy a tisztújítással egyidejűleg alakította meg a képviselőtestületet, aminek az lett a következménye, hogy az egész tisztújítást megsemmisítették. A tisztújításnál azt óhajtja az alispán, hogy azokat a főszolgabíró, — aki felelős az egész járás közigazgatásáért — személyesen - vezesse, de ha elháríthatatlan akadály miatt nem vezethetné, megköveteli, hogy e tisztében hatósági személy: a szolgabiró helyettesítse. Megköveteli az alispán azt is, hogy a választásoknál a rend és biztonság érdekében a főszolgabíró a megtelő intézkedéseket idejében megtegye. A kijelölési jog mikénti gyakorlására útmutatást, avagy utasítást nem ad s nem is adhat az alispán, azonban azou óhajtásának ad kifejezést, hogy e fontos jog gyakorlását akkép látja helyesen végrehajtottak, ha ezáltal egyrészről a közóhaj teljesítését ki nem zárják, másrészről pedig a közérdeket megóvják. HÍREK. Eger, 1914. február 27-én. Tájékoztató. Február 28. A főgimnázium hangversenye. Március 1. Ismeretterjesztő előadás a főgimnáziumban. „ 1. A Kér. Iparoskor ismeretterjesztő előadása az Urániában. „ 2. A gyöngyösi főszolgabíró tárgyalási napja Markazon. „ 2. A hatvani főszolgabíró tárgy, napja Pásztón. „ 3. Hónapos állatvásár Egerben. „ 3. Országos vásár Kaiban. „ 4. Tiszafüredi főszolgab. tárgy, napja Poroszlón. „ 8. Ismeretterjesztő előadás a főgimnáziumban. „ 8—9. Országos váBár Füzesabonyban. „ 9. A közigazgatási bizottság üléBe. „ 9. Alkoholellenes nap a népiskolákban. „ 10. Katonai felülvizsgálat Egerben. „ 14. A Hevesi főszolgabíró tárgy, napja Erdőtelken. „ 14—15. Hangverseny a főreáliskolában. „ 15. A magyar szabadsajtó emlékünnepe. 15. Az egri főszolgabíró tárgy, napja Verpeléten. Párbaj. Az utóbbi napokban halálos kimenetelű párbaj történt Budapesten. Aránylag ritkán éri a duellálók egyikót-másikát ilyen gyászos vég, aminek nem is annyira a véletlen játéka, mint inkább az olcsó „dicsőség“-et kereső felek „okossága“, óvatossága az oka. Most azonban, fájdalom, — komoly párbajról van szó; egy, a sokkal kevesebben élnek az orosz, mint a lengyel területen. Másik főoka a zsidóság tömeges letelepedésének s "későbbi bevándorlásának is, hogy a lengyel ellensúlyozni akarta a szorgalmas, nemzeti szempontból megbízható s könnyen asszimilálódó zsidósággal, a zárkózott, teljesen a maga anyagi érdekeinek élő s a nemzeti élettől ridegen elforduló német polgárságot. A német polgárság látta a konkurenciát, melyet gazdasági'életére a szorgalmas s élelmes zsidóság gyakorolt s mivel hasonló fegyverekkel vele harcolni nem bírt, föllép a vérváddal, mely az elnyomott alsó néprétegben már csak a várható haszon reményében is könnyen hitelre talált. Itt konstatálhatjuk, hogy e hamis vádban s a vele kapcsolatos üldözésekben a lengyelség soha részt nem vett, mindig a német polgárság köréből indul ki a kezdet s főok a gazdasági konkurrencia. A polgárság a hamis vádak terjesztésével meg akart szabadulni kényelmetlen versenytársaitól, s hogy ez nem sikerült, sőt a polgárság jutott elnyomott helyzetbe majd egész Lengyel- ország fönállása alatt, ezt a zsidóság elsősorban a lengyelségnek köszönhette. A zsidóság türelmi adót fizetett a kincstárnak s ez védte pket ennek fejében. S hogy mennyire együttéreZ- tek a nemzettel, mutatja az, hogy a lengyel szabadság kivívását célozó mozgalmakban a legújabb időkig mindig az első sorokban látjuk őket küzdeni. A parasztság, mely a nemzet 19/20-ad részét képezte, teljesen a nemesség kénye-kedvére volt bízva. A 16-ik század elején hozzák rájuk a legszigorúbb törvényekét, melyek legnagyobb részben az ország egész fönállása alatt megmaradtak. A parasztfiúkat kizárták a városi iskolákból, még kézműves sem lehetett belőlük. Vasárnap is kell végezniük közmunkát, ez szinte egyedül áll a történelemben s mutatja, hogy a nemesség még a papságot is elnyomta, mely így nem tudta érvényesítem az egyház fölfogását. A szabad költözködés csak egyetlen esetben volt megengedve, ha a nemes erőszakkal megejtett egy paraszt leányt, ez esetben jogában állott az egész falunak elköltöznie. A paraszt tehát teljesen röghöz kötött, szó-szoros értelemben rabszolga volt. Ha a nagy elnyomatás miatt eleinte voltak is itt-ott lázadások, a nemesség vasszigorral nyomván el, ezek is megszűntek. Ez azonban nem jelentette a zsarnoki uralom enyhülését, hanem a nép teljes apathiá- ját minden iránt. Szinte állati életet élt a lengyel paraszt, nyomorúlt helyzetét a vallás, de még inkább a szesz mámora felejttette el vele rövid időre. Ura még ezt is kihasználta jövedelme gyarapítására s legtöbb esetben maga mozdította elő a szeszfogyasztást. Hogy értette volna meg e szinte állati életet élő elnyomott nép a nemzeti törekvéseket. Hisz megszokta látni, hogy a szabadság csak urának hajtott hasznot. Ő ennek morzsáját sem érezte. Belátták a lengyei hazafiak a nagy igazságtalanságot, mely a népet századok óta nyomta, segíteni is akartak a népen akkor, amikor a nemzetnek minden fiára szüksége lett volna az élethalálharc megvívására. De elkéstek. A nép már nem hitt urainak. Irigykedve nézte a szomszédos országok hasonló helyzetben levő népét, kikkel uraik, ha szigorral is, de legalább emberileg bántak. Máról-holnapra nem volt képes elhinni, hogy előbbi elnyomói most őszintén ígérnek neki szabadságot. S legtöbb esetben a kezébe adott fegyvert nem a haza ellenségei, hanem urai ellen fordította, vagy kiszolgáltatta őket az ellenségnek. A parasztság elnyomása tehát véresen bo- szúlta meg magát, midőn egyik főokát adta Lengyelország nemzeti tragédiájának. Áttekintvén Lengyelország társadalmi helyzetét, álljunk meg kissé az ország sorsára oly; fontos időszaknál. Ez 1572-ben kezdődik. (Folytatjuk.)
