Eger - hetente kétszer, 1914
1914-01-07 / 2. szám
1914. január 7. EGER. (2. sz.) 3 9. Hunyad (Déva). 10. Stella Orientalis (Pancsova). 11. Virradat Kör (Hódmezővásárhely). A középponti szabadkőműves bizottság meg van győződve arról, hogy a segítség annál jobb, minél gyorsabban jön, mégis kénytelen a meglevő keretek között mozogni és az „érdemesek“ közül csak a „legérdemesebbeket“ jutalmazni és azokat a páholyokat kiválasztani, jutalmazásra ajánlani, amelyek a legnagyobb erőt fejtik ki, legtöbbet munkálkodnak és amelyeknek a támogatása szabadkőmüvesi szempontokból a leginkább szükséges. Ily alapon a bizottság javasolta, hogy a szabadkőmüvesi alaptörvények 56. §. P. c. pontja alapján, mint legérdemesebb, legmunkásabb páholyok: 1. Tisza (Máramarossziget) 10,000 K. 2. Resurrexit (Kassa) 5,000 K. 3. Széchenyi (Sopron) 5,000 K. segítséget kapjanak abból a célból, hogy ezek a páholyok páholyházat építhessenek. Közöljük szó szerint ennek a középponti szabadkőműves páholybizottsági határozatnak az indokolását. „Ad 1. A Tisza-páholy, amely csak két és fél év óta alakult meg, már 50 tagot számlál és 20,000 K páholyház-alappal rendelkezik. Azonkívül, ha most épít, olcsóbban épít, mintha az építkezést halasztaná, miért is 10,000 koronát rendelkezésére kellett bocsátani, hogy körülbelül 60,000 K értékű páholyházat építsen. Ad 2. Resurrexit vett telket 17,000 K-ért, 15,000 K készpénz páholyházépítési alappal rendelkezik és a testvérek további 8500 koronát ajánlottak fel. 5000 K.-val támogatni kellett, hogy 80,000 K értékű páholyházat építhessen. Ad 3. A Széchenyi-páholy vett 6000 K-ért telket. A testvérek gyűjtöttek 10,000 koronát és további megajánlások folyamatban vannak. Azonkívül oly keleten dolgozik a páholy, amelynek a támogatása eminenter szabadkőmüvesi érdek. A tervbe vett páholyház 50,000 korona értékű lesz. A szövetségtanács természetesen a bizottság javaslata értelmében határozott. Eddig azt hittük, hogy van hazafias és van nemzetközi, van konzervatív és van radikális szabadkőművesség. Ma már nyíltan hirdetik a szabadkőművesek, hogy ma már uj szabadkőmüvesi irányt teremtettek: nincs és nem is lehet kétféle szabadkőművesség, hanem csak egyféle: „a cselekvő szabadkőművesség.“ A konzervatív, nemzeti szabadkőművesség típusát a nemzeti páholy képviselte, melynek főmestere éveken keresztül harcban állott a radikálisan progresszív páholyokkal. Illúziónk már Ady Endre felvétele alkalmával szétoszlott, amikor nevezettet a Mar- tinovics-páholy tagjává úgy avatták fel, mint az Uj Magyarországért küzdő szabadkőművest és a felvett neofitát a Nemzeti páholy volt főmestere üdvözölte. Bizonyossá tett bennünket a szabadkőműves egység felől a Nemzeti páholy volt főmesterének a nekrológja is (Dél 1913. márc. 31 szám), amely közli, hogy a Nemzeti páholy és a többi páholyok közötti ellentétek lassan elsimultak, amidőn a Martinovics és Nemzeti páholyok közös munkáin a megértés alapjai lerakattak. Amit a keresztény Magyarország ellen a sajtóban folytatnak, nem elvi harc, hanem közönséges üzleti manőver, melynek a »liberalizmus,« a »felvilágosodottság« csak cégérei, akárcsak a sarki szatócsnak a vadember, vagy a zöld kutya. A Felvidéki Zeneszövetség II. hangversenye. — Honnan van az, hogy mindenfelé csak a gazdasági tönkről beszélnek és írnak, mindenki borzalommal gondol arra, hogy a mérhetetlen drágaság közepette hogy fog megélni, mégis nap-nap mellett látjuk, hogy a mozik tömve vannak, a cirkuszok pedig ezreket visznek el? kérdeztük lapunk egy barátjától. — Ennek az a magyarázata, hogy a közönség a szigorú viszonyok között áldoz a szépre, a szórakoztatóra, mert — hiába — a kulturális szükséglet kielégítése van annyira fontos, mint az élet prózai kívánalmainak az ellátása. — Helyes. De akkor miért küzd az anyagiakkal a színművészet, s miért konganak az ürességtől a hangversenytermek ? Ezek talán nem elégítenek ki kulturális szükségletet? Erre a kérdésre nem kaptunk kielégítő feleletet. Barátunk a közönség mentegetésére hivatkozott arra, hogy olykor tömve van a szíu- ház, sőt a hangversenyterem is. Az előbbinél hivatkozott egy pár malaczságra, az utóbbiaknál előhozta a Fráter hangversenyeit. íme: a kultúra. A színházi malaczságok és a hangverseny mezébe öltöztetett mókázá- sok. Ezek vonzanak. Ez társadalmi baj, amely ellen csak kitartó, következetes programmal lehet eredményesen dolgozni. Nevelni keli a közönségben az igazi szép iránt való érzéket, nem pedig sopánkodni, mert a szemrehányás ritkán nevel, inkább dacolást eredményez. És itt érünk ahhoz a ponthoz, ahonnan a legszebb perspektíva nyílik meg előttünk. A Zenepártoló Egyesület nem rekriminációkkal zaklatja a közönséget, hanem a legfényesebb produkciókkal lepi meg; nem beszél, hanem tesz: és eredményt fog elérni. Aki egyszer ilyen hangversenyt hallott, az máskor nem marad el róla. S mikor az érdeklődés egyszer felébredt, a szép iránti érzék lassan-lassan kifejlődik, s lesz idővel az igazi szépért lelkesülő közönségünk, s a nagy művészek nem fogják majd egri szereplésüket gyásznapjaik közé sorolni. Ma még ettől elég messze vagyunk. A hétfői (jan. 5.) hangversenyen gyenge félház volt. Pedig a művészek által nyújtott élvezet messze felülmúlta a legmerészebb várakozást is. Wilhelmus játéka valami egészen különös. A technikáról ennél a művésznél már nem is szabad beszélni. Nincsenek előtte előadási neti hézségek. 0 már azokban a régiókban tart, ahol a zongora csak eszköz: a legmagasabb zenei festések, a hangulatkeltések eszköze. Chopin hangulatos kompozíciói a keze alatt mintha a legfinomabb parfümöt lehelték volna. A Cis-moll etűd pedig valósággal magával ragadta a közönséget, kivált a zongoristákat. Azok tudták legjobban értékelni a mester csodás technikáját. Az Asz-dur Polonaise-t tökéletesebben interpretálni, a dübörgő lovasságot hivebben elővarázsolni már nem lehet. Höttges asszony tartalmas alt hangja igazán mindenkit lebilincselt. De nem a hang a főereje, hanem annak kifejezésbeli sokoldalúsága. Az Erlkönig mondának három szereplőjét, a rémüldöző gyermeket, a csalogató manót és a fiát megnyugtatni akaró apát csodás hangszínekkel tudta festeni. Bámulatos ennek az asz- szonynak a képessége, mellyel hangjának sokféle regiszterét alkalmazni tudja. A füstbe ment szerenád szereplőit oly élethűen tudta eltérő hangszínnel szembeállítani, hogy ezt a számát a közönség lelkesen megújrázta. „A halál és a leányka“ dalában a drámai festés, virtuóz hangszínével hatott. Rákos kiforrott talentum. Úgy a színezésben, mint a hegediitechnikában rendkívülit nyújtott. Intonálásának abszolút tisztasága, biztos vonókezelése, kantilénájának meleg lágysága, futamainak és akkordjainak bravúros megoldása, bámulatos ritmikája és kivált a Bach-fugában kifejezésre jutott nehéz szólamvezetés diadalmas lebonyolítása a legelső virtuózok közé emelik. Erre a fiatal mesterre még nagy jövő vár. Méltóbb társat alig találhatott Wilhelmusnál, aki úgy a R. ff-féle Cavatinában, mint a Bruch-féle G-moll hangversenyben párját ritkító, finom és a játékhoz teljesen simuló zongorakíséretet adott. A három fiatal művész igazán kellemes és élvezetes estét szerzett a szépért lelkesülő közönségnek, amely élvezetért hála és elismerés illeti a Zeneszövetség vezetőségét. Reméljük, hogy a következő versenyek referádáiban már nem fogunk sovány félházakról beszámolni 1 HÍREK. Eger, 1914. január 6-án. Tájékoztató. Január 7—18. Behatások az érs. jogakadémián. „ 8—9. Országos vásár Tiszafüreden. „ 10. Hangversennyel egybekötött műkedvelői előadás az Urániában. „ 11. Ismeretterjesztő előadás a főreáliskolában. „ 11. Ismeretterjesztő előadás a Eer. Iparoskörben. „ 12. A közigazgatási bizottság ülése. „ 12 — 13. Országos vásár Egerben. „ 15. Országos vásár Verpeléten. „ 17. Polgár-bál a Kaszinóban. „ 18. Ismeretterjesztő előadás a föreáliskolábau. „ 19. Országos vásár Makiáron. „ 20. Katonai utóállftás Hatvanban. „ 25. Ismeretterjesztő előadás a főreáliskolában. „ 25., 26. Országos vásár Hevesen. Három-királyok. Messze idegen vidékekről gazdag keleti fejedelmek jövének egykoron Krisztus bölcsőjéhez. „Láttak csillagát!“ — beszélik örvendezve Jeruzsálemben, mig Heródes környezetében sötét terveket szövögetnek. Régen volt... Azóta minden esztendőben bejárja a sötét világot az ismerős csillagnak hívogató fénye: Jertek és menjünk Betlehembe! Vigyünk kincseket: aranyat, tömjént és mély hódolatot annak, aki fényt gyújtott a sötétségben bujdosóknak. Hanem a hívogató szózat, mint Keresztelő Szent János kiáltása, visszhang nélkül oszlik szét a sivár pusztaságban. Krisztus bölcsője szegény és igénytelen; előtte olyan nehéz a hódolat! A napkeleti bölcsek is folytonosan bevesbedő számmal zarándokolnak a fénysugár után, hogy végre leborulni és megnyugodni tudjanak ott, ahol a legnagyobb, a legcsendesebb béke pihen. A világ lázas törtetése egészen más utakat vágott. Messze, messze, távol a csillag fényétől keresi az utat. Keresi, mint vaksággal sújtott kutató, aki meggondolás és kritika nélkül fut minden után, ami szeme előtt feltűnik. A napkeleti bölcsekben jámbor, babonás hiszékenyeket sejt s mig gyötrődő, kutató vajúdásban vergődik, észre sem veszi, hogy azok a lenézett zarándok bölcsek már élvezik azt, amit ó hiába keres: az élet szép csendjét, kedves és boldog melegségét, békét és pihenést egy anyagiakban koldus módra szegény, de azért erkölcsi javvkban mérhetetlenül gazdag isteni gyermek lábainál. Január hó 6-án, Vizkereszt ünnepén, a három királyok látogatásának emlékét ünnepli a kát, egyház.
