Eger - hetente kétszer, 1914
1914-02-21 / 15. szám
2 EGER, (15. sz,i (914. február 21. A mármarosi skizma-pör újabb intőjel a magyar kormány s a magyar társadalom számára, hogy az ország megmentése érdekében minden irányban emelkedjék kötelességeinek teljes magaslatára. Nehéz kül- és belpolitikai helyzetünkben sem szabad elcsüggednünk. Utóvégre egy tíz milliónyi kul- turnépet ma már nem lehet egyköny- nyen letörölni Európa térképéről. Látnivaló, hogy a mai korban, midőn az államok erejét a nemzeti eszme táplálja legfőképen, a nyelvileg és érzelmileg egységes ország halad előre legbiztosabban a gazdasági, művelődési és politikai fejlődés úlján. Épen a rutén példa bizonyítja be a legközvetlenebbül azt, hogy még egy — századokon keresztül oly megbízható — nép is megközelíthető s hűségében megingatható nyelve révén a nemzetiségi izgatok által. Őrködni kell tehát, hogy a magyarosodásnak az északkeleti vármegyékben eddig oly szépen terjedő folyamata meg ne akadjon, s a ruténség nyelvileg is, érzelmileg is válhatlan kapcsokkal forrjon össze a magyarsággal. Az „Alkotmány“ hasábjain ugyan nemrég némely, a helyi viszonyokkal ismerős író kárhoztatta a magyar nyelv tanításának erőszakolását, mert ez nyújtja az izgatásnak egyik leghálásabb anyagát, de viszont megállapítható az, hogy a rutén szülők Kabalyuk atyának s társainak fellépéséig örömmel küldték gyermekeiket a magyar iskolába, szívesen fogadták a magyar nyelvnek templomivá tételét s nem vonakodtak belépni a Katolikus Népszövetségbe sem. Különben is a perben szereplő vádlottak jó részének neve épen arra utal (Kemény Stefan, Vakaró Vaszily, Gernyesi, Hubai, Lipcsei, stb.), hogy sok helyütt nem térhódítás, hanem tulajdonképen csak visszahódítás a mi célunk. Egyáltalán az értelmiségnek többet kell törődnie az alsóbb osztályokkal s foglalkoznia ezek ügyes-bajos dolgaival. A hatóságok feladata éber figyelemmel kisérni a mozgalmakat, igazságos szigorral rendet teremteni, ellenőrizni a határforgalmat, távol tartani az országtól az izgatókat, be nem engedni a lázító orosz lapokat és röp- iratokat s megtiltani az orosz kolostorokba való búcsújárást. A nép veszélyeztetett nyugalma megkívánja ezeket az intézkedéseket. A hegyvidéki kirendeltség, melynek áldásos működését a verhovinai lakosság gazdasági jólétének megalapozása körül Egán alatt oly művészettel vázolta „Kazár földön“ c. munkájában Bartha Miklós, csak haladjon tovább a megkezdett útonl Az izgatok elnémítására tanácsos volna könnyíteni a nép egyházi terhein is és a lelkészkedő papságot azokból a számlálásán milliókból lehetne kárpótolni, amikkel jelenleg nagylelkűen, de eléggé oktalanéi, az oláh nemzeti egyházi szervezetet gazdagítjuk. Hazánk különböző részeinek eltérő gazdasági, művelődési, népességi, társadalmi viszonyai megokolhatják ily kivételes szabályok alkalmazását. A nemzetiségi politikának egyedül helyes elve csak ez lehet: aki velünk tart, annak mutassuk meg minél nagyobb szeretetünket, aki pedig ellenünk tör, azzal éreztessük vasöklünk erejét. Eötvös József. Az általános, egyenlő, titkos. Rakovszky István képviselőnek, a néppárt vezérszónokának, az ellenzék egyik legtekintélyesebb tagjának 1914. február 18-ki képviselőházi beszédéből közöljük a következőket: „Régi és ismert áramlat Ausztriában az, hogy Magyarországon a magyar hegemóniát a nemzetiségekkel akarják paralizálni. A Kris- tóffy féle általános, egyenlő, titkos választójog nem szolgált egyéb célnak, mint ennek. Ez annyira nyilvánvaló volt, hogy osztrák államférfiak nyilvánosan és velem négyszemközt is nyíltan bevallották, hogy sohase hozták volna be — legalább abban az időben nem — az általános, egyenlő, titkos választójogot Ausztriában, hogy ha nálunk Magyarországban ez a lépés nem történt volna. De kifeledték megmondani, hogy ez a lépés bécsi intésre történt meg. Egész nyíltan a választási bizottság tárgyalásának egy Eventuell-Antrag terjesztetett be — Stein terjesztette be — amely kimondja, hogy azon választási törvényjavaslatot, amelyet beterjesztett a Gautsch kormány, vegyék le mindaddig a napirendről, amíg a magyar kormány szintén egy újabb választási törvény- javaslatot nem fog beterjeszteni. Aehrenthal külügyminiszter annak idején hozzám azt a kérdést intézte, vájjon hajlandó lennék-e a magyar választói reform dolgában vele tanácskozni? Én a meghívásnak eleget tettem és akkor alkalmam volt több osztrák államférfival is tárgyald. Mint vörös fonál húzódott a tárgyaláson keresztül az ő álláspontjuk, mely szerint: kérem, mi kénytelenek voltunk önök miatt megcsinálni a választói jogot, most önöknek is meg kell csinálni az önök választói jogát. Mint vörös fonál húzódótt keresztül, hogy lehetetlen tovább a magyar nemzetnek folyton és folyton újra támasztott aspirációval szemben másként győzni, mintha a nemzetiségieknek az általános egyenlő választói jog révén olyan befolyást adunk a magyar ügyekre, hogy ezáltal ezen aspirációik visszaszorittas- sanak.u Bizony igy volt. Nem újság ez, de igazság! És az igazságot nem árt ismételni. Legfeljebb azt tehetjük hozzá, hogy az általános, egyenlő, titkos hatása ugyanaz lett volna, ha nem Kristóffy, hanem Justh Gyula — esetleg Lukács Lászlóval szövetkezve — csinálta volna meg! A katolikus sajtó értéke és támogatásának mérve circulus vitiosusba került. A közönség azt mondja a katolikus sajtónak: légy jobb, majd jobban támogatlak; ez pedig igy szól a közönséghez: támogass jobban, akkor majd lesz erőm, hogy én is jobbá legyek. Szerintünk legjobb, ha mindkettő egyenlő lelkesedéssel küzd egymásért, illetve a nagy, nemes, szent közös cél eléréséért. A példa. Alig néhány hete, hogy a bűnös nagy városban, a mi szépséges Budapestünkön nem mindennapi, rettentően borzalmas gonosztett tartolta izgatottságban napokig az embereket. Egy, a bűnök fertőjében csillogó pompával élő, szerencsétlen teremtést tettek el láb alól olyanok, akik gyöngének érezték magukat arra, hogy szembe szálljanak az élet nehéz nyomorúságával, akik borzalmasan könnyű munkával akartak maguknak gondtalan anyagi jólétet biztosítani. Egy pár ember: egy nő és egy férfi, megfojtott egy szegény — gazdag perditát. Mind a két gyilkos évek hosszú során élt már a fővárosban szerény cselédi, segédi sorban . .. Mind a ketten magukba szívták a főváros levegőjében, az ottani gyenge szociális intézmények hézagaiban bőven termő baktériumokat, az ezerféle bűn, a könnyelmű élet lassan, de biztosan ölő, gyilkoló miazmáit. És egyideig úsztak a felszínen, a becsületes emberek mázával, tisztességes munkát is végeztek: emberhez illő kenyérkereső dologban töltötték el a rájuk nézve mindig egyformán szürke napokat. Az egyformaság unalmának, az irigy kedésnek, az aljas indulatok egész özönének pedig lassan lassan telt a pohara, de vele csökkent a gyenge lelkek ellenállása is. Végre rossz sorsuk az útjukba hozott egy személyt, egy szerintük irigylésre méltó gyönge bűnös nőt, kit erkölcsi halála után a szerencse bolond keze felragadott az anyagi jólét egy tekintélyes fokáig, addig, ahonnan az anyagi élet minden mostohasága száműzve van, hol csillogó gyémántok tüzében sütkérezve, naiv butasággal szoktak sajnálkozni az oda jutottak a becsületes emberek szegény szerencséjén . . . A körülmények mostohasága, az aljas környezet befolyása folytán elvesztett erkölcsi javak következtében, a szunnyadó lelkiismeret szavát meg nem hallva, a két vadállat feltaszította útjában a csillogó gyémántos leányt, mert ennek halálával jósolgatták a szerencsét, a temérdek kincset, az igazi „boldogságot!“ Rettentő csalódásra ébredtek már a következő napon! Szertefoszlott minden egy pillanat alatt: jólét, boldogság, kincs, nyugalom, — becsület, szabadság. Aztán felébredt a lelkiismeret, a gonosz szívet, gonosz lelket tépő lelkiismeret, melynek a csípése, marása maga is égő pokol. . . Aztán jön az állam- hatalom büntetése, talán az akasztófával, azután a jó Istené!.. . íme a sors, mit két ember kovácsolt magának; de a hasonlófajta, bűnrehajló embereknek is jutott az eset egyik feléből valami konc: a rossz példa. És sokan felkapják ezt a koncot, amely egy darabig rágódik a lelkeken, mig aztán vagy eldobják, vagy maga ez a konc: a rossz példa taszítja őket a kárhozatra . .. Itt van a Hugli Marci esete. Azé az al- debrői legényé, aki a helyett, hogy megbecsülte volna tisztességes paraszti helyzetét, a helyett, hogy megőrizte volna lelkében a bizonyára imádságos szülői ház erényeit, szegény öreg szüleinek, tanítóinak intelmeit, Pestre járt, a bűnös, könnyelmű Budapestre. Ott aztán hol dolgozott, hol mulatott, hol csavargóit, miközben nagyon hamar feltalálta fedezni, hogy édes a semmittevés, hogy a henye élet jobb, finomabb a nehéz munkánál.. . Igen, igen, de a nyugodt, munkátlan élethez pénz kell, sok pénz! És példákat keresett a maga világában. Talált is eleget . . . Bizonyára elsőnek a Mágnás Elza esetét... Igen, az ilyen személyeknek sok a pénzük, drága az ékszerük... Egy ideig
