Eger - hetente kétszer, 1914
1914-02-04 / 10. szám
2 EGER no «50 '914 február 4. ilyeneket kátrányolnák — épen az ál- lamfeatartó magyarságot megillető nagyobb politikai érvényesülést biztosítják. Alapul veszi a javaslat a kulturális és a gazdasági erőt, a politikai iskolázottságot és a jövő fejlődés előrelátható irányát és mindezen objektív támpontok alapján a városokat állítja előtérbe. A városokat, amelyek a magyarság gócpontjai, amelyeknek magyarosodása feltartóztathatatlanul és rohamlépésben halad, amelyek erejének és jelentőségének minden fokozása a magyarság erejét növeli és terjeszkedését mozdítja elő. A nemzetállam jellege kizárja a nemzetiségi csoportoknak nemcsak kedvezményes elbírálását, hanem azok elvileges háttérbe szorítását is. De a kulturális és gazdasági főlénynek, továbbá a politikai érettségnek szempontjait egyetlen haladni akaró állam sem hagyhatja figyelmen kívül, s a mi szerencsénk — ami nélkül egyébiránt fennmaradásunk egyáltalában nem volna biztosítva, — hogy ez a főlény a mi részünkön van és a mi javunkra kamatozik. Az a bölcs államférfi, aki ezt a tőkénket a legjövedelmezőbben kamatoztatja. Most még csak azt emelem ki, hogy a javaslat a választókerületek számát 413-ról 435-re emeli fel. Ennek a szükségességéről vagy hasznáról az indokolás nem győz meg bennünket. Nem több képviselőre van szükség, hanem arra, hogy a képviselők teljesítsék kötelességüket. Amikor 413 képviselő mellett az uj házszabályokban el kellett ejteni azt a szabályt, hogy a tanácskozáshoz 40 képviselő jelenléte szükséges, mert a képviselők egytized részének a jelenlétét sem lehetett állandóan biztosítani; amikor a határozat- képességhez szükséges számát a képviselőknek 100-ról 60-ra kellett leszállítani, hogy a gyakori fennakadás elkerülhető legyen, — akkor ezen a bajon a képviselők számának felemelése nem segít. Ha pedig a képviselők teljesítenék kötelességeiket, akkor a 413 (horvátokkal együtt 453) tagból álló testület azon a határponton van, ahol a tagok számának a legkisebb emelése már nehezítené a parlament munkásságát. A főrendiházi reform igen helyesen 760-ról körülbelül 340-re szállította le a tagok számát. Mi indokolja most az ellenkező irányzatot, különösen akkor, mikor ez a létszámemelés a horvát képviselők számának az emelését is — 40-ről 42-re — maga után vonja!? Ha már nem csökkenthetjük a képviselők számát, legalább ne emeljük. Különösen ne emeljük abból a célból, hogy Budapest képviselőinek száma 9-ről 22-re emelkedjék. Ha az összes mandátumok száma kereken 5%-kal emelkedik, ugyan miért kell ugyanakkor Budapestnek 166°/o-os emelkedést biztosítani? Mi nem irigykedünk Budapestre! Elismerjük szépségét, csodáljuk élénk forgalmát. Büszkén mutogatjuk az idegennek a fényes színházait, tele kávéházait és mulatóit, zajos népgyüléseit. De nem találunk megnyugvást abban, ha a most már itt közelebbről nem részletezhető budapesti szellemnek a magyar törvényhozásban az eddiginél aránytalanul nagyobb érvényesülés biz- tosíttatik! I Hevesvármegye tűzrendészetéről. — Mit várunk az uj szabályrendelettől? — Egy-egy olyan nagyobb tűzkatasztrófa után, mint amilyen az utóbbi év-kben a bo- donyi, a gyöngyösi, a besenyőteieki és legutóbb a hevesi tűzveszedelem volt, a vármegye közönsége méltán és joggal kérdezhette: hogyan, hát Hevesvármegyeben is lehetséges az ilyesmi? Itt, ahol p^dig a tűzvédelem mintaszerű, a tűzrendészet a leglelkiismeretesebb gondozásban rémesül és a vagyonbiztonság oly*n kezekbe van letéve, mint Majzik Viktor albpáué, aki a vármegyei tűzoltó szövetség elnöke; Vass János dr.-é, aki nemcsak mint a vármegye tűzrendészen előad ja, hanem mint az Országos Tűzoltó Szövetség titkára, a magyar tűzrendészet terén az ország határain túl is széles körben ismert és tisztelt nevet szerzett magának, és Mlinkó István-é, a lelkes gyakorlati tűzoltóé, és szervező erőé, aki csak az imént lépett nagynevű elődjének, Jászberényi Miklósnak örökébe, mint a vármegye tűzrendészed felügyelője ? Sajnos, a felelet mi más lehetne erre a kérdésre, mint amit a körülmények is mutatnak, hogy t. i. igenis lehetséges ilyesmi még Hevesvármegyében is, ahol pedig már nem tessék-lá>sék tűzoltó-testületekkel álunk szemben, hanem kötelességtud', ambiziózus őrcsa- paiokkal és ahol a 70-es-80-as években még országszerte közderültséget okozó lószőrforgós ezüstíisakos Lohengrin-lovagok helyébe már régen olyan férfiak léptek, akik tudatában vanuak a gondjaikra bízott élet és vagyou nemzetgazdasági fontosságának és akik komolyan véve önként vállalt feladatukat, megtesznek minden lehetőt arra nézve, hogy a legkisebb falu tűzoltóságának beavatkozása is sikerrel kecsegtessen. Azonban — és itt a fő* hiba — az 1888. évi tűzrendészed kormányrendeletek, amelyek elavultak anélkül, hogy valahol és valaha végrehajtattak volna, mint mind-nütt, Hevesvá' megyében is lényeges akadályát képezték a tűzoltói működés és taktika helyes végreh-jtá-ának. Különösen három olyan ütköző-pontja van a még mindig fennálló kormányrendeleteknek, amelyek még napjainkban is képesek illuzóriussá tenni a tűzoltóságoknak minden jóravaló törekvését. Ezek az ütköző — Csakugyan, mintha érezhető is volna rajta valami kis fagyalbogyóillat. No, ha ennyire vagyunk, akkor kár volna tovább nem építeni ezen az alapon. Megszólal egy vadászember: — Gesztes Lajos úgy megszerette ezeket a csonttollú madarakat, hogy azóta aludni is csak olyan párnán tud, amelyik csonttollú madár pely- hével van töltve. Most már nem merik nem hinni még ezt sem. A csonttollú pecsenyéjére finom borocskával koccintanak, ami aztán még jobban kinyitja az ember szemét. Van, aki eddig csak a tányérját nézte és most látja meg, hogy milyen szép virágdísz ékeskedik az asztalokon, milyen üdén virágzó ciklámenek. Egy jókedvű úr a zenére lesz jobban figyelmes és kiizen Linké karmesternek, el tudnák-e játszani azt, hogy: »Ahol az a szép muskátli virágzik ...« A tanár urak egyike meg összeolvasta, hogy hány tükör van az ebédlőteremben? És habár nincs több négynél, ő már a nyolcadikat olvasta, mig végre az antialkoholista szomszéd nagy nehezen megérttette vele, hogy az egymásban tükröződő tükrök tulajdonképen nem igazi tükrök már. Aggodalmasan figyelmeztették aztán a tanár urat, hogy ma délután a korcsolyaversenyen ne vegyen részt. Ebéd végeztével a társalgó terembe vonultak a vendégek. Csoportok verődtek össze. Emitt a fertálymesteri vacsorákról, amott az Ignác-napokról beszélgettek. Ficzere felügyelő egészségügyi kongresszust tartott a két bátyjával, Koncz és Blazsejovszky kanonokokkal. Az érsek-házigazda Gárdonyival beszélgetett leginkább. Hiteles tanuk állítják, hogy többek közt ezeket is mondta az érsek: — Közös akarattal ejtsük módját valamikép, hogy a Gárdonyi Géza összes műveit érseki líceumomban, megfelelő külön keretben, a jövendő számára megőrizhessük. Volt még szó érdekes irodalmi tervekről is, amelyeknek azonban érlelődniük kell még, hogy megvalósulhassanak. Érdekes és emlékezetes marad mindenkinek, aki látta, amint az ország egyik nemeslelkű főpapja és a nemzet egyik nagy Írója bizalmasan, meghitten, hosszasan elbeszélgetnek egymással. Már minden vendég rég hazament, csak a Gárdonyi téli felöltője lógott még jó darabig az előcsarnok fogasán. Az azonban nem igaz, amint hiresztelik, hogy Erlach Sándor és Mlinkó Pista az egymás télikabátjában mentek volna haza. Bár Schwartz dr. szerint ebéd után igen gyors iit- érverések voltak megállapíthatók. — »Szerénységem tiltja bár«, mégis kénytelen vagyok végül saját magamról mondani valamit. Belátom, nem jó az, ha az ember az abc-ből csak úgy találomra kiválasztott betűk alá rejti a szerzőséget. A múlt heti tárca H. S. betűi miatt pl. nagy kavarodás keletkezett. Négy szóban és distichonban kifejezve: Conturbabuntur Constantinopolitani — Innu- merabilibus sollicitudinibus. (őszintén szólva, ezt a »morzsát« még a múlt vasárnap találtuk az Ury József tányérja mellett.) Hibay Gyurka majd hogy párbajba nem keveredett. Némelyek azért szidták, hogy kiszerkesztette őket, mások meg a mellőzés miatt tettek neki szemrehányást. Egy szerzőül gyanúsított szegény jámbornak meg a megénekeltek egyike a hajából markolt ki egy csomót. Az Bger-nél szerkesztőváltozás következett be stb., stb. Szóval nem csekély kravall támadt a kréta körűi. Épen azért nem árulok én többet zsákban macskát, hanem őszintén és önérzettel kiírom, — ha az egész nevemet nem is, de a praedicatumom és nevem kezdőbetűit legalább. Hadd tudja meg Európa, hogy ki az a csonttollú jómadár. n. P. J. dr.
