Eger - hetente kétszer, 1914
1914-06-06 / 45. szám
1914. junius 6. EGER. (45. sz.) 3 nek előtt értesse meg a fiatalkorúval, hogy meg kell javúlnia, s a bocsánatot kifogástalan magaviseletével ki kell érdemelnie. A pártfogó rendelés helyt foglalhat a próbára bocsájtás elrendelése nélkül is és illetve előtt is, ha a fiatalkorú nevelésének ellenőrzése és felügyelete már az eljárás kezdetén, vagy annak folyama alatt ezt szükségesnek mutatja. — Ez azok közé a védő és óvintézkedések közé tartozik, melyeknek célja az, hogy a fiatalkorú a további romlástól megóvas- sék s hogy igy a fiatalkorú érdekében hozandó végleges intézkedés sikere még inkább biztosíttassák. 3. a próbára bocsájtással a fiatalkorú ügye nincs végleg befejezve s ez attól függ, hogy miként telik el a próbaév; s ha ez alatt újabb büntetendő cselekményt követett el, iszákos, erkölcstelen vagy csavargó életmódot folytatott, vagy egyébként az erkölcsi züllés jeleit mutatta, vagy a felügyeleti szabályokat megszegte (ezek utasításban adatnak ki részére) a bíróság a próbárabocsájtás félretételével szigorúbb eszközökhöz nyúlhat, s vagy újabb felügyeleti szabályokat állapit meg a próbaidő meghosszabbításával és illetve a törvényben ez esetre meghatározott egyéb intézkedéseket teszi, vagy pedig jön a javító, vagy a büntetés. Ebből láthatják a pártfogók, illetve a pártfogásra vállalkozók, mily éber szemmel- tartásra, felügyeletre van szükség s mennyire kezükben fekszik a próbára bocsájtott megjavítása, megmentése. Ha valami aggodalomra keltő dolgot tapasztalnak, fordúljanak a bíróhoz — egyébként az esetenkinti jelentéstétel elő is van írva — s együttes megbeszélés útján bizonyára meg fogják találni a hathatós közbelépés helyes útját és módját. e) További intézkedés a javító nevelés elrendelése. A javító nevelés azt a munkát jelenti amely a fiatalkorút a tétlenségtől, henyéléstől akarja leszoktatni, vele a rendszeres munkálkodást megkedveltetni, őt valamilyen foglalkozásra kiképezni, gondolatvilágát átalakítani, egészséges lelkűvé, a társadalom hasznos tagjává tenni igyekszik. A javitó nevelés erre szolgáló állami intézetekben folyik s erre akkor van szükség, ha a fiatalkorúnál a züllés jelei mutatkoznak, vagy az már be is következett, de ilyen szigorú neveléssel a megjavulás reménye kecsegtet. f) Ha már egyéb intézkedéstől siker nem várható, mert a fiatalkorú már úgyis büntetett előéletű, vagy mert rajta már a javító sem fogott, leik ülete teljesen eldurvult s őt meg kell törni, úgy nem marad más hátra, mint a büntetés és ha már erre kerül a sor, ez többnyire elég súlyos, hogy a kívánt javító, nevelő hatása meg legyen. Vannak még közbeesőleg egyéb védő-, óvó- és nevelő intézkedések is, mint pld. a szülők figyelmeztetése, hogy a fiatalkorúra szigorúbban ügyeljen, iskolalátogatási kötelezettségének pontos teljesítésére kényszerítse, az erkölcsi fejlődésére veszélyes környezettől, foglalkozástól, vagy életmódtól visszatartsa, továbbá az őrizet alá helyezés s van még egy büntető jellegű intézkedés is: a dorgálás, amelyeknek foganatosítása és ellenőrzése tisztán a biró feladata; azonban ott van az „elhelyezés“ vagyis amikor arról kell és pedig sürgősen gondoskodni, hogy a fiatalkorú eddigi környezetéből kiragadtassék, mert ott erkölcsi romlásnak, vagy éppen az elzüllés veszélyének van kitéve, vagy pedig a javítóból és fogházból kihelyezetteknek kell helyet és tisztességes kenyérkeresetet teremteni, amely esetekben a társadalom különösen becses közreműködést fejthet ki. Mint e vázlatos ismertetésből látni mél- tóztatnak, a társadalomnak és illetve társadalmi szervezkedésnek a bíróságokat segítő munkája a következőkből áll: I. Környezettanulmányok készítése, II. a próbára bocsájtottakra való felügyelet s III. az elhelyezés. Mindezekhez feltétlenül szükséges a társadalmi közreműködés; az elhagyott, erkölcsi romlás veszélyének kitett, támaszra szoruló gyermekek és fiatalkorúak megmentése céljából kifejtendő patronage tevékenység azonban ezekben nem merülhet ki, mert hiszen ezek arra szólnak, hogy a már bekövetkezett baj orvosoltassék, de hát nem jobb-e, nem hasznosabb-e a bajt megelőzni? Épen most alakulnak az Egyesület kebelében a titkár úr bölcs belátása és helyes intézkedései folytán a különböző szakosztályok s ezek közt a legjelentősebb a praeventiv szakosztály. Én azt hiszem, hogy a magunkra vállalt kebletdagasztó nagyszerű munkának és hivatásnak csak úgy felelhetünk meg, ha az ismertetett törvény mélyreható alapelveitől vezéreltetve, egy oly lelkes táborrá tömörülünk, mely akadályt nem ismerve, fáradságot nem érezve, a szép munkával járó kellemetlenségeken túl- téve magunkat, minden erőnkkel és tehetségünkkel állandó törekvésünkké tesszük, hogy a patronage munka jelentőségéhez képest a nevelés és mentés eszméjét minden áron megvalósítjuk. Evégből tegyük meg magunkat a mi körzetünkbe eső fiatalkorú generáció erkölcsi, értelmi és szellemi vezéreivé, akis e tiszt be- töltéseképen tehetségünkhöz képest kisérjük állandó figyelemmel különösen a tankötelezettség betartását, igyekezzünk a fiatalkorúakat a korcsmázástól visszatartani, részükre szórakoztató, nevelő felolvasásokról, nemes versenyekről gondoskodni, őket s ahol szükséges a szülőket állandó figyelemmel kisérve inteni és oktatni s ahol hatósági beavatkozásra van szükség, ott ezt kieszközölni. És hogy ez a munka ne csak itt a székhelyen, hanem a vidéken is terjeszthető legyen, meg kell nyernünk tagokul a községi jegyzőket, lelkészeket, tanítókat és tanítónőket, mert hiszen a támogatásra szoruló fiatalkorúak egy jelentős százaléka vidékről kerül ki, ezeket a falusi gyermekeket az ott működő fentebb felsorolt egyének ismerik s a pártfogó munkát is legsikeresebben ők teljesíthetik. Ha minden tag csak egy-egy fiatalkorú megmentését mondhatja is a saját munkája eredményének, mily jóleső tudat fogja eltölteni s mily hasznos szolgálatot tett az egyesületnek. Munkánk következményeképen a titkári jelentések azt hiszem, mindinkább csak örvendetes tudomásúl fognak szolgálni, adja Isten — úgy legyen! lettem. Lenyomtam a földre, a kezét összekötöttem. Ügy kérdeztem még tőle: — El mégy-e még máskor is? — El... — No, oda ugyan nem mégy, teszek róla. Először azt gondoltam, hogy letaszítom. De más jutott az eszembe. Kivettem a kendőjét, a szemét kötöttem be vele. Megkérdezte, hogy mit akarok. Nem szóltam semmit. Arra aztán hozzáfogott a könyörgéshez, hogy ne bántsam. Fogadkozott, hogy sohase volt nálunk, de már én nem hittem. Rimánkodott, hogy engedjem el. De nem tettem. Hogy aztán ne kiabálhasson, bekötöttem a száját is. Akkor levetette magát a földre, ott csúszott-mászott, hogy a kendőktől megszabaduljon, de nem tudott. Én aztán otthagytam. Hadd kínlódjék. Senki se tudja, hol van. Ha meg elindul, biztosan leesik. Ezt akartam. Az erdészből kitört az irtózat: — Szerencsétlen! Otthagytad? — Ott... — Meg tudtad tenni? Nem sajnáltad meg? ■— Akkor nem, hanem este már nem tudtam aludni. Mindig azt a hempergő embert láttam, ha behúnytam is a szemem. "Felkeltem, járkáltam, de nem mertem odamenni, hogy megnézzem. Ide jöttem, hivassa ki, tekintetes úr, a csendőröket. — Hát kihivatom, de előbb megnézzük, mi lett Jóskával. Te Is jössz! — Én? — Te! Ha volt lelked megtenni, most lásd is meg. — Én., én, nem merem. — Nem?! Az 'öreg úr lekapta a puskáját, azt mutatta meg neki. — Látod?! Beléd lövök, ha nem jössz! Előre! Aztán vigyázz, ha szaladni akarsz, lövök. Indúlj! El is indúltak. A cselédek nagyot néztek, hogy az erdész úr Katona Pistával ilyen korán az erdőbe megy. Egész úton nem beszélgettek. Az öreg csak akkor szólalt meg, ha elfúladt. Akkor mondta neki, hogy lassabban, te. Mikor aztán a R5kás sziklához értek, megkérdezte: — Hol? Az ember halotthalvány lett, a keze is reszketett. Inkább suttogás volt a hangja. — Fönt a túlsó oldalon. — Gyerünk! Intett neki, hogy induljanak, aztán ő is utána ment. Bizony reszketett most a Pista térde, de nem ellenkezett. Ahogy a tetőre ért, megállt. Az öreg úr azonban rászólt: — Mutasd! Pista sóhajtott, de nem mozdúlt. — Mutasd! — szólt rá keményen az öreg és levette válláról a puskát. Az pedig megtörülte verítékes homlokát, rettegve hói előre, hol az erdészre nézett. De elindult. Inkább mászott, mint ment. Itt is csúszott egyet a mohos kövön, ott is. Néha megállt, az erdész pedig csak lökött rajta egyet a puskacsővel. Akkor megint elindult. Egy helyen egy nagy kő került elébük ... Pista borzadva suttogott. — Ott, a másik oldalán. Mieg. is állott, de az erdész ismét lökött rajta egyett. Az előretántorodott. Sápadt arcán kiütődött a veríték, egész teste összeroppant. Térdre esett. — Nem merek... — Nem? — mordult az öreg és ráfogta a puskát. — Gyerünk! Amaz fel se kelt. — Tekintetes úr! — Ne óbégass, mert lövök! Előre! — Tekintetes úr! — Előre, mert...! Négykézláb mászott előre. Szeme rettegéssel meredt a szikla szögletére, teste szinte vo- naglott. Az öreg a puskával utána. Ahogy a fordúlóhoz értek, a kerülő mindig csendesebben mászott. Lelkének minden iszonyata, borzadása a szemében volt, még a nyakát is kinyújtotta. Egyszer csak hördült egyet. — Jaj Istenem! És a földre vágta magát, ott kitört belőle a zokogás. Az erdész előre lépett. Ott feküdt Csárdás Jóska, a fiatal kerülő összetépett ruhával. Szeme, szája bekötve, a kezén is madzag. Feje itt is véres, ott is. Olyan volt, mintha már meghalt volna. Az öreg úr hozzáugrott. Kibogozta a kendőket és a sápadt fő koppant egyet, a"hogy kiejtette a kezéből, mikor a karját is ki akarta oldani.
