Eger - hetente kétszer, 1914
1914-05-06 / 36. szám
Előfizetési árak: Egész évre __10 korona. F él évre____5 » N egyed évre _ 2-60 » Égyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség: Lyceum, 26-ik szám, hová a lap szellemi részét illető közlemény ele intézendők. . Kiadóhivatal: Lyceumi nyomda, hová az előfizetések és hirdetések küldendők HETENKINT SZERDÁN ÉS SZOMBATON MEGJELENŐ POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. 1914. — 36. szám. Ki a függetlenségi? Tisza István gróf a Magyar Figyelő 1911 évi 12. számában cikket irt a 67-iki kiegyezésről. Állást foglal e cikkében egy tudós osztrák közjogásznak, Zolger Iván drnak azon állítása ellen, amely szerint az 1867: XII. te. Ausztria és Magyarország között kötött olyan nemzetközi szerződést eikkelyezett volna be, amely az osztrák törvényhozás hozzájárulása nélkül nem érinthető. Ezzel a beállítással szemben Tisza kimutatja, hogy az 1867: XII. te. mint a független magyar állam törvény- hozásának egyoldalú ténye jött létre, amely a magyar állam önrendelkezési jogát nem csorbítja. És nem habozik kijelenteni, hogy a magyar törvény- hozás tényezői: a magyar országgyűlés és a koronás magyar király együtt az egész 67-iki kiegyezést bármikor eltörölhetnék, anélkül, hogy ebbe Ausztriának beleszólása volna. E cikk megjelenése óta eltelt egy pár év. Azóta a cikkíró közkatonából miniszterelnök lett. De hogy ez a körülmény az ő közjogi felfogását meg nem változtatta, azt beszédesen bizonyítja az általa keresztülvitt 1914: Vili. te. Ez a törvény újból felemeli a közös hadsereg ujoncjutalékát. De közjogi jelentőségét nem ez a tulajdonképeni tartalma, hanem létrejövetelének módja adja meg. Az 1867: XII. te. 13. §-a szerint ugyanis a védelmi rendszer megállapítása vagy átalakítása Magyarország és Ausztria által egyenlő elvek alapján közös egyetértéssel intézendő. A gyakorlat ezt a 13. §-t kitérjesztőleg magyarázta, s lábra kapott az a felfogás, hogy „védelmi rendszer11 alatt az ujonc- jutalék nagyságának a meghatározását is érteni kell, vagyis hogy az újonc- létszám megállapítása tárgyában egyik állam törvényhozása nem határozhat önállóan, hanem csak úgy, ha a másik állam törvényhozása párhuzamosan hasonló törvényt alkot. Hogy ez a kiterjesztő magyarázat — a magyar állam önrendelkezési jogának ez a megszorítása s a közösség körének ez a kiterjesztése nagyon XXXVII. ÉVFOLYAM. tetszett a nagyosztrák centrálistáknak, az egészen természetes. Ebből folyólag nagyon érthető az osztrákoknak az a magatartása, amit a Széli Kálmán miniszterelnök által tervezett létszám- emelésnek a magyar parlamentben való meghiúsulása után követtek. A dolog igy történt. Ausztria törvényhozása már meghozta az újonc- létszám felemelését elrendelő törvényt. De a magyar parlamentben nem lehetett azt keresztülvinni. Mit tehettek egyebet az osztrákok, visszacsinálták a már meghozott törvényt, a régi alapra redukálták a felemelt létszámot, — csakhogy megmentsék azt az elvet, hogy az ujonclétszám tekintetében a két állam csak egyetértőleg intézkedhetik. Most — 1914-ben — ugyanez a helyzet ismétlődött meg, azzal a kü- lömbséggel, hogy most a magyar törvényhozás alkotta meg az ujonclét- számot felemelő 1914: VIII. tc.-et. Ellenben az általános szavazati jogból született osztrák népparlament, belefulladva az obstrukció mocsarába, minden alkotó munkára képtelenné vált, s az ujonclétszám felemelése tárgyában sem tudta a párhuzamos törvényt megalkotni. No de Ausztriában a népparlament agonizálását nem fogják fel valami nagyon tragikusan. Az osztrák alkotmány 14. §-a bölcs előrelátással ilyen esetekre kodifikálta a császári abszolutizmust, s igy a kérdés elintézésének jelen esetben is meg volt az alkotmányban megállapított módja. Az osztrák létszámemelést keresztülvitte egy császári szükségrendelet. És ezt az alkalmat a magyar miniszterelnök igen ügyesen felhasználta arra, hogy a magyar állam önrendelkezésének területét bővítve, az osztrák centrálisták kedves elméleteinek egyikét gyakorlatilag kivégezze. Tisza nem vonta vissza a már megalkotott magyar törvényt, mint ahogy az osztrákok tették Széli Kálmán idejében. Egyszerűen arra az álláspontra helyezkedett, hogy a független magyar állam maga intézi a saját sorsát. A magyar államban az fog történni, amit a ma- } gyár országgyűlés és a koronás király Szerda, május 6. együttesen törvényileg kijelentettek, s a magyar állam szuverén akaratának érvényesülését az osztrák népparlament kisded játékai nem befolyásolhatják. így jött létre az 1914: Vili. te., dokumentálva a véderő egyik kérdésében a magyar állam függetlenségét, és — semmi idegen tényező közreműködésére nem szoruló — önrendelkezési jogát. És most jön az, ami szomorú is, mulatságos is, érdekes és tanulságos is, de mindenekfelett nagyon jellemző politikai viszonyainkra. A képviselőház 1914 április 30-iki ülésében Polónyi Dezső függetlenségi képviselő e tárgyban interpellációt intézett a honvédelmi miniszterhez. Kifejezést adott azon véleményének, hogy az ujonclétszám kérdésében a magyar állam egyoldalúan nem határozhat. E tárgyban szerinte csak „egyezményes törvény“ alkotható, s miután Ausztriában nem jött létre a megfelelő törvény, ennek következtében a mi törvényünk — amelyet a magyar országgyűlés mindkét háza elfogadott és a koronás király szentesített — „nem lehet hatályos,“ és „a merőben egyoldalúan felemelt ujonclétszámtöbblet alapján elrendelt törvénytelen sorozásokat mindaddig fel kell függeszteni, míg az ujonclétszámnak arányos felemelése Ausztriában is törvény által meg nem történik. “ (És e történelmi pillanatban Deák Ferencz megfordult sírjában. Hiszen abban a feliratban, amelyet az országgyűlés az ő szövegezése alapján fogadott el 1861. év Szent Iván havának 24. napján, a következőket olvashatjuk: «Meg nem egyezhetünk abban, hogy a közadónak s katonaállításnak — általában a pénz és hadügynek — kérdései a magyar országgyűléstől bármi részben is elvonassanak. A törvényhozási jogot valamint mi nem kívánjuk máá országokra nézve semmi részben gyakorolni, úgy Magyarországra nézve azt a magyar királyon kívül senkivel mással meg nem oszthatjuk.») Ami pedig a Polónyi Dezső beszédének egyéb részeit illeti, abból kiemelendőnek tartom, hogy a függetlenségi képviselő ur elismeri az osztrák
