Eger - hetente kétszer, 1914
1914-04-29 / 34. szám
2 EGER. (84. sz.) 1914. április v9. a) A birtokpolitika helyes iránya volna átgondolt és következetes telepítési akcióval, összefüggő nemzetiségi tömböknek kialakulását meggátolni, s az államhű elemet fokozott mértékben földhöz juttatni, s ezzel a haza földjéhez kötni. Nem szükséges a nemzetiségekkel szemben agresszivbirtokpolitikát követni. Semmiesetre se tartanók helyesnek és célravezetőnek az olyan birtokpolitikát, amilyet a poroszok követnek a lengyel tartományokban. A nemzetiségi polgároktól a földet elvenni, birtokukat kisajátítani embertelenségnek tekintenénk. De viszont nem méltó életerős nemzet'- hez az a birtokpolitika, amely még cél gyanánt is csak a meglevő birtokállomány védelmét meri hangoztatni, a gyakorlatban pedig még ezt sem birja megvalósítani. Nemcsak külföldiekre vonatkoztatva, hanem nemzetiségi vonatkozásban is áll az a tétel: aki a föld, azé az országi A nemzetállam nem ismerhet el nemzetiségi birtokállományt. Az államnak minden erejével, erkölcsi és anyagi támogatásával oda kell hatni, hogy a forgalomba kerülő, gazdát cserélő birtokok államhű elemek kezébe jussanak. E törekvésben az állam egyetlen korlátja: a tulajdon sérthetetlensége. A védekezésre alapított birtokpolitika a gyengeségnek, a tehetetlenségnek a politikája. Már pedig a gyengeség, a tehetetlenség, az önbizalom hiánya különösen a nemzetiségi politikában bosszulja meg magát. Az állam széthúzó, kifelé gravitáló elemeinek csak az erő imponál. Ez vonz. Ez hódít. Adversus hostes aeterna aucto- ritas, mondották a rómaiak. És e jelszóval a világ urává lettek. Ezt nem szabad elfelejtenünk, ha azt akarjuk, hogy Magyarország a magyaroké maradjon. b) Még mélyenjáróbban helytelen e szempontból közoktatásügyi politikánk. Az iskola volna hivatva arra, hogy a magyar nemzetállam bevehetetlen fellegvára legyen. És a valóságban: a köz- oktatásügy nemzetiségi politikánk Achilles sarka. A fellengzően ideális liberalizmusnak legnagyobb eltévelyedéseképen nemzetiségi törvényünk kimondotta, hogy a felekezetek — általánosságban az iskolafentartók —- «iskoláikban az oktatás nyelvét tetszés szerint határozhatják meg.» (14. §.) Ez az az alapelv, amely a nemzetállam megerősödésének, az egységes állam- polgári öntudat kialakulásának, a külön- szerü felfogások és törekvések fokozatos csökkentésének legnagyobb akadálya. A nemzetállam nyilvános iskoláinak oktatási nyelve csak az államnyelv lehet. Csak ez alapon alakulhat ki az egységes gondolkozás, az egységes kultúra, az egységes állampolgári öntudat. Ezt a célt kell szolgálni minden iskolának, akár az állam, akár a község, akár a hitfelekezetek, akár magánosok vagy testületek tartják azt fenn. Ezért mondja ki az 1844: 11. te. 9. §-a azt a nagyon helyes — sajnos a gyakorlatba át nem ment — alapelvet: «Az ország határain belüli iskolákban közoktatási nyelv a magyar legyen.» Ez nem jelentené az idegen anyanyelvű polgárok anyanyelvének elnyomását. A nemzetiségek által sűrűbben lakott területeken levő iskolák — tekintet nélkül jellegükre és fentartójukra — taníthatnák az ott csoportosan élő polgárok anyanyelvét, s e nyelv irodalmát. Az sem eshetnék kifogás alá, ha a vallástan tanítása az ösz- szes népiskolákban a tanulók anyanyelvén történnék. A felekezetek joga iskolák létesítésére és fentartására elismerendő, mert a vallásos érzület ápolása az állam legnagyobb érdeke. De itt meg is kell állani. A felekezeti iskola jogosultságának alapja és feladata az, hogy intenzive ápolja a vallásos szellemet. De sem nem feladata, sem nem joga az, hogy a különszerű nemzetiségi érzést élessze, hogy a nemzetnek gondolatban és érzésben való összeforrását gátolja. A felekezeti szempont sem indokolja, hogy a felekezetek idegen tannyelvű iskolákat tarthassanak fenn. A felekezeti iskolafentartó hazafias áldozatkészségének ellenszolgáltatása gyanánt joggal követelheti, hogy a tanítókat és tanárokat ő alkalmazhassa, hogy tanítói és tanárai felett a fegyelmi jogot ő gyakorolhassa, s ezzel az iskolafentartó egyház vallási és erkölcsi elveinek, vagyis a felekezeti iskola tulajdonképeni céljának érvényesülését biztosíthassa. Azt is meg lehet engedni, hogy a felekezeti iskolák fentartója híveinek anyanyelvét és e nyelv irodalmát iskoláiban kötelezőleg s intenzivebben taníttathassa. De az oktatás nyelvének egységét feladni végzetes hiba, és pedig annál nagyobb hiba, minél magasabb képzettséget nyújtó iskolában engedtetik meg. Fokozott hiba tehát az idegen nyelvű középiskolák engedélyezése. A magyar állam iskolapolitikája, amely idegen oktatási nyelvű népiskoláknak, sőt középiskoláknak felállítását nemcsak megengedi, hanem ezeket még igen tekintélyes összegű államsegélylyel is támogatja, a legnagyobb gátja a nemzeti egység megerősödésének. c) Végül ami az egyházpolitikát illeti, végzetes hiba volt egyházaknak nemzetiségi alapon való kialakulását megengedni. Sem következetes, sem politikus eljárásnak nem mondható, hogy míg egyrészről a nemzetiségeknek sem jogi, sem politikai egységgé való kialakulását nem engedtük meg, addig megengedtük a nemzetiségeknek vallási alapon való tömörülését és egységgé alakulásai. Megengedtük azt, hogy a vallási szervezet a nemzetiségi külön- szerűség fellegvára legyen, sőt a nemzetiségi különszerüséget a vallásnak az emberi lélekre gyakorolt nagy befolyásával megerősítettük. És itt is előttünk van az az anomália, hogy a nemzetiségi különszerűség várát képező egyházi szervezeteket az állam igen nagy államsegélylyel támogatja. Az állam maga adja meg az anyagi alapot az egységének megbontására irányuló törekvéseknek. Már pedig amennyire érdekében áll az államnak polgárai vallásos érzületének ápolása, amennyire józan és ésszerű dolog az egyházaknak ily irányú tevékenységét az állam egész erkölcsi és anyagi erejével támogatni, — ép olyan következetlenség az állam egységének gyöngítőit, a szeparatisztikus törekvések zászlóvivőit támogatni. * A magyar államnak egységes, erős és Az „EGER" tárcája. Tavaszi dal. Tavasz illata a levegőben, Tavaszi fény rezdül a napsugarakban, Tavaszi nótát susog a szellő, Tavaszi érzés szól fű le mi le dalban, Tavaszi fátyol beborít mindent, Lelkemben is fehér tavasz-tüzek égnek, Sugaras mosoly játszik arcomon, Ajkamról szállva száll a tavaszi ének. Tavaszi fátyol beborít mindent, Engem is befonnak tavasz-sziilte álmok, S néma léptekkel szines reménnyel, Ezeknek a rózsás berkeibe járok. Bium Mária. Levél Palócóniából. Tekintetes Szerkesztő Ur! Nagy nap volt a múlt heeten nálónk: kántorválasztás. Mert tunnyi való, hogy emmi falónkban nem sokáig marad a kántor. Let- feljebb 4—5 évig. Akkor azután elmegyen nagyobb helyre. Amióta én megemberkedtem, a negyedik kántor gyün a falónkba. De biisz- keek is vágyónk mink erre. Mer’ hogy irn’ mind jó kántor volt és mind nagy helyet kapott. Mintha csak arra való vóna a felföld, hogy jó kántort neveljen az alföldnek. Ámde ez a gyakori vátakozás nem jó a községre. Nem tudunk összeszoknyi a kánto- rónkval. Fejes buhogó Istvány ki is szóta a múltkor az oskolagyűlésen, hogy ne válasz- szunk mág olyan rettentő jószavú kántort, aki másnak is fog tetszenyi, hanem jó lesz mág nekünk alpáribb szavú is, aki sehun se kell. Fejes buhogó Isván beszédgyit fejcsóválva fogadták a többi oskolaszékek és Farkas süri Jóska meg is pérongatta, mondván: — Hát vóna kiednek lelki csúffá tennyi a falut ? A kutya se gyünne az emmi búcsúnkra, ha valami cinege hangú kántor verné az orgonát. Lám a bodonyi kántor hire, hogy me’ maradt nálónk, aki Kútyi Eszter nenémet temette eccer . . . ügy hurított, hogy még a szilva is hullott a szomszédunk fájáról . . . Erre bizonykodott az egész oskolatag és elhatároztatott, hogy megest csak jó szavú kántort választanak, ha majd kénákoznyi gyün- nek a kántorok. Gyüttek is sokan. Ezen a napon pedig nem akaródzik senkinek se kimennyi a határba. Letfőbbképpen a fehérnép a kiváncsi. A menyecskék huncutos szeme irányítja a férfiak szemét az „alak“ kiválasztásánál. Inci-finci, ványadt, túlságosan fáradt ember ne kénálkoz- zon kántornak. Azt lefüttyögik a menyecskék. Hanem olyan, mint teszem azt a debrei, köny- nyen me’tetszik. Aunye de fájintos alak! Egészen gavallér ember. A mág végig lát a nee- pen, ha bucsujárás van, mert nincs az egeesz falunkban olyan magas ember, mint ő. Amint mág mondtam, elgyüttek kéuákoz- nyi sokan. Apraja, nagyja ünneplőbe őtözve sihetett a templom felé,, hogy me’hallgassa a „poróbát.“ Szörnyen jó szavú vót egynéhány kántor, de letjobban tudott hurítanyi az, akit osztég meg is választottak az oskolaszékek. — Csak azt nem tudom — jegyezte meg Siki Katyi — hogy „kikeernyi“ tud-e szeepen, mer’ az, aki vót, rettentőven me’tudta ríkat-
