Eger - hetente kétszer, 1914

1914-04-22 / 32. szám

Előfizetési árak: Egész évre ___10 korona. F él évre_____5 » N egyed évre _ 2 60 » Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség: Lyceum, 26-ik szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények =- ■ intézendők. ............. K iadóhivatal: Lyceumi nyomda, hová az előfize­tések és hirdetések küldendők HETENKINT SZERDÁN ÉS SZOMBATON MEGJELENŐ POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. 1914. 32. szám. XXXVII. ÉVFOLYAM. Szerda, április 22. A Budapesti Hírlap. Bár egészen tisztában vagyunk az­zal, hogy a gyanúsításokra kész haj­landóságot, amely manapság valósággal orgiáit űzi, nem fogjuk lefegyverezni, azért mégis jóelőre óvást teszünk az ellen a vád ellen, hogy bárhonnan jövő sugalmazásra, reklám cikket akar­nánk írni a B. H. érdekében. Végre is azok előtt, akik a sajtó tisztességének kritériumaival számot tudnak vetni, ez a sajtó vállalat reklámra nem szorul. Azt az ádáz gyűlöletet pedig, amely kiabáló betűkben, majd leplezetlenül, majd farizeusi szépítgetések leple alatt egyre ontja ellene mérgét, ügy sem volna képes nem eloszlatni, de még csak csökkenteni sem a mi toliunk, vezesse bár azt a legbensőbb meg­győződés, legtisztább önzetlenség és igazságszeretet. Mi, amikor cikkünk élére írjuk a B. H. címét, nem any- nyira ennek a lapnak a nyilvánosság előtt eleddig szinte szokatlan merész­séggel, sok ártani törekvő rosszakarattal szellőztetett válságát akarjuk szóvá ten­ni, mint inkább tanulságokat akarunk levonni a körülötte kifejlődött kontro- verziából. Sokkal fontosabb érdekekről lesz itt szó, mint egy lapnak — legyen bár az a legtisztességesebb — meg­szűnése, vagy életbenmaradása. Igaz, hogy sokan vannak, akik ma jobban gyűlölik Tiszát, mint sze­retik az igazságot, azért a B. H. ellen megindított kegyetlen hajszát mégsem lehet tisztán ennek a körülménynek felróni. Egészen példátlan lenne, ha egy lapnak politikai iránya váltana ki olyan pokoli indulatokat, idézne fel olyan, az eszközökben nem válogató és egyenesen megfojtásra irányuló tá­madásokat, amilyenek ellen ma állja — és tegyük hozzá: rendületlenül, az ügybuzgalom és munkakedv csök­kenésének legkisebb jelei nélkül állja a harcot a B. H. Még a politikai kaméleonságnak sokszor hangoztatott vádja sem teszi ezt érthetővé, annál kevésbbé, mert csak olyanok emlege­tik, akik készek a megismert igazság ellen is tusakodni. Mert kinek jut eszébe például, hogy ezt vesse szemére a nemzeti párti, majd szabadelvű s most függetlenségi párti Apponyinak, akinek politikai hitvallását követte, hirdette s hazafias lelkesedéssel szol­gálta mindig Rákosi Jenő lapja. Szol­gálta mindaddig, amig benne látta annak a józan magyar konzervativiz­musnak megtestesülését, amely a múlt értékes hagyományainak megbecsülését mindenben össze tudja egyeztetni a haladás eszméivel s divatos jelszavak követésével nem ingatja fajunk jövő­jének szilárd alapjait. Hogy ettől az iránytól, amelyet a pártpolitika semmi­féle érdekeinek feláldozni nem volna szabad, nem a B. H. hajolt el, azt bizonyítanunk nem kell. És ha — felülemelkedve minden pártpolitikai kereteken — ma Tisza Istvánban látja, tiszteli és szolgálja ezt a nemzetfenn­tartó irányt, ezért szembe lehet helyez­kedni vele, lehet kifogásokat tenni ellene, sőt lehet teljesen el is fordulni tőle — mindezt megengedjük, — de az aljas bosszúvágynak megnyilatko­zásait, az epébe mártott tollak rágal­mazó mesterkedéseit a napi politika kérdései körül felmerült nézeteltérések­ből megérteni, megmagyarázni lehetet­len. Végre is mindig volt ellenzéki, meg kormánypárti sajtó, amely tudott küzdeni anélkül is, hogy egymás leg­bensőbb ügyeibe avatkozva, anyagi érdekei ellen törve, egymásnak nya­kára tegye a kést. Nem is tisztán párt­szenvedélytől, hanem egészen más, sokkal gonoszabb és veszedelmesebb indulatoktól hevített toliforgatók neve­zik Rákosi Jenőt, a magyar hírlapírók mesterét «álhirlapíró»-nak, a Buda­pesti Hírlapot pedig «a magyar sajtó szennyesládájá»-nak. Nem azok közül kerülnek ki az ő legdühösebb ellen­ségeik, akik a magyar alkotmányt fél­tik és védeni akarják Tiszától. Á mér­gezett nyilakat a szabadkőműves pá­holyok, a szabadgondolkodók, a Nép­szava és vidéke ontják jobb ügyhöz méltó buzgalommal, szóval az a tábor, amely a radikálizmus elveitől eltelve, vagy jelszavaitól megkótyagosodva, bár­mely pillanatban kész hadat üzenni a történelmi Magyarországnak. Az a konzervatív szellemű újság, amely a jogrend uralmát, a nemzeti hagyo­mányoknak szinte fanatikus kultuszát, a tekintély tiszfeletét hirdeti, a vallást, mint az állami és társadalmi rend leg­becsesebb biztosítékát becsüli és védi, mindig csak szálka lehet a radikáliz­mus híveinek szemében és hogy mi­lyen nagy szálka, azt épen a gyűlölet engesztelhetetlensége, a támadások he­vessége mutatja legjobban. Vaknak kell lennie, aki ezt nem látja. És ilyen vakok — a pártszen­vedélytől elvakultak, frázisoktól meg­tévesztettek — sokan vannak közöt­tünk. Legszomorúbb, sőt egyenesen megdöbbentő jelenség, hogy azok kö­zött is akadnak, akik a konzervatív szellemnek állásuknál fogva is legelső letéteményesei, leghivatottabb őrei és védelmezői volnának, akiknek legszen­tebb kötelességök volna, hogy mint szilárd bástya álljanak ellent a radi­kális széliéin minden legkisebb moz­dulásának. Értjük a katholikus pap­ságot. Vájjon a világnézetek nagy harcában kiktől várhatjuk, hogy sokkal kisebb jelentőségű politikai párttusákon felülemelkedve, felismerjék igazi ellen­ségeiket és barátaikat, ha nem tőlük? És ime, mikor akad egy — saj­nos, csak egyetlen egy — nem kimon­dottan katolikus sajtóvállalat, amely félreismerhetetlenül keresztény alapon igyekezvén szolgálni a közérdeket, gyű­löletessé teszi magát mindazok szemé­ben, akik egyúttal a vallásnak, minden vallásos intézménynek, de elsősorban a katolikus papságnak is legádázabb ellenségei, akadnak papok, akik nyíl­tan ellene támadnak. Vájjon tehát a politika minden s mellette eltörpülnek, számba se jönnek a legszentebb érde­kek? Vájjon ellentétes politikai néze­tek vallása megfosztja minden érdemé­től azt a lapot, amely legfőbb törvé­nyének vallván mindig a jó Ízlést, durvaságokkal, bántó cinizmussal soha meg nem botránkoztatott, amely az egyházat, papságot nemcsak hogy nem bántja, dolgaikat rosszakarattal nem tárgyalja, — végre is ez nem érdem — hanem a legilletékesebb helyekről sze­rezvén információit, az e körbe vágó cikkeire sohasem nyomja rá bélyegét az a bántó felületesség, az a sötét tu­datlanság, amellyel más lapok hasáb­jain lépten-nyomon találkozunk. Hibák,

Next

/
Oldalképek
Tartalom