Eger - hetente kétszer, 1914
1914-04-22 / 32. szám
Előfizetési árak: Egész évre ___10 korona. F él évre_____5 » N egyed évre _ 2 60 » Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség: Lyceum, 26-ik szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények =- ■ intézendők. ............. K iadóhivatal: Lyceumi nyomda, hová az előfizetések és hirdetések küldendők HETENKINT SZERDÁN ÉS SZOMBATON MEGJELENŐ POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. 1914. 32. szám. XXXVII. ÉVFOLYAM. Szerda, április 22. A Budapesti Hírlap. Bár egészen tisztában vagyunk azzal, hogy a gyanúsításokra kész hajlandóságot, amely manapság valósággal orgiáit űzi, nem fogjuk lefegyverezni, azért mégis jóelőre óvást teszünk az ellen a vád ellen, hogy bárhonnan jövő sugalmazásra, reklám cikket akarnánk írni a B. H. érdekében. Végre is azok előtt, akik a sajtó tisztességének kritériumaival számot tudnak vetni, ez a sajtó vállalat reklámra nem szorul. Azt az ádáz gyűlöletet pedig, amely kiabáló betűkben, majd leplezetlenül, majd farizeusi szépítgetések leple alatt egyre ontja ellene mérgét, ügy sem volna képes nem eloszlatni, de még csak csökkenteni sem a mi toliunk, vezesse bár azt a legbensőbb meggyőződés, legtisztább önzetlenség és igazságszeretet. Mi, amikor cikkünk élére írjuk a B. H. címét, nem any- nyira ennek a lapnak a nyilvánosság előtt eleddig szinte szokatlan merészséggel, sok ártani törekvő rosszakarattal szellőztetett válságát akarjuk szóvá tenni, mint inkább tanulságokat akarunk levonni a körülötte kifejlődött kontro- verziából. Sokkal fontosabb érdekekről lesz itt szó, mint egy lapnak — legyen bár az a legtisztességesebb — megszűnése, vagy életbenmaradása. Igaz, hogy sokan vannak, akik ma jobban gyűlölik Tiszát, mint szeretik az igazságot, azért a B. H. ellen megindított kegyetlen hajszát mégsem lehet tisztán ennek a körülménynek felróni. Egészen példátlan lenne, ha egy lapnak politikai iránya váltana ki olyan pokoli indulatokat, idézne fel olyan, az eszközökben nem válogató és egyenesen megfojtásra irányuló támadásokat, amilyenek ellen ma állja — és tegyük hozzá: rendületlenül, az ügybuzgalom és munkakedv csökkenésének legkisebb jelei nélkül állja a harcot a B. H. Még a politikai kaméleonságnak sokszor hangoztatott vádja sem teszi ezt érthetővé, annál kevésbbé, mert csak olyanok emlegetik, akik készek a megismert igazság ellen is tusakodni. Mert kinek jut eszébe például, hogy ezt vesse szemére a nemzeti párti, majd szabadelvű s most függetlenségi párti Apponyinak, akinek politikai hitvallását követte, hirdette s hazafias lelkesedéssel szolgálta mindig Rákosi Jenő lapja. Szolgálta mindaddig, amig benne látta annak a józan magyar konzervativizmusnak megtestesülését, amely a múlt értékes hagyományainak megbecsülését mindenben össze tudja egyeztetni a haladás eszméivel s divatos jelszavak követésével nem ingatja fajunk jövőjének szilárd alapjait. Hogy ettől az iránytól, amelyet a pártpolitika semmiféle érdekeinek feláldozni nem volna szabad, nem a B. H. hajolt el, azt bizonyítanunk nem kell. És ha — felülemelkedve minden pártpolitikai kereteken — ma Tisza Istvánban látja, tiszteli és szolgálja ezt a nemzetfenntartó irányt, ezért szembe lehet helyezkedni vele, lehet kifogásokat tenni ellene, sőt lehet teljesen el is fordulni tőle — mindezt megengedjük, — de az aljas bosszúvágynak megnyilatkozásait, az epébe mártott tollak rágalmazó mesterkedéseit a napi politika kérdései körül felmerült nézeteltérésekből megérteni, megmagyarázni lehetetlen. Végre is mindig volt ellenzéki, meg kormánypárti sajtó, amely tudott küzdeni anélkül is, hogy egymás legbensőbb ügyeibe avatkozva, anyagi érdekei ellen törve, egymásnak nyakára tegye a kést. Nem is tisztán pártszenvedélytől, hanem egészen más, sokkal gonoszabb és veszedelmesebb indulatoktól hevített toliforgatók nevezik Rákosi Jenőt, a magyar hírlapírók mesterét «álhirlapíró»-nak, a Budapesti Hírlapot pedig «a magyar sajtó szennyesládájá»-nak. Nem azok közül kerülnek ki az ő legdühösebb ellenségeik, akik a magyar alkotmányt féltik és védeni akarják Tiszától. Á mérgezett nyilakat a szabadkőműves páholyok, a szabadgondolkodók, a Népszava és vidéke ontják jobb ügyhöz méltó buzgalommal, szóval az a tábor, amely a radikálizmus elveitől eltelve, vagy jelszavaitól megkótyagosodva, bármely pillanatban kész hadat üzenni a történelmi Magyarországnak. Az a konzervatív szellemű újság, amely a jogrend uralmát, a nemzeti hagyományoknak szinte fanatikus kultuszát, a tekintély tiszfeletét hirdeti, a vallást, mint az állami és társadalmi rend legbecsesebb biztosítékát becsüli és védi, mindig csak szálka lehet a radikálizmus híveinek szemében és hogy milyen nagy szálka, azt épen a gyűlölet engesztelhetetlensége, a támadások hevessége mutatja legjobban. Vaknak kell lennie, aki ezt nem látja. És ilyen vakok — a pártszenvedélytől elvakultak, frázisoktól megtévesztettek — sokan vannak közöttünk. Legszomorúbb, sőt egyenesen megdöbbentő jelenség, hogy azok között is akadnak, akik a konzervatív szellemnek állásuknál fogva is legelső letéteményesei, leghivatottabb őrei és védelmezői volnának, akiknek legszentebb kötelességök volna, hogy mint szilárd bástya álljanak ellent a radikális széliéin minden legkisebb mozdulásának. Értjük a katholikus papságot. Vájjon a világnézetek nagy harcában kiktől várhatjuk, hogy sokkal kisebb jelentőségű politikai párttusákon felülemelkedve, felismerjék igazi ellenségeiket és barátaikat, ha nem tőlük? És ime, mikor akad egy — sajnos, csak egyetlen egy — nem kimondottan katolikus sajtóvállalat, amely félreismerhetetlenül keresztény alapon igyekezvén szolgálni a közérdeket, gyűlöletessé teszi magát mindazok szemében, akik egyúttal a vallásnak, minden vallásos intézménynek, de elsősorban a katolikus papságnak is legádázabb ellenségei, akadnak papok, akik nyíltan ellene támadnak. Vájjon tehát a politika minden s mellette eltörpülnek, számba se jönnek a legszentebb érdekek? Vájjon ellentétes politikai nézetek vallása megfosztja minden érdemétől azt a lapot, amely legfőbb törvényének vallván mindig a jó Ízlést, durvaságokkal, bántó cinizmussal soha meg nem botránkoztatott, amely az egyházat, papságot nemcsak hogy nem bántja, dolgaikat rosszakarattal nem tárgyalja, — végre is ez nem érdem — hanem a legilletékesebb helyekről szerezvén információit, az e körbe vágó cikkeire sohasem nyomja rá bélyegét az a bántó felületesség, az a sötét tudatlanság, amellyel más lapok hasábjain lépten-nyomon találkozunk. Hibák,