Eger - hetente kétszer, 1914

1914-04-11 / 29. szám

4 EGER. (29. sz.) 1914. április 11. Ápr. 13-án, hétfőn, %%-bor prédikáció, szent­mise. 7 órakor szentmise, utána szent beszéd. 9 órakor nagymise, utána szentbeszéd. Vali­kor szentmise. Szent Dónátról nevezett temetői kápolnában búcsú lesz, ahol 10 órakor Gyiirky Vidor káplán szentbeszédet és nagymisét mond. Délután 3 órakor ünnepélyes vecsernye. A Szent Ferenorendiek templomában husvét ünnepén szentségimádás lesz, amely kedden dél­után végződik körmenettel. Április II. Az 1848. évi törvények megal­kotásának emlékét évről-évre április hó 11-én, mint törvénybe iktatott nemzeti ünnepet üli meg a hazafias kegyelet. A nagy átalakulás emlékünnepe az idén nagyszombatra, tehát a tanintézetek húsvéti szünidejére esik és ezért a tanuló ifjúság az emlékezés ünnepét nem tarthatja meg az évforduló napján, hanem vagy husvét után ünnepli azt, vagy pedig már meg­ünnepelte a nagyhét kezdete előtt. Kinevezés. A pénzügyminiszter Petheö Já­nos járási számvevő-ellenőrt pénzügyi számvizs­gálóvá nevezte ki. Ebéd az érseknél. Nagycsütörtökön délben az érseknél 50 terítékes ebéd volt, amelyre a középponti világi és szerzetes papság tagjai voltak hivatalosak. — Előzőén azt a 12 öreg embert vendégelte meg az érsek-házigazda, akik a lábmosás szertartásánál szerepeltek a főtemplomban. Régi szokás, hogy az öregek ebédjén az udvari papok szolgálnak fel s az alatt az érsek elbeszélget tisztes korú vendé­geivel. Rádium az egri melegvízben! Eger város a megvásárolt érseki fürdőket modern berende­zésű gyógyfürdőkké óhajtja átalakítani. A für­dőügyi bizottság ez okból meghívta Weszelszky Gyula dr. egyetemi tanárt, a budapesti kémiai intézet vezetőjét, hogy vegyelemezze az egri melegvizet és főleg vizsgálja meg a radioktivi- tását. Weszelszky dr. csütörtökön Egerbe jött és megállapította, hogy a melegviz — rádiu­mot tartalmaz! A színügyi bizottság ülése. Eger város szinügyi bizottsága április 9-én, csütörtökön délelőtt V2I2 órakor ülést tartott, amelyen a közelgő színi szezonra vonatkozó ügyeket in­tézte el. A bizottság Palágyi Lajos színigazgató azon kérelmét, hogy május 1-től junius 21-ig Egerben színi szezont tartson, teljesítette; úgy­szintén megengedte azt is, hogy az igazgató 50 előadásra szóló idény- és 20, illetőleg 25 előadásra szóló szelvénybérletet nyisson. A — Nem! Vannak szép és nemes dolgok is! Jöjj velem, megmutatom...Egy ifjú árnyalakja állt a művész előtt és bár nem beszélt, az megértette gondolatát. — Ki vagy? — kérdezte. — Az, akit hajdan az öngyilkosság ször­nyű bűnétől mentettél meg nagylelkű segé­lyeddel. — Nem emlékszem .. . feleié zavartan a művész. „ — Épen az az érdemed, hogy Istennek tetsző módon cselekedtél jót: elfeledted! Én azonban nem feledtem el és ez az én erényem: a hála, olyan virág, mely az örökkévalóságba vezető ösvényen virít . . . Jöjj velem, kérte. A művész hirtelen felocsúdott dermedtsé­géből és olyan könnyen mozgott, mint még soha. Úgyszólván lebegett, mint az előtte mozgó árny. Csakhamar célnál voltak. Olcsó kis fa­keresztek ; a legtöbb korhadt, a festék írás le­mosva. Gyönyörű lények, földi fogalmainkat messze túlszárnyaló szépségűek, soha nem lá­tott felséges virágokat szórtak csaknem minden egyes sírra. És a kis fakereszteken megeleve­nedett a felírás: „szegény kőműves; családjá­ért dolgozott .. . Leesett az állványról, meg­halt . ..“ Valami különösen édes, lágy zene hangok irányították a művész figyelmét egy behorpadt, jeltelen sírra: „Irgalmas Testvér voltál igazán, nem csupán névleg! Életedet adtad oda bete­geidért...“ hallotta. És a behorpadt szegény sir eltűnt az el­színigazgatónak a társulat tagjainak névsorát és gázsikimutatását tartalmazó jelentését tu­domásul vette. A jelentésből kitűnik, hogy a női karnak két személlyel (Sárközi Mariska és Franciska) történt gyarapodását leszámítva, — a társulat a régi tagokból áll. Az összes gázsi évi 117, 960 korona. A bizottság elren­delte még a szokásos tűzvizsgálat megejtését is. Beleznay Andor-alapítvány. A kúnhegyesi főszolgabíró, Beleznay Andor dr. és neje, Jurenák Vilma, sokat áldoztak arra, hogy a szegényes fölszerelésű kúnhegyesi templomot rendeltetésé­hez méltóbbá tegyék. A főszolgabíró, aki test­vére az angolkiasszonyok egri intézete főnök­nőjének, a templom avult téglaburkolatát be­tonnal ujittatta meg és sokat fáradozott azon, hogy a templom külső és belső javítása, va­lamint belső felszerelése végre megtörténhe­tett. Az iskolaszék és kát. olvasókör azzal hálálta meg a példás buzgóságot, hogy 300 kor. alapítványt tett a főszolgabíró és neje ne­vére oly célból, hogy mindenkor a templom belső díszítésére szolgáljon. Az érsek jóvá­hagyta ez alapítványt és Beleznay Andornak szép levélben fejezte ki elismerését. A sorozás. Hevesvármegye területén az idei sorozás május hó 1-től junius hó 20-ig tart. Az alispán az illetékes katonai hatósá­gokkal egyetértőén, az egyes sorozó járásokra nézve a következő határnapokra tűzte ki a so­rozás határnapjait: Tiszafüreden, a tiszafüredi járásra nézve: május hó 1, 2, 4 és 5 napjain lesz a sorozás. Polgári elnökök: Kékessy Dezső és Jusztus Gyula. Egerben, a város állítás-kötelezettjeire nézve: május hó 7., 8. és 9-én. Polgári elnö­kök: Mednyánszky Sándor és Jankovics Dezső. Egerben, az egri járásra nézve: május 11., 12., 13., 14., 15. és 16. Polgári elnökök : Mednyánszky Sándor és Jankovics Dezső. Gyöngyösön, a gyöngyösi járásra nézve: május 18., 19., 20., 22. és 23. Polgári elnökök : Borhy György és Szohner Lajos dr. Gyöngyösön, a város állítás-kötelezettjeire nézve: május 25., 26. Polgári elnökök: Borhy György és Szohner Lajos dr. Hatvanban, a járásra nézve: május 28., 29., 30. és junius 2. Polgári elnökök: Scheidl Ágoston és Konrád Géza dr. Hevesen, a járásra nézve: junius 12., 13.. 15. és 16. Polgári elnökök: Dobóczky Dezső és Pappszász Tamás dr. Pétervásárán, a járásra nézve : junius 18., 19. és 20. Polgári elnökök : Beniczky György és Fejér Alajos. Újítások a rendőri hírszolgálatnál. Az uj sajtótörvény életbelépése nálunk,Egerben is meg­változtatja némikép a ívndöri hírszolgálatot, mert az uj törvény a rendőrséget is felelőssé teszi az újság hírek tartalmáért. A törvény életbe­lépéséről szóló rendelet már leérkezett az egri rendőrséghez. A rendőrtisztek úgy állapodtak meg, hogy a mi rendőrségünkön is életbelépte­tik a sajtókönyvet, ami egy időben már gyakor­latban volt Egerben. A sajtóköny azokat a bűncselekményeket tartalmazza majd, amelyek a nyilvánossággal közölhetők és amelyekért a rendőrség is felelősséget vállal. Újszülöttek. Eger városában, a lefolyt héten (április 3 tói ápr. 9-ig) a következő születési esetek történtek: Marácz János máv. pálya- munkás Erzsébet, Vas Boldizsár kőműves se­géd Julianna, Túróczi Lajos lemezgyári mun­kás Sándor, Kecskés Kálmán villanygyári gép­kezelő Erzsébet, Krupa Antal érsekuradalmi vincellér Mária, Bárczi István m. kir. törvény- széki fogházőr István, Dósai Gyula kocsigyártó mester Ándor, Benvinutti Kálmán bádogos segéd Rozália, Dobai Bertalan ács segéd Mária, Nagy János földműves napszámos Sándor, ifj. Tamás András földműves Sándor, Birincsik János föld­műves napszámos Erzsébet, Tárni Sándor föld­műves József, Bírta Barnát földműves nap­számos Mária nevű gyermeke. képzelhetetlenül szép, illatos virágok alatt. Néhány lépéssel távolabb a gyönyörű lények egész serege árasztott el virág-esővel egy má­sik nagyon szerény sirt. Kíváncsian odasietett, hogy elolvassa a kis kereszt feliratát: „Szegény néptanító . .. keserű kenyér... és még jól sem lakhattál belőle. Dolgoztál egész életeden át. Neveltél becsületes, hasznos nemzedéket hazádnak, az emberiségnek. A föld­ből neked csak ez a kis darab jutott. De az Öröklétben te vagy a nagy, te vagy a gaz­dag; te vagy a boldog . . .“ A művész fellélegzett. — így van ez jól! — kiáltotta boldogan. — Ne is kételkedj soha többé, — szólt a kisérő árny. A Teremtő előtt semmi sem ti­tok; sem a bűn, sem az erény! Minden fel van jegyezve... Ott megszűnik a földi mérték. A legszerényebb, magasabb a földi nagyoknál. Ott csupán egy cim van: az érdem. Igyekezz bőven szerezni, amig teheted. A legelrejtettebb jótetted, a legfényesebb odafent... — Oh, ne menj még! — könyörgött a művész, látva, hogy a fehér árny búcsúzva int felé. Magyarázd meg előbb, mit jelent, amit ma itt láttam? — Minden évben, nagypéntek éjjelén, a bűnös lélek kénytelen porhüvelyének síremlé­kéről az oda bevésett hazugságokat eltüntetni és helyébe iktatni az igazat. A szerények, tiszta életűek azonban dicsőittetnek : nézz csak oda! intett egy csoport felé. A művész elbü- völten nézett a kijelölt irányba. Az eddig lá­tottaknál is szebb lények lágyan, édesen éne­keltek : „te tiszta, te bájos kis teremtés, öröme voltál mindenkinek — e földön. És te is, te jó családanya, hü hitves, nemesen, üdvösen éltél a földön. Tietek és majd azoké, kit szerettetek az üdvösség az Égben .. .“ A művész olvasta a szerény kis síremlé­keken : . . . élt 14 évet. A másikon: vigasztalan férje, gyermekei... — Jó hogy ilyenek is vannak: a fényes valót néhány szó alá rejtik! De kísérője eltűnt ég mikor csodálkozva körül nézett, sötét, csendes volt ismét minden! ... Megdermedt tagokkal, dideregve ébredt fel a márvány lapon. Világos reggel volt. Lá­zas fejét jéghideg kezébe szorította: — Mi történt velem?... Sokáig tartott, mig képes volt felállni és pár lépést tenni. Gyanakodva nézte a sírokat, a síemlékeket. Sehol semmi karcolás... — Ezen a dúsan aranyozott mély vésése­ken sok nagypénteki munkára lesz szükség... dünnyögte. Lassan ment kifelé. A kijáratnál, ugyanott, ahol előtte való este töprengett az elmúlás misztériumán, megállóit és botjára tá­maszkodva mélyen gondolkozott: — Álmodtam? Láttam? Hallottam? — töprengett kínosan. — Bármint legyen is, a tanulságot levonom: Krisztus a szeretet igéjét hirdette... Szeressük a szenvedőket... Kerül­jük a bűnt... Éljünk tisztán... Legyünk be­csületesek: ez a boldogság titka — az önbe­csülés ! Dixi.

Next

/
Oldalképek
Tartalom