Eger - hetente kétszer, 1914
1914-03-28 / 25. szám
anyagokkal végzett kísérletekkel, figyelmezteti a gazdákat, hogy maradjanak meg a régi kipróbált szereknél, ne öljenek fel minden rek Iámnak, minden tolakodó kínálatnak s így a birtokosság magára vessen, ha pórul jár. Azért most a szőlészeti idény előtt vessen minden gazda számot magával, mielőtt védekező anyag- szükségletét megrendeli, hogy kinél és mit szerezzen be. Semmi sem bosszulhatja meg magát annyira, mint a védőanyagok vásárlásánál alkalmazott takarékosság. Ne álltassa meg magát azzal, hogy az illető kereskedő, vagy gyáros „garantált összetételű“ anyagot kinál. Irodalom. A világ gabona és egyéb főbb terményeinek termése az 1913. évben. A földmívelésügyi miniszter kiadásában immár a huszonhetedik évfolyama jelent meg az idén annak az érdekes és értékes jelentésnek, mely hű képét igyekszik adni a világ fontosabb országai termelésének és terményforgalmának. A 300 oldalra terjedő munka anyagának feldolgozása és beosztása nagyobbára megegyezik az előző évi kiadással, azzal a különbséggel mégis, hogy az idén, a múlt évi kiadással szemben, 7 ország adataival bővült ez a munka, úgy, hogy most már 50 ország termelési viszonyairól számol be és a gabonaneműeken kívül kiterjeszkedik egyes országok egyéb fontos terményeire is, mint pl. a rizsre, teára, takarmányfélékre, stb. A munka beosztása egyébként a régi. Az „Általános rész“ az illető ország kiterjedését, lakosságát, termelését és ezeknek egymáshoz való viszonyát, a „Részletezés“ a termelésre és forgalomra vonatkozó összes adatokat, az „Összefoglalás“ a termelés és forgalom adataiból levonható következtetéseket, tárgyalja, végűi az „Összehasonlítás“ a külföld termelési viszonyait párhuzamba állítja a magyar termelési viszonyokkal. Az értékes munkából kiemeljük, hogy Magyarországnak 324,943 □-km. területéből (32,494,267 hektár) a termő- terület 30,801,944 hektár, tehát 94 79%. Ezekből 14,003,348 hektár, vagyis 45‘46% szántóföld, 321,386 hektár (1-04%) szőlő, 8,884,033 hektár (28 84%) erdő. A szántóföldből 3,433,206 hektár búzával, 2,918,767 hektár kukoricával, 1,231,496 hektár árpával, 1,270,652 hektár zabbal, 1,169,626 hektár rozzsal, 691,051 hektár burgonyával és 182,088 hektár cukorrépával volt beültetve. Ha tekintetbe vesszük, hogy Magyarország lakosainak száma 21.239,619 lélek, akkor a termőföldből minden □ kilométerre (100 hektár) 15T68 lakos esik és a termésből minden 100—100 lakosra 215'59 mm. búza, 66'98 mm. rozs, 84‘86 mm. árpa, 72'42 mm. zab, 252 37 mm. kukorica és 256 62 mm. burgonya jut. Felelős szerkesztő: Dr. Molnár Kálmán. Laptulajdonos: Egri érseki líceumi nyomda. Az eredeti „Dr. ASCHENBK,ANDT“-féle Bordói-por és Rézkén-por a legkitűnőbb anyag a szőlőlevél-, illetve a fürt peronospórája, valamint a lisztharmat ellen. Óvakodjunk az értéktelen utánzatoktól! Csakis olyan csomagokat kell elfogadni, melyeken a Dr. Aschenbrandt-fóle név és védjegy ki van téve. A bordói-por ára 100 kg.-ként 62-— K, a rézkén-por ára 47*— K. I 50 kg.-nál kisebb csomagokban 4*— koronával drágább q.-ja. Vezérképviselet: „MAGYAR MEZŐGAZDÁK SZÖVETKEZETE“ Budapest, V., Alkotmány-utca 29. Kapható minden »Hangya« fogyasztási szövetkezetben és a legtöbb I viHÁki fii RVfirlrprAslrArlormi Miskolczi Asztalosok Bútorcsarnok Szövetkezete, mint az Országos Központi Hitelszövetkezet tagja, bútorcsarnokában Miskolcz, Deák-utca 9 elsőrendű modern bútorok kaphatók legjutányosabb árban. Az eladásra kerülő bútorok bizottságilag megvizsgáltatnak, igy kiváló minőség és tartósságáért teljes szavatosság vállaltatik.