Eger - hetente kétszer, 1914
1914-01-03 / 1. szám
1 2 __________ _______________________________EGER. (1. szA__________________________________1914. január 3. v édő gyógyulást, az egészséges eddig még be nem töltött vágyainak teljesülését várja tőle. Lehet, hogy beteljesülnek; lehet, hogy nem teljesülnek be ezek a vágyak. Az emberi elme előtt megfejthetetlen probléma a jövő, amelynek esélyeit csak a természet végtelen bölcsességü Alkotója tudja előre, mert hiszen ő intézi a világ rendjét és hogy kontár kezek befolyásától megóvja a végzet alakulását, sűrű és átláthatatlan fátyollal takarja el előlünk a jövőt. És ez a legnagyobb jóság, amit a Teremtő, velünk, emberekkel tehet. Ugyan volna-e becse az életnek előttünk, ha apróra tudnánk és ismernénk a jövő titkait? Azt azonban — Istennek hála — tudjuk, hogy milyennek kell lennie a helyes életnek, hogy boldogok legyünk. Ezt nem csupán az isteni kijelentésekből, hanem az Isten egyszülött Fiának életéből, tanításából és példájából is tudjuk. Aki ilyen, vagy legalább is hozzá megközelítően hasonló életet él, az rátalál a nyugodtságra, a boldogságra és Istenben bízva, szilárdan megáll az élet nagy csapásai között is. Elvégre ne feledjük, hogy a külső világ eseményei változóak és ami ma így van, az holnap másként lehet. Ennek tudatában a sorscsapásokat fájdalmasan bár, de a jövőbe vetett bizalommal, bátran elviselhetjük. Adja Isten, hogy az újév közelebb hozza az embereket egymáshoz megértésben, szeretetben s ne a föld sarára tekintve, hanem szemeinket Istenhez emelve járjuk az uj évnek ismeretlenbe vivő utait. Való igaz: a világ legvallásosabb népe is hitetlenné változik egy emberöltő alatt, ha nem olvas egyebet rossz lapoknál. az. A színház, Kína, a találmányok ugyanany- nyit használnak, mintha egyenesen a Szajnába dobom magamat. ő is törte a fejét valamin, de nem jutott megállapodásra. így vesztettünk el újabb tizenöt napot s ekkor eszembe jutott, hogy megpróbálom a roulettet. Összegyűjtöttem megmaradt pénzecskémet s az alatt az ürügy alatt, hogy Svájcban keresek foglalkozást, elmentem Monte- Carlóba. — Minden sikerül, amit nagyon akar az ember, — ismételgettem magamban iaz Yvonne és a néni mondását. És meg voltam győződve róla, hogy a rulettnek parancsolni fog az akaratom. Remegve közeledtem a zöld asztalhoz. Első louisom oly gyorsasággal ment el, hogy szinte meglepett. De aztán ismét játszani kezdtem s két órával később húszezer frankot nyertem már. De húszezer frank nyomorúság volt: nekem legalább százezerre volt szükségem. Elhatároztam, hogy ma nem játszom többet, hanem holnap újabb energia-pazarlással fogom azt megnyerni. De valószínű, hogy másnap a bankár akarata erősebb volt az enyémnél, mert egy óra alatt megkoppasztottak úgy engem, mint azt a szőke asszonyt is, aki az én szerencsémben bízva, utánam rakta a tétjeit. Miután volt bennem annyi előrelátás, hogy , az utipénzemet a szállodában hagytam, könnyen visszautazhattam Párisba. Előre elképzeltem a Yvonne kétségbeesését s a néném diadalát. Most is előttem van az a pillanat, mikor sötét gondolatok közt megérkeztem a lyoni páSzámvizsgáló elnökök a hatvani és hevesi járásokban. A községek 1913. évi közpénztári és egyéb számadásainak megvizsgálásához, a vármegye törvényhatósági bizottsága részéről kiküldött számvizsgáló elnökök a hatvani és hevesi járások községeire nézve a következők : A hatvani járásban: Hatvan község részére Balázsovics Oszkár (Pusztamonostor), Csányon Scheidl Ágoston (Hatvan), Horton Knau Gábor (Hatvan), Ecséden Szele Gábor dr. (Hatvan), Rózsaszentnsártonban Matuszka Mihály (Pásztó), Apcon Konrád Géza dr. (Hatvan), Szurdokpüspökiben és Zagyvaszentjakabon Haj- dukovics Ödön (Rózsaszentmárton), Taron Hen- nel Károly (Pásztó) és Hasznoson Kiss Ernő (Pásztó). A hevesi Járásban: Hevesen Pappszáz Lajos (Pusztatenk), Tarnaszentmiklóson Lipov- niczky Pál (Heves), Erdőteleken ifj. Dobóczky Dezső (Heves), Átányon Maczky Emil (Heves), Hevesvezekényen Remenyik István dr. (Heves), Tarnabodon Adler Illés (Heves), Tarnazsadány- ban Puchlin Kázmér (Heves), Erken Petheő Gyula (Heves), Tarnaörsön Makkay Lajos (He- vesvezekény), Zalánkon Tóth Gyula (Tárnáméra), Tarnamérán Varjú József (Boconád), Boconádon Bazsó Tivadar dr. (Heves), Pélyer Spitzer Vilmos (Heves), Kiskörén Nemesik Kálmán (Heves) és Komlón Vajda István (Átány). Jellemző apróságok. Az „Eger“-nek egyik utóbbi számában arról panaszkodott a Kvasz-repülés tudósítója, hogy „a fékezhetetlen ingyenközönség elárasztotta a nézőteret s a 2 koronás jeggyel bírók elé tolakodott.“ És pedig azért, mert „még az elég nagy számban kivonult rendőrség és tűzoltóság sem tudta kellően megfékezni s a számára megjelölt helyen tartani“ e publikumot. Jellemző dolog, hogy az ingyen publikum a legjobb helyeket szereti. De ez mindenütt így van. Ellenben nincs úgy mindenütt az, hogy egy repülőnapon a rendet csak a rendőrség és a tűzoltóság tartja fenn. 1912. nyarán Szászvároson voltam, amidőn Vlaicu Aurél, „Erdély sólyma“, repülni akart. A nagy eseményt öles plakátok hirdették és — nem hiába. lyaudvarra, s az, amikor végre hazaértem, elhagyott szobámban, melybe véletlenül úgy juthattam be, hogy senki sem értesült megérkezésemről. Másnap reggel elmentem Yvonne-hoz s erről se tudott senki. Azt akartam neki ajánlani, hogy szökjék meg velem. Örömmel fogadott, de tervemet nagyon nevetségesnek mondta: A szökés... Nem találtál ennél okosabbat? — Oh, ha te lennél a helyemben! — kiáltottam fel kétségbeesetten. — Hallgas ide, — mondta s ezzel kezembe adta a telefonnak egyik kagylóját s a másikat magánál tartotta. — Hallgass ide! — mondta s egy számot kért. Én eleinte haragosan, később érdeklődve hallgattam: — Yvonne-om, tegnap este óta megtörtént! Atyám végre igent mondott... Oly boldog vagyok! — Jeanna Béléneuse? — mormogtam én. — Igen, ő Oskar Tubáéhoz megy férjhez. Az egyik a másik számára volt teremtve, de előbb meg kellett őket ismertetni egymással. És ez a boldogság számunkra.. — Igen, — feleltem megértve, mi az az erős akarat. — És te voltál az, ugy-e, Yvonne, aki ezt a csodát létrehoztad? — Természetesen, — mondta ő. Lábaihoz borultam; az anyja így talált bennünket. És másnap reggel nyilvánossá vált a jegyváltásunk. Yvonne-nak volt akarata, amely győzött. Zsúfolt vonatok, kocsik, automobilok hozták az érdeklődőket. Gyalog is rengetegen jöttek. A repülés megkezdése 4 órára volt kitűzve. De mert a gyorsvonatot (amely éppen a rengeteg utas miatt késett, kiknek fölszállása tömérdek időt vett igénybe s kiknek nagy része a lépcsőkön és tolyosókon állva iparkodott Szászváros felé) meg akarták várni: */45 is elmúlt, midőn a karcsú gépet a hangárból kivontatták. A rendre csendőrség, rendőrség, tűzoltóság ügyelt föl. Az 1 K-s — legolcsóbb — jegyek tulajdonosai csak nagy kerülővel juthattak helyeikre. Hogy útközben az előkelőbb helyekre ne mehessenek: minden 20—30 lépésre egy-egy katona állt. Megjegyzem, a Vlaicu-repülések szinte kifejezetten román „nemzeti“ (?) ünnepek voltak. Annyira, hogy a tűzoltók is kieresztett inggel tüntettek román mivoltuk mellett. Igaz, hogy aztán furcsán is néztek ki! S e kifejezetten román ünnepen a katonaság segédkezett a rend föntartásában. Ugy-e, jellemző ? De akad még jellemzőbb is! Az 1913. év szeptemberében a románok „M/^-egyesülete (Yan-e, ki e nevet nem ismeri?) gyűlést tartott Szászvároson. Nagy felvonulást rendeztek. Mintegy 10,000 főnyi falusi parasztság vonult át a városon. Zeneszó mellett. A szászvárosi közös gyalogezred zenekara Játszott. Román indulókat! A menet élén száztagú lovas- bandérium. Viseletűk nagyon hasonlít a romániai honvédség ruhájára. A lovascsapat élén közismert helybeli oláh urak. Vállukon széles román trikolor. Oláh nemzeti színben vannak tetőtől-talpig. Román kokárda, román bocskor- szij. Még a lovak is román pokróccal vannak leterítve. És büszkén lépkednek a „nemzeti“ induló hangjaira, melyet a közös gyalogezred zenekara játszik. Nem tudom, miért vállalkozott a k. u. k. zenekar e „hangos“ szereplésre. Nagyon valószínű azonban, hogy a román urak küldöttsége kérte meg az ezredparancsnokot. S ha ez az első szóra nem adta meg mindjárt az engedélyt, hát biztosan addig kérlelték, míg beleegyezett a zenekar szereplésébe. Mert a románság, ha akar valamit, keresztül is viszi. Emlékezetes, hogy a legutóbbi népszámlálás statisztikai lapjain a „románu szó nem szerepelt, hanem csak az „oláh.u Igen helyesen. Az „oláh“ komoly magyar szó, melynek használatát nemcsak nagy történeti múltja indokolja, de amelynek bizonyos közjogi jelentősége is van. Eddig rendben van. Ezt minden magyar ember tudja. És mégis mi történt? Egy képviselőházi ülésen egy nemzetiségi képviselő meginterpellálta Khuen - Héderváry grófot és tiltakozott az ellen, hogy a románokat oláhoknak nevezzék. Orvoslást kért. S felállt Héderváry és kijelentette, hogy intézkedni fog, miszerint az „oláh“ szó helyett a „román“ használtassák. Roppant jellemző egy dolog! Engem, aki „magyar“ vagyok, románul „uugur“-nak mondanak. De én köteles vagyok őket úgy hívni, amint ők magukat nevezik. Az „oláh“-t románul szabad csak mondanom. S egy „oláh“-t csak „románcnak szabad szólítanom. Most nézzük, mit is jelent ez a szó „román“. Az oláh kiválóan keverék nyelv. Van sok magyar, német, francia és egyéb szava, és van sok latinból vett fogalomjelzője. E sok kiforgatott, nyak atekert latin szó révén aztán ők a rómaiak egyenes leszármazottainak tartják magukat. Ezt jelenti nevük is, ami a latin „romanus“-ból van ferdítve „román“-ra. az oláh-