Eger - hetente kétszer, 1914
1914-01-03 / 1. szám
Előfizetési árak: Egész évre- _ 10 korona. Fél évre--------5 » Negyed évre _ 2-60 » Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség: Lyceum, 26-ik szám, hová a 'ap szellemi részét illető közlemény ek ~- = intőzendők. --------- K iadóhivatal: Lyceumi nyomda, hová az előfizetések és hirdetések küldendők HETENKINT SZERDÁN ÉS SZOMBATON MEGJELENŐ POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. 1914. — 1. szám. XXXVII. ÉVFOLYAM. =— - Szombat, január 3. A jövő küszöbénél. A sok baj között, mely az embert az élet országútján kiséri, talán az a legnagyobb baj, hogy a legtöbb ember, földi vándorlása közben, csaknem állandóan a föld sarát vizsgálja és csak ritkán tekint az ég felé, ahol a Magasságbeli lakozik. A föld sarában természetesen a könnyebbséget, vagy ha ez megvan, a kényelmet keresi a föld vándora, a megélhetésért folyó életküzdelemben s az ég felé csak akkor tekint, ha nem talál rá a könnyebbségre, vagy a kényelemre. Pedig mennyi életpálya másként indulna, mennyi élet-probléma másként oldódnék meg, ha nem a dolgok végén, akkor, amikor már nem lehet, vagy késő segíteni, hanem a kezdet kezdetén fordulna Istenhez az ember!... Most, hogy az idő végemérhetetlen óráján egy homokszem ismét leperdült, ami azonban arasznyi életünkben nem porszemet, hanem mértföldet jelent, s az újévvel visszatekintünk az elmúlt esztendőre, amely sok ügyén-baján kívül arról is nevezetes, hogy egy évvel közelebb vitt mindnyájunkat a sírhoz: az a boldog, az az irigylendő ember, aki örömmel tekinthet vissza a lezajlott esztendőre, mert nem fecsérelte el idejét léhaságokra, hanem élt és tökéletesedett a köznek javára, a saját érdekeinek előbbrevitelére és Teremtőjének dicsőségére, aki, tudvalévőén, az embert saját képére, tehát magához hasonlóvá alkotta. Azt mondják a geológusok, hogy az ember sok-sok ezer évvel ezelőtt jelent meg a föld szinén, tehát ekkor lett volna a teremtésnek — a biblia szerinti — hatodik napja, amikor Isten az emberrel a teremtés nagy munkájára reátette a koronát. Ekkor oltotta be Isten az ember szívébe és leikébe a hitet, a reményt és szeretetet, mint azokat a szövétnekeket, amelyek az élet nehéz utait bevilágítják. A teremtés óta szünet nélkül hangzik lelkűnkben az égi szó, amelyet azonban sokszor, nagyon sokszor elnémít az emberi szenvedély, a hiúság, elbizakodottság, az ész szava. Ez az égi szó a — lelkiismeret. Megcsendül ez azonnal, amikor Istennek nem tetsző dolgot cselekszünk és valahányszor elkövetünk ilyent, nincsen lelki nyugodtságunk, mert a lelkiismeret szava folyton a fülünkbe zúgja a legkíméletlenebb tiltakozást. Mennyivel másként alakulna lelkivilágunk, ha a lelkiismeret szavát mindig a tett elkövetése előtt hallgatnánk meg. A sorsán kétségbeesett Ádámhoz is igy szólt az Ur: „Karod erős, szíved emelkedett; Végtelen a tér, mely munkára hív S ha jól figyelsz, egy szózat leng feléd Szünetlenül, mely visszaint s emel; Csak ezt kövesd.“ Ámde az élet vásári zaja, a pénz csengése, az élvezetek mámora sokszor és sokak lelkében elnémítja ezt az égi szózatot és kaput tár a megnövekedett vágyak, szükségletek, igények előtt, amelyeknek ki nem elégíthetése miatt támad az elégedetlenség és ennek fokozata: a boldogtalanság. Ne higyjük azt, hogy a lelkiismeret szavát pótolni lehet olyatén törekvésekkel, amelyek a politikai és a társadalmi formáknak megváltoztatásával vélik elérni az emberiség boldogulását. Az ember természetét sohasem változtatja meg sem a szocializmus, sem a feminizmus, sem az anarchizmus; ezt ha valami, egyedül csakis a vallás szelídítheti és a jónevelés csiszolhatja. Igyekezzünk tehát az Istentől belénk oltott lelkiismeret szavát épségben fenntartani lelkűnkben és akkor sok vagyoni romlástól és sok erkölcsi zülléstől lesz megkímélve nemcsak az egyes ember, hanem az egész társadalom is. Az uj év kezdetén mindenki reménnyel fordul a jövő felé. A szenAz „EGER44 tárcája. Rz akarat ereje, — Van akarat és van akarat, — mondja Vester János, — tapasztalatból tudom ezt. Bennem az iparnak és kereskedelemnek egy olyan csodálatos kezdőjét látták, mint például a harctéren Bonaparte volt: pedig csalódtok. Történetem sokkal egyszerűbb és lecke lehetne sok embernek. Az én úgynevezett erőm — gyengeségben gyökerezett. Mikor a szépművészeti iskolában megkaptam a diplomát, igazán nagy fáradságomba került, míg munkát találtam. Javítási munkát vagy egy-egy kisebb ház építését tudtam csak megszerezni, de teljes ambícióval dolgoztam ezen is. Egy napon magához hivatott atyám: — Hallgass a nénédre, — mondotta. — Tele van irántad jóindulattal, kis Jánosom. Egyezzél bele ebbe, ne tedd tönkre mindany- nyiunk életét a te korodba nevetséges makacssággal. Ne mondd nekem, hogy ez lehetetlen: az ember mindent megtehet, amit akar. — Látod — mondta néném. Gonoszul nézett reám. őszerinte az akarathoz csak neki volt joga s nekem alkalmazkodnom kellett hozzá. Atyám tönkre ment, de ő gazdag kereskedőt kapott férjül. S mivel nem | voltak gyermekei, nővérem tőle várta hozományát, én pedig tőkét, azonkívül atyám összes reményei benne összpontosultak. Képzeljék el a családban egy huszonötéves szegény ördög helyzetét, akit mindenki kér s aki maga is belátja, hogy előmenetele veszélyben forog. A néni észrevette, hogy Béléneuse Jeanne, egy gazdag iparos leánya, nem néz rám rossz szemmel. Másrészt tudta, hogy én Yvonne Cor- ret szeretem, akinek nincs ugyan olyan vagyona, de akivel szívem évek óta összeforrott. Hiába vetettem ellene, hogy Jeannenak igényei nagyobbak' vagyonánál, hogy az Yvonne szerénysége segíteni fog munkámban: a néni nem hallgatott rám. Már nem az én sorsomat látta ebben a körülményben, hanem a maga akaratának csorbíttatlan megőrzésére törekedett. Nem az én boldogságomról volt már itt szó, hanem az ő elvének igazságáról. Yvonne és én kétségbe estünk. Jobban szerettem őt az életemnél. Ha egy percre egyedül maradhattunk, könnyeink összefolytak. A kétségbeesés haragjával mondottam neki: — Tehetnek, amit akarnak, Yvonne, te mégis a feleségem leszel. Nem válaszolt, de szinte dacosan szorított a karjai közé. Micsoda szomorú napok voltak ezek! És milyen rettenetes éjszakák! De a menyasszonyomat csak szebbé tette a bánat. A néném természetesen haragudott. Mintha maga lett volna a gonosz sors, úgy kémkedett utánunk. Volt benne valami, a fejtartásában, a szemének nagy feketeségében, görbe orrában, ami a középkori boszorkányokra emlékeztetett. Ifjúságában szép lehetett, de a makacs akaratosság kiölt az arcából minden nőiességet s az elvesztett erők száraz sivatagát borította vonásaira. — Három hónapot kérek, — mondtam neki végül. — Elég fiatal vagyok, hogy ez a három hónap ne lássék időveszteségnek. — Nem szeretem a halogatást, — felelte a néném. De mégis beleegyezett. Azok, akik maguk is fiatalok még, érteni fogják, hogy akkor az én szememben három hónap egy egész örökkévalóság volt. Mennyi csodát vihetek én keresztül három hónap alatt! Kimozgatom sarkaiból a világot. Fájdalom, az első két hónap úgy telt el, hogy még egy kövicset sem mozdítottam odébb. Először egy kínai expedícióra gondoltam, majd egy találmányon törtem a fejemet, melynek pátense milliókat hoz be számorriraf s végül a színház és! a játék babonázott meg. Yvonne-nal megbeszéltem a terveket, de őcsak vállat vont minderre. Ő is azt tartotta, amit a néni, hogy az akarat hegyeket is meg- | mozgat, de csak akkor, ha jó irányba terelődik
