Eger - hetente kétszer, 1913

1913-09-17 / 75. szám

1913. szeptember 17. EGER. (75. sz.) 3 hez csatlakozik most az egri érseki főegyház- megyéről szóló füzet, melyben a kassai, rozs- nyói, szatmári és szepesi egyházmegyékre vo­natkozó adatok is bennfoglaltatnak. Az egri érseki főegyházmegyének 191 anyaegyháza és pár száz filiája mintegy ezer ka­tolikus intézményt sorol fel ennek a füzetnek 26 lapján. A füzeten ott van a jelzés „Kefelevonat­ként“, amiből látszik, hogy nem teljes és nem végleges. Inkább csak bemutató arról, hogy az egyházmegye hány helyéről sikerült kato­likus intézmények létezését felkutatni. Ezt az első kiadást azért rendezi az Or­szágos Katolikus Szövetség, hogy, bár hiányo­san összeállított, de mégis valamelyes gyűj­teményt adjon az érdeklődők és az érdekeltek kezébe. Reméljük, ezek minél többen vannak s a jó ügy iránt olyan szeretettel éreznek, hogy amint a legkisebb hézagot észreveszik, nem fogják sajnálni a fáradságot: a kezükbe került füzetbe a korrektúrát bejegyzik s azt a Katolikus Közlöny szer­kesztőségének azonnal elküldik. Ez az első kiadás egyházmegyénkben az esperesi kerületek szerint, községenkint el­oszolva mutatja, hogy hol milyen intézmények vannak, illetve, hogy honnan sikerült ilyenek­ről tudomást szerezni. Egyházmegyénk érdeklődő közönségén áll, hogy a végleges kiadás, emberi lehetőség sze­rint, teljes legyen. A szepesi püspök Egerben. Párvy Sándor dr. szepesi püspök szombaton este Egerbe érkezett Szmrecsányi Lajos érsek látogatására. A püspök vasárnap az angolkisasszonyok kápolnájában misézett s délelőtt az egri főkáptalan tagjainak tisztelgését fogadta. Vasárnap délben ebédet adott tiszteletére főpásztorunk. Párvy Sándor dr. tegnap meglátogatta tavaly elhunyt bíbor- nok-érsekünk sírját, a hétfőt testvérének, Párvy Antal prépost-kanonoknak körében töltötte s ma, kedden, reggel 8 órakor utazott el. A Zenepártoló Egyesület közeledik a meg­valósulás felé. Az alapszabályok megalkotására kiküldött bizottság elvégezte munkáját s a szombaton délután Maczky Valér dr. elnöklésével tartott ülésben elfogadta. Az alapszabály-ter­vezet értelmében legközelébb összehívják az alakuló gyűlést. Veni Sanote a jogakadémián. Hétfőn reggel Vj9 órakor hívta segélyül a Szentleiket egész évi munkájára a jogakadémia ifjúsága. Az ünnepélyes misét Demkó György dr. prépost­kanonok, jogakadémiai rektor mondta. Egyéb­ként a szeptemberi vizsgák is hétfőn fejeződ­tek be. Az 1913/14. tanévnek I. felére az eddig beiratkozott joghallgatók száma csak 65, ellen­tétben a múlt félévi számmal, amikor 94-en iratkoztak be. A főreáliskolai Bajza-Önképzőkör alakulása. Az állami főreáliskola „Bajza-Önképzőkör“-e szombaton tartotta alakuló gyűlését. Takács Andor tanár^elnök röviden ismertette a Kör célját, vázolta azt az irányt, melyen a Körnek haladnia kell és abban a reményben nyitotta meg az ülést, hogy a Kör színvonala ebben az esztendőben még magasabb lesz. A tiszt­viselő-választások eredménye a következő: el­nök lett Petrik Árpád VIII., alelnök Sárossy József VII., titkár Babocsay Árpád VIII., fő­jegyző Bényei Árpád VIII., pénztáros Fest Guidó VIII., I. könyvtáros Sólymos Jenő VIII., ll. könyvtáros Boma László VIII., jegyző Tóth Gyula VII., ellenőr Kárász Elemér VII. o. t. Aljegyzők: Gavenda Emil VI. és Pápay László V. o. tanulók. A Zenekör elnöke: Koncz Ferenc VIII. o. t. lett. Tisztviselők tanfolyama. A belügyi, igazság­ügyi és vallás- és közoktatásügyi miniszterek, mint évek sora óta, az idén is október hónap 1-től 15-ig terjedően ismét továbbképző tan­folyamot tartanak közigazgatási tisztviselők részére. A belügyminiszter*erre a tanfolyamra Hevesvármegye fölterjesztése alapján Mártonffy Lajost, Heves vármegye tb. főszolgabiráját hívta meg. Szervita búcsú. Hivatalos forrásból arról értesültünk, hogy az egri szervita búcsú eltil­tásáról szóló hírek alaptalanok: a búcsút, szo­kás szerint, szeptember harmadik vasárnapján, azaz 21-én megtartják. Kamarai ülés. A Miskolczi Kereskedelmi és Iparkamara szeptember hó 23-án, (kedden) délután 3 órakor, a saját helyiségében teljes ülést tart, amelynek napirendjére az elnöki előterjesztéseken és a titkári jelentésen kívül a következő fontosabb ügyek vannak kitűzve: Határozathozatal az iparos ifjak részére kiirt utazási ösztöndíjról. Állami munkásjutalmak. A kereskedelemügyi miniszter leirata a víz­vezetéki szerelő-ipar képesítéshez kötése és a gyógyszerészeknek illatszer-árusítása tárgyá­ban. A mozgófénykép-szinházak ipari minősítése. Borsod- és Heves vármegyék alispánjainak át­iratai a kisebb kőműves és ácsiparosok munka­körének kiterjesztése tárgyában. Gyöngyös r. t. város szabályrendelete a bérkocsi, társas­kocsi iparról és gépjárművekről. Bessenyőtelek heti vásár iránti kérése. Kisköre országos és hetivásár iránti kérése. Nagyfüged orsz. vásár iránti kérése. Pétervására és Poroszló községek vásári helypénzdijszabása. Végül ösztöndij iránt való kérelmek és indítványok. Uj ellenőr. A gyöngyösi alapítványi köz­kórháznál megüresedett ellenőri állásra Novo- szád Albertet választották meg. Az uj közkórház. A vármegye részéről ter­vezett öt uj közkórház közül egy Egerben épül fel. A város már át is engedte erre a célra a kaszárnya mellett levő területet és az alapít­ványi női kórház fenntartására lekötött 73,000 korona alapítványt is felajánlotta, mert az uj kórház fölépültével a mostani női kórház a Kát. Patronázs-egyesület részére engedtetnék át. Az uj kórház ügyének megbeszélése végett szombaton délelőtt a vármegye székházának tanácskozó termében ülés volt, ahol Kállay Zol­tán dr. b. t. tanácsos, főispán elnöklete alatt a vármegye és Eger város kiküldöttei tanácskoz­tak a kórház-építés előmunkálatai felett. Az orvosi szakértők az uj kórház számára nem tartják megfelelőnek a kaszárnya mellett ki­jelölt helyet és jobbnak vélik, ha a kórház a vincellér iskola mellett épülne fel. A bizottság erre nézve majd helyszíni szemlét tart. Ami az építés költségeit illeti, ez mintegy 600,000 koronába kerülne, melyből a vármegye 200,000 koronát vállalna magára, 220,000-et az állam­tól kérnének, 60,000 koronát Eger város adna a 73,000 koronás kórházi alapon kívül, a töb­bit pedig jószivü adományozóktól gyűjtenék össze. Kállay Zoltán dr. főispán szeretné, ha ez a fontos ügy mielőbb a megvalósulás stádi­umába kerülne és még a jövő év őszén meg­kezdhetnék az építés munkálatait. Ezért ma­gára vállalta, hogy a belügyi kormánynál az uj kórházban elhelyezendő elmebetegekre nézve személyesen jár közben, mely, ha sikerrel jár az uj kórház már úgy épülne, hogy az elme­osztály számára külön pavilont rendeznének be. A Szentmihály-napi országos vásár szep­tember hó 28., 29. és 30. napjain (vasárnap, hétfőn és kedden) lesz; még pedig az első és második napon állat- és kirakodó vásár, a har­madik napon csak kirakodó vásár. Vészmentes helyről sertések kivételével minden állat fel­hajtható. Lopások a Deák Ferenc-uti villákban, A most épülő Deák Ferenc-uti villasorban napirenden vannak a lopások. Elhordják a munkások szer­számait s az építkezéshez szükséges, könnyebben elemelhető tárgyakat. Legutóbb — vasárnap éjjel — egyik épülő háznál feltörték azt a he­lyiséget, amelyben a kőműves és asztalos- szerszámok voltak. Mivel pedig nehezen jut­hattak be, az uj ajtót annyira összeroncsolták, hogy másikat kell csinálni. Azt hisszük, nem kívánunk sokat, ha a Deák Ferenc-utra rendőr­őrszemet kérünk, mert ez az állomáshoz vivő út egyébként is van olyan fontos, hogy meg­érdemelne egy rendőrt. Minden alapvizsgára-, szigorlatra-, ügyvédi vizsgára készülő-jelölt forduljon tanácsért és útbaigazításért a Dr. Dobó Jogi- és Ügyvédi Sze­mináriumhoz, mielőtt a készülést megkezdené. Feltétlen szüksége van miuden jelöltnek be­vezető tanításra, szakszerű utasításra és ma­gyarázatra. Enélkül a tankönyvekből készülve az anyag előtte nehézkes elv és szabálytömeg. Az intézet fokozatosan bevezeti az illető vizs­gái tárgyakba. Szorosan alkalmazkodik a ta­nárok kérdezési módjához és felfogásához. Az intézet utján eléri a célt, rövid idő alatt elkészül, biz­tosítja vizsgája sikerét, tudása a vizsga-követelmények­nek mindenben megfelel. Vizsgájára feleslegeset nem tanul. Ami fontos; az intézetünkben nyomatékosan tesz kiemelve. Otthonkészülők számára rövid, össze­foglaló jegyzeteink vannak; mindenkor a vizs­gaviszonyoknak megfelelők. Az intézet díjmen­tesen küldi meg a Jogi vizsga letétele cimű és az ügyvédi vizsgára vonatkozó kiadványát. Néhány előadást mindenki díjmentesen hall­gathat végig a módszer megismerése végett. Felvilágosítás és eljárás mindennemű egyetemi és vizsgaügyben díjmentes. Levélbeli megke­resések e címre küldendők: Dr. Dobó Jogi- és Ügyvédi Szeminárium Kolozsvár, Bolyai-utca 3. Apró krónikák. A vonat kerekei alatt. Hatvan­ból jelentik, hogy ott két tót napszámost, Far­kas Andrást és Lespicsák Jánost, temettek el a minap. A két szerencsétlent a ruttkai gyors­vonat gázolta halálra, mert közvetetlenül a robogó vonat előtt akartak átugrani a vasúti síneken. — Éjféli bosszúálló. Danyi István hat­vani legény haragudott Üsztöke László legény­társára és az utcán leste, hogy megverje. A szerencsétlen sorsa Üsztökét éppen éjfélkor hozta össze haragosával, aki egy kapával úgy fejbeverte, bogy súlyos sérüléseket szenvedett. — Mérges gomba. Végzetes szerencsétlenség tör­tént Hatvanban. Egy Kiss Kálmán nevű nyu­galmazott vasúti lakatos gombát szedett és abból megajándékozta Romzsa János mézeska- lácsost és a házigazdáját, Gáspár Antalt is. A gomba mind a három családnál asztalra ke­rült és eddig már három halottja lett. A gomba ugyanis mérges volt és Romzsáék 10 éves Já­nos fia, 5 éves Ilonka leánya és Mártonka Irén cselédleány az éj folyamán meghaltak a mérges gombától, a család többi tagja, vala­mint Kiss Kálmán és a házigazdája is a fele­ségével együtt veszedelmesen megbetegedett. — Halál a kutban. Horton pusztai János 3 éves kisfia a nyitott kútba esett és beléfult. — A gyöngyösi tüzek. Gyöngyösről, a tüzek városából ismét két tűzesetnek hírét jelentik. A múlt héten leégett Holczreiter mátrafüredi malmá­nak egy része és a Barna-féle gőzfűrészgyár gépházának a tetőzete. — Halott az árokban. A nagytályai vasúti pályaőr egy hullát talált a vasút mentén levő árokban. A hullában Forgó János makiári emberre ismert, akinek a válla és a karja teljesen szét volt roncsolva és így valószínű, hogy a szerencsétlent a vonat gá­zolta el.

Next

/
Oldalképek
Tartalom