Eger - hetente kétszer, 1913
1913-11-29 / 96. szám
1913. november 29. szeütközése természetesen újabb bonyodalmakat is fog kelteni, amelyek más nemzeteket is belekevernek a háborúba. A franciát a német elleni bosszúvágy és féltékenység az orosz mellé fogja állítani. A németet az olaszok-lakta ausztriai részek révén érdekelt olasz fogja támogatni. Angolország keveset fog törődni a mások bajaival: ehelyett az lesz a főgondja, hogy fegyveres erejét a maga érdekében a helyzet kizsákmányolására használja fel. Valószínű, hogy a nagy felfordulásban a lengyelek és finnek szabadságuk kivívása céljából elszakadnak Oroszországtól, nálunk pedig az oláhok, horvátok és tótok próbálják meg a faj rokonaik kai való egyesülést. Csehország az önálló cseh királyság visszaállítását fogja megkísérelni, amiben a morvák és a mi tótjaink felhasználására fog számítani. De a messze távolban, Ázsiában is megmozdulnak a népek. A japánok ép oly helyzetben vannak Ázsiában, mint az angolok Európában, t. i. a tengeren ii nem terjeszkedhetnek tovább. Ok tehát Oroszország ázsiai birtokain fognak magoknak uj területeket szerezni. Sőt még a khinaiak is akcióba lépnek, hogy régebbi területeiket az orosz hatalom alól felszabadítsák. íme, igy fest a jövő képe! Damokles kardja a fejünk fölött függ. Az orosz hatalom Európában máris túlsúlyra emelkedett. A bonyodalom közeledik a magaslathoz, tehát ahhoz a fokhoz, amelynél a katasztrófa kezdődik. A szláv és német erő megmérkőzésének órája hamarosan beköszönthet, a fenyegető világháborúban pedig nem az egymással verekedő óriások, hanem a kicsinyek, mi, a viaskodók között álló magyarok, pusztulhatunk el a leghamarább. Végzetes lehetne tehát nemzeti életünkre, ha még most sem ábrándulnánk ki és egymás ellen agyarkodva tovább is gyöngítenők magunkat; ha céltudatos munka helyett ezután is meddő pártharcokban merítenék ki erőinket. Itt az ideje, hogy a magyar politikai pártok minden kicsinyes melléktekinteten felülemelkedve egyesüljenek a nagy nemzeti célok eléréséért, a magyar faj jövendő exisztenciájának biztosításáért. Egyesüljenek, amíg nem késő! Mert kétségtelen, hogy a népek nagy harcában okvetetlenül el kell pusztulnia annak a fajnak, mely a saját érdekeit oly meggondolatlan könnyelműséggel feladja és kicsinyes okokból eljátssza minden téren, mint ahogyan azt a magyar még most is teszi. Közeleg a vihar, készüljünk! A hét. „Más eszközökkel, ,,“ A szociálisták lapja nov. 21. számában fölszólította az elvtársakat, bogy „legyenek ott valamennyien“ azon a nagygyűlésen, amely este fél nyolckor lesz: A sajtótörvényjavaslatról és a munkások gazdasági harcairól. E fölhívás kapcsán azután ezt mondja a lap: „A kormány sajtójavaslata a kártérítési szakasszal lehetetlenné teszi a sztrájknak és bojkottnak sajtó utján való támogatását. Mikor ekkora veszedelem fenyeget bennünket: bűn volna, ha beérnénk a puszta tiltakozással. Cselekednünk kell. Meg kell keresnünk a leghatásosabb eszközöket és azokat kell alkalmaznunk, azonban szükséges, hogy előbb még egyszer, utoljára, a józan ész szavával forduljunk a kormányhoz. A nagygyűlés küldöttséget fog választani, amely elmegy az igazságügyi miniszterhez és megkérdezi tőle: — Miniszter úr, igaz-e, hogy a kártérítési szakasz nemcsak a csaló üzérek és a panamisták megvédésére való, hanem a sztrájk és bojkott lehetetlenné tételére is? EGER. (96. sz.) 3 Nekünk tett kell és nem puszta szó. A tett pedig ez legyen: vagy hagyják ki a törvényből a kártérítést, vagy tegyék bele a törvénybe világos szavakkal, magyarán, hogy a kártérítés nem vonatkozik azokra a sajtótermékekre, amelyek valamely sztrájk vagy bojkott érdekeit szolgálják. Ez lesz a mi kívánságunk. Erre nézve fogunk határozott választ kérni. Ha a válasz tagadó lesz: akkor a kocka el van vetve. A sajtójavaslat mindenképpen gonosz és gyalázatos. Küzdeni fogunk ellene akkor is, amikor már megnyerte a királyi szentesítést. De a sztrájkgyilkoló szakasz ellen nem érhetjük be az agitáció megszokott fegyverével. Ez ellen a szakasz ellen más eszközökhöz kell nyúlnunk. És a pénteki nagygyűlésen megjelenő munkástömeg lelkének izzásából megérezheti a kormány, hogy ez a munkásság mindenre kész, amikor az életéről van szó.“ Nos, nem elég világos beszéd ez a forradalmi eszközökről?! És mit mondott az igazságügyminiszter a küldöttségnek ? Megnyugtatta és még azt is kilátásba helyezte, hogy legközelébb törvényjavaslatot nyújt be a sztrájkjogról, csak a vezér uraknak ne méltóztassa- nak — haragudni. * A katolikusok helyzete Norvégiában. Msgr. Falíze, Norvégia és a Spitzbergák apostoli vikáriusa a napokban a brüsszeli Patriote-hez levelet intézett a norvég katolikusok helyzetéről. A főpap levelében elmondja, hogy noha az ország lakosságának többsége luteránus, a katolikusoknak mégis jól folyik a sorsuk, Norvégiában ugyanis korlátlan szabadságot élveznek s teljesen ismeretlenek az egyház elleni vad támadások. A király, a kormány és a nép állandóan barátságos jóindulatot tanúsít a katolikusok s intézményeik iránt s így a felekezeti béke sohasem bontódik meg. — Tessék csak idejönni hozzánk, ahol a katolikusok vannak többségben! Vájjon lehet-e a magyar katolicizmusról azt írni, hogy „jól folyik a sorsa.“ Hiszen mindenki piszkálja, rúg rajta, amikor csak teheti. Ez szomorú igazság, de az is igaz, hogy mindezt — magunknak köszönhetjük. Mintha csak magunk is így akarnánk! Már pedig: volenti non fit iniuria. * Szemere Miklós a szabadkőművességről. „Szeretnék minél többet megsúgni a harmadik nagyhatalomról : a „Szabadkőművesek“ titkos társaságáról. De oly jól őrzik titkaikat, kérem, hogy profán outsider ember nem tud felőlük, csak elmélkedhetik . . . . . . „Status in statu“-t alkotnak, az bizonyos. Minden organizáció attól függ természetesen, mily elemekből alkotjuk a gépezetet, kik az egyének, kik a szervezetnek lelket, életet adnak. Oly társulatról beszélünk, amelynek alapszabályait nem ismerjük, de a magas kormány sem ismeri. .. Ám próbáljon valaki nálunk, egy jótékony hölgy, a szenvedő emberiség javára betegse- gélyző egyesületet alkotni, addig emberbaráti egyesülete nem fog megnyílhatni, amig alapszabályait helyben nem hagyja a felsőbb hatóság. Titkos társulatok pedig egyáltalán tiltva vannak. Annyit tehát ebből megtanultunk, hogy a szabadkőművesekre a törvény hatálya ki nem terjed. Alapszabályaikat nem látta a kormány; titkos egyesületet is képeznek, de azért virágzanak nálunk székében. Vannak fényes páholyaik. Ok a liberális korszak kiváltságolt külön kasztját képezik. Azt is hallani, hogy szabadkőmü- > vés testvérnek lenni jó. A testvéri szeretet j náluk nagyobb fokban nyilvánul, mint más halandónál. Mutatja a Dreyfusz-eset... De vájjon miért veszi a tisztelt szabadkőművesség magát annyi hókusz-pókusszal körül? Ok a liberalizmus és fölvilágosodás első apostolai ma, a nyilvánosság és szabadság századában, igazán nem értem és nem tudom a logikai okot megtalálni. Édesanyám mesélte, hogy volt tanítónője, Karacs Teréz, az ismert pedagogusnő, szokta volt mondani: „Amit titkolunk, az rendesen vétkes“. A világért nem akarnám ezt a hatalmas szabadkőművesség működésére alkalmazni, nehogy megharagudjanak, de okvetetlen tartoznának önmaguknak is azzal, hogy ilyen gyanúnak a látszatát is kerüljék és ezt a legköny- nyebben elérnék, ha némi nyilvánosságot adnának „emberbaráti“ működésüknek. De ők, a csodaemberek, titokban teszik a jót, mig más ember rendesen titokban a — rosszat szokta tenni. * A szociáldemokrácia hanyatlása. A német szociáldemokráciára határozottan rossz napok járnak, ami a német nép józanságának ékes bizonyítéka. A párt tagjainak száma ugyan még mindig emelkedik, de évről-évre kevesebb számmal Emiatt a vezérek sokat panaszkodnak lapjaikban s azt hiszik, hogy előbb-utóbb eljön az idő, amikor a párt stagnálni, sőt híveinek száma csökkenni fog. A hivatalos kimutatások szerint a párt tagjainak a száma a kővetkezőképp fejlődött: 1906: 384.237; 1907: 530,466; 1908: 587.336; 1909: 633.309; 1910: 720.038; 1911: 836.562; 1912: 970.112; 1913: 982.850. Tehát amig 1907-ben 38 0 százalékkal növekedett a párt tagjainak száma, addig 1913-ban már csak 1-3 százalék a növekedés. A „Vorwaerts" előfizetőinek száma pedig határozottan csökkent. 1911—1912-ben a lap bevétele 1.391.298 márka volt, 1912—1913-ban pedig csak 1,345.785 márka. * Még egyszer: aratás a sivatagban. Egyik utóbbi számunkban a katolikus sajtóról irtunk e helyen s abból a beszédből adtunk szomorú idézeteket, amelyet Krüger Aladár dr. mondott a katolikus nagygyűlésen. Azután a magunk szomorú helyzetét festettük, szólván ilyenképen: „Tapasztalatból tudjuk, hogy egy-egy sajtóhibát tizen a tányérunkra raknak; egy — nagy ritkán előforduló — tárgybeli tévedést százan fölhánytorgatnak, de számainknak egész sora jelenik meg úgy, hogy a szerkesztőségen kivül álló toliból csak egy rövidke hirt is kapnánk. A katolikus sajtónak a leghálátlanabb közömbösséggel, a legbotrányosabb kárörvendezéssel és a legmaróbb kritikával fizetnek a — katolikusok. Még az elismerő szót is sajnálják tölünk, akik pedig lélek verejtékes munkánkért legalább ezt várnók fizetésül, de meg azért is, hogy ez adna erőt a további küzdelemhez.“ Nos, ezt a följegyzést szószerint leközölte majdnem minden vidéki katolikus lap, fényes bizonyságául annak, hogy — ez a közöny, ez a magára hagyottság nem helyi jellegű, hanem általános. Szomorú „megnyugtatás“ biz’ az, hogy más is nyomorog és meddő küzdelmet folytat, nemcsak mi. Egyik érdemes vidéki laptársunk még maga is irt két sort a mi szomorú elmélkedésünkhöz. Csak ennyit: „Mi már nem is a sivatagban, de a pokol tornácában vagyunk, ahol mintha minden és mindenki ellenségünk volna.“ Egyébként ezt mi is írhattuk volna.
