Eger - hetente kétszer, 1913
1913-11-22 / 94. szám
2 EGER. (94. 8Z.) 1913. november 22. el a bűnösök megtéréséért. Ezután a pap áldást ad az áldoztató kehellyel, — ezzel az első ájtatosságnak vége. Kimenetkor a nép „Áldj meg minket, Jézus“ kezdetű éneket énekli. 2. Vasárnap (nov. 23-án). Reggel 6 órakor nagy mise, mely alatt éneklik: „Áldozattal járul hozzád“, „Te vagy földi éltünk“, „Üdvöz- légy édes Jézusunk“ című énekeket. Szent mise után prédikáció, mely előtt éneklik: „Könyörülj, Istenem“ kezdetű ének két versét, kimenetkor pedig: „Úr Jézus el ne hagyj“ kezdetű éneket. Délelőtt 9 órakor nagy mise. Főtemplomban latin énekek, Minoritáknál ugyanaz, mint reggel. Mise után prédikáció, előtte „Könyörülj, Istenem“, kimenetkor „Áld meg minket“. Délután 5 órakot szent beszéd. Előtte: „Könyörülj Istenem“. Utána litánia, áldás, kimenetkor „Úr Jézus el ne hagyj“ című ének. 3. Hétfőn, (nov. 24-én). Reggel 7 órakor szent mise, mely alatt éneklik: „ J.-rtek keresztény lelkek“, „Üdvözlégy Mária“, „Most lett a kenyér“ kezdetű énekeket. Utána prédikáció, mely előtt „Könyörülj Istenem“, kimenetkor „Úr Jézus, el ne hagyj“ éneket éneklik. Délután 2 órakor az elemi, ismétlő és iparostanulók oktatása és gyóntatása. Délután 5 órakor prédikáció, előtte: „Könyörülj Istenem“. Utána lytánia, áldás, kimenetkor: „Áldj meg minket“. 4. Kedd, (nov. 25.) Reggel 7 órakor szent mise, amely alatt a gyermekek éneklik: „Áldozattal járul hozzád“, „Nézz reánk oh jó Anyánk“, „Ez nagy szentség valóban“. A szentmise alatt a tanulók megáldoznak. Ugyanakkor a minoritáknál éneklik: „Jertek áldozatra“, „Lelkem lángadozva ég“, „Üdvözlégy s áldott légy“ kezdetű énekeket. Mi-e után szentbeszéd, előtte: „Könyörülj Istenem“ és kimenetkor „Úr Jézus el ne hagyj“ kezdetű énekeket éneklik. Délután 3 órakor a leányok oktatása és gyóntatása. Délután 5 órakor szent beszéd, — előtte „Könyörülj Istenem“, utána litánia, áldás, kimenetkor „Úr Jézus el ne hagyj“. 5. Szerdán, (nov. 26.) Reggel 7 órakor szent mise, mely alatt éneklik: „lm arcunkra", „Édes Jézus“, „Oh, ki ez oltáron“ kezdetű énekeket. Utána szent beszéd, mely előtt „Könyörülj Istenem“ és kimenetkor: „Áldj meg minket“ kezdetű énekeket éneklik. Délután 3 órakor a legények tanítása és gyóntatása. Délután 5 órakor szent beszéd,— előtte: „Könyörülj, Istenem“, utána litánia, áldás, kimenetkor „Úr Jézus el ne hagyj“. Gyónni kedd reggel 5 órától kezdve lehet, de csak a nagytemplomban és a minoriták templomában; áldoztatás minden félórában lesz. Az üdvösség hetének csütörtöktől folyta- tóan tartandó ájtatosságait hasonló részletességgel legközelebb szintén közöljük. Itt jegyezzük meg, hogy a népmissió hitszónokai : P. Jámbor, P. Varga, P. Fiedler, és P. Müller jézustársasági atyák, szombaton, a déli vonattal érkeznek Egerbe. A hét. A Pázmány-szobor ügye. Felségfolyamodvány- nyal fordultak a magyar katolikusok a királyhoz, hogy a milleniumi királyi ajándék tíz szobra közül az utólsót, Pázmány Péter bibornok szobrát, állítsa már föl a kormány. A szobor évek óta készen van. A hely, ahol fölállítják, évek óta rendezett. S a leleplezés mégis késik. A főváros a kormányt hibáztatja, hogy nem intézkedik. Ennek a sok huza-vonának, mondják, az az oka, hogy a bibornok szobrán egy hatalmas kettős kereszt van, mely „idegesíti“ a nem keresztény elemeket. Gyönyörű indok. A keresztény Magyar- ország nem meri nyilvános terén fölállítani a kereszt jelét. Hát mit gondolnak? A nagy bibornoknak, a katolikus vallás restaurátorának talán vakoló-kanalat adjunk a kezébe? * Megsántult logika a politikában. Az ellenzéket nem értjük egészen. Azt tartjuk kezdettől fogva, hogyha az ellenzék bent maradt volna a Házban, a mai kormány és uralkodó rezsim már régen megbukott volna. Most az ellenzék néha-néha bemegy a Házba azzal az indokolással, hogy a „fontos törvényjavaslatok tárgyalásánál föl kell emelnie tiltakozó szavát.“ Igaza van. De ugyanez az eset áll a választójogi törvényjavaslatra is. És az ellenzék akkor mégis távol maradt a Ház üléseitől. Pedig annál fontosabb javaslat már csak nem kell! Vagy igen?! * Budapest jubileuma ismét alkalom volt arra, hogy a Buda és Pest egyesülésének negyvenedik évfordulója alkalmából ünneplésre összejött közönség előtt — rúgjanak egyet a magyar latifundiumokon és a főváros „ősein“, a magyarokon, akik a két várost alapították és egyesítették. (Igaz, hogy nem egészen, mert ott volt a két város között a hídvám, melyet Gyulay Pál úgy fejezett ki, hogy mindig Budapestet irt. Nála a kötőjel mutatta azt a 4 fillért, amelyet a pesti hídfőnél kell kidrukkolnia minden jámbor polgárnak.) Azt mondotta Molnár Ferenc, az iró, — még pedig meglehetős gyarló szellemességgel, — hogy Budapestnek sok az ellensége; több, mint a barátja. Hát ez nem igaz! A valódi, az igaz magyar ember szereti a fővárost, méltányolja intézményeit, de nem szeretheti a főváros irányító szellemét, levegőjét, nyelvét, parlagi szellemeskedését (az olyant, aminőt, Molnár Ferenc is elkövetett a jubileumi ünnepségen). Ami a főváros környékén lévő nagybirtokokat illeti, amelyek nem a fővárosnak szállítanak, jórészt már bizony olyan kezekben vannak, amelyek nem származnak a rablásból meggazdagodott ősöktől, hanem az uzsorából, börzéből dúsgazdaggá lett uj földesurakat tisztelik gazdájuk gyanánt. * Egy miniszter a copák ellen. Aki véletlenül nem tudná, megsúgjuk neki, hogy a copák német eredetű szó. Abból a kifejezésből származik: „zu Wage“ s jelenti azt a mócsingot, vagy kisebb-nagyobb (rendszerint és inkább nagyobb, mint kisebb) csontdarabot, amelyet a húshoz adnak, hogy a mérleget lebillentse. A földmivelésügyi miniszter egyik legújabb rendeletében megszabta, hogy a mészárosoknak és henteseknek az eladott husnoz mennyi copákot, nyomtatékot, magyarán mondva csontot szabad adni s természetesen azt a húséhoz hasonló álban megfizettetni. A nyomtatóknak ugyanis megvan az a nagybecsű tulajdonsága, hogy az ára sohasem volt alacsonyabb, mint magáé a húsé, holott mindenki tudja, hogy az emberi élvezetre csakis a hús alkalmas, a nyomtaték legfeljebb a kutyáknak való. A mészárosok éppen ezért nagyon szerették a nyomtatékot; hiszen ez volt az a tégla, amelyből a mészárosok emeletes házainak alapját lerakták. A nyomtaték volt az emberiségen uralkodó mészáros diuasztiák legszilárdabb fundamentuma. Nem is csoda tehát, ha a mészárosok túlságosan szerették a nyomtatékot, a húst fogyasztó közönség ellenben halálosan utálta. Most azonban valószínűleg változni fog a helyzet, a publikum is kegyeibe veszi a nyomtatékot, különösen ha megmarad olyan kicsinynek, mint azt a miniszteri rendelet megszabja. Mert hát a nyomtaték jó; hisz’ a levest ize- sebbé teszi. Csak egy megátalkodott rossz tulajdonsága volt, hogy t. i. megenni nem lehetett, jóllehet mint élelmiszert adták el. A földmivelésügyi miniszternek e rendeleté világos bizonyítéka annak, hogy a mészáros és hentes ipar nagyon sok tekintetben rá szorul az egészséges reformokra. Kinek jutott volna eszébe, hogy még a nyomtatékot is meg kell rendszabályozni? A mai sanyarú világban nagyon sokan gondolkozhatnak igy: bánja a kő a nyomtatékot, utóvégre a Bodri kutyának is kell valami, amin elrágódjék. Ne a nyomtatókról rendelkezzék a földmivelésügyi miniszter, hanem arra gondoljon ki valami jó orvosságot, hogy a húsárak mindenkor a viszonyoknak megfelelőek tegyenek. Esztendők óta szenved a husfogyasztó közönség a hallatlan magas húsárak miatt s ugyanakkor az állattenyésztő gazda haját tépi keservében, hogy az eladott állaton még a takarmány költségét is alig bírja megkeresni. . . NB. Miskolozon is felállítják a hatósági mészárszéket, amely annyi sok városban bevált már s annyi helyen leszorította a húsárakat 18—20—25 százalékkal. * Egy kis statisztika. A jövő év első felére készült állami költségvetés, meg az 1912. évi zárószámadás adataiból közlünk itt nehányat, amelyekhez nem igen kell magyarázat; valamint azokhoz a számokhoz sem, amelyek kultúránkról beszélnek a 2X2 = 4 bizonyosságával. íme: A parlamenti őrség évi 188.092 koronájába kerül az ország népének; ezzel szemben a kormány a tudományos, irodalmi és közművelődési célok támogatására összesen 50.000 K. vesz fel a költségvetésbe. Az állami lótenyésztés dologi kiadásai az 1913. évi állami költségvetés szerint 7,069.026 koronát tesznek ki; az elemi iskolák dologi kiadásai pedig 1,300.000 koronát. Az 1868. évi XXXVIII. törvényczikk kimondta a tankötelezettséget. A legutolsó statisztikai adatok szerint 16.530 népiskola (12.265 hitvallásos, 2906 állami, 1339 községi) ontja a népmüveltség áldásait. Kétezer községben ma sincs iskola, és 704.351 az iskolába nem járó tankötelesek száma. S hogy végül: 20 millió lakosból 7,643.113 az irni-olvasni nem tudók száma. Nálunk, mintha még mindig nem volna elsőrendű kérdés a népoktatás kérdése. Quod erat demonstrandum! * Könyvet a katonáknak!Aki katonai kötelezett- ségénok eleget tett s jól ismeri a kaszárnyák levegőjét, a kantinokban folyó életet, — kétszeresen tudja értékelni azt a kulturális mozgalmat, amelyet a székesfehérvári tisztek indítottak a napokban. A mozgalomnak az a célja, hogy a katonák könyvekhez, könyvtárhoz jussanak. A nagyközönség alig sejti, hogy a katonaság milyen fontos kulturmissziót teljesít akkor, amidőn a katonákat nemcsak hadi szolgálatra képezi ki, hanem általános ismeretekhez juttatja, a nem tudókat írni, olvasni, általános elemi ismeretekre oktatja. A fehérvári tisztek között támadt az az életrevaló és pártolásra érdemes eszme, hogy a katonaságnak ezt a fontos kulturális feladatát még könyebbé tegyék fokozzák. Könyveket a katonáknak! Ez
