Eger - hetente kétszer, 1913

1913-10-25 / 86. szám

4 EGER. (86. sz.) 1918. október 25. a pocsolyátlan életet, akkor az emberek vissza­fogadják maguk közé. Megtanítani ókét arra, hogy az emberek jók, hogy az élet szép, na­gyon szép, s mindennél jobb és szebb a be­csületes munka. Az Egyesült Államokban a „Big Brothers“ nem engedi, hogy a védencei ebből az okból legyenek visszaesők. És az idén 2883 volt bűnös dolgozik szorgalmasan a tiszta, a fehér, a mocsoktalan kenyérért! Nekünk is van Big Brothersünk, lélek­mentő egyesületünk: a Katolikus Patronázs, melyet nagyon érdemes támogatni nemes munkájában. * Miért olcsó a hús Szegeden? A szegediek az elviselhetetlen husdrágaság miatt hatósági hus- szék felállításával ijesztették a mészárosokat. Mivel a hús még se lett olcsóbb, a hatóság felállította az ideiglenes hatósági húsmészár­széket, mely teljesen bevált. Vasárnap hat marhát vágtak és a közönség valósággal megost­romolta a hatóság! mészárszéket. A mészárosok en­nek következtében szintén leszállították a hús árát mintegy huszonöt százalékkal. Nálunk évek óta vajúdik ez a kérdés; többször volt a képviselőtestület előtt is, de mindig eredménytelenül. Nos, nem lenne okos dolog a szegediek példáját követni? HÍREK. Eger, 1913. október 24-én. Tájékoztató. Októb. 27. Országos vásár Verpeléten. „ 27. Katonai felülvizsgálat Egerben. „ 27—28. A föegyházmegye rk. Tanítóegyesület képv. közgyűlésé. November 1. Mindenszentek ünnepe. „ 2. Halottak napja. „ 3. Hónapos állatvásár Egerben. „ 3. A hatvani föszolgab tárgy, napja Hatvanban. „ 3., 4. Országos vásár Hatvanban. „ 5. Tiszafüredi főszolgabíró tárgyalási napj i Ti­szaigaron. „ 6. Katonai felülvizsgálat Egerben. „ 6. Megyebizottsági tagválasztások. „ 9. Országos vásár Poroszlón. „ 10. A közigazgatási bizottság ülése. „ 10. Országos vásár Kápolnán. „ 12. A gyöngyösi főszolgabíró tárgyalási napj. Karáesondon. „ 15. Az egri főszolgabíró tárgy, napja Kápolnán. „ 15. A hevesi főszolgabíró tárgy, napja Kiskörén. Uj zászlóaljparancsnok. Pfendesach Béla hon­védalezredes, aki az egri társadalom köreiben közszeretetben állott, ezredessé lépett elő és a várpalotai honvédcsapat gyakorlóterének pa­rancsnokságát veszi át. Utódja, az egri hon­védzászlóalj parancsnoka, Adorján Ágoston őr­nagy lesz. Kinevezés. A kassai ítélőtábla elnöke Bőgős Bernát végzett egri joghallgatót ideiglenes mi­nőségű segélydíjas joggyakornokká nevezte ki. Az „Egri Föegyházmegyei R. K. Tanítóegye­sület“ közgyűlése a f. 1913. év október hó 27-én és 28-án lesz a következő tárgysorozattal: Október 27-én (hétfőn). D. e. 10 órakor a köz­ponti bizottság ülése (a líceumi elemi iskola IV. o. tantermében). Tárgyai: a) a bíráló bi­zottságok jelentései, b) a jövő egyesületi évre ajánlandó tételek megállapítása, c) számvizs­gáló bizottság kiküldése, d) a közgyűlés elé terjesztendő indítványok. — Délután 3 órakor (a Líceum zenetermében): A népiskolai rajz­oktatás újabb módszere. Felolvasás, tartja Szőke Sándor tanítóképzőintézeti tanár. Október hó 28-án {kedden). (A Líceum zene­termében.) 1. 8 órakor szent mise a Liceum kápolnájában. 2. Az elnök megnyitója és elő­terjesztései. 3. Az utolsó képv. közgyűlés jegy­zőkönyvének bemutatása. 4. A jegyző jelentése az egyesület működéséről és állapotáról. 5. Az alapszabályok módosítására vonatkozó tervezet­nek bemutatása és tárgyalásé. 6. Az „Egri Tanítók Háza“ ügye. 7. A pénztáros jelentése. 8. A biráló bizottságok jelentései. 9. A pálya­nyertes dolgozatok jutalmainak kiosztása. 10. Új pályatételek kitűzése. 11. Jelentés az Orsz. Katb. Tanítói Segély- és Árvaalap működéáé- ről. Előadja: Szőke Sándor. 12. Ugyanezen alap központi bizottságának gyűlésére képviselő vá­lasztása. 13. Jelentés a Magy. Kath. Tanítók Százas Bizottságának legutolsó közgyűléséről. Előadó Róvó Lajos. 14. Tisztújítás. 15. Indít­ványok. — A képviseleti közgyűlés vidéki tag­jainak elszállásolásáról, ha arra igényt tartanak s azt előre bejelentették, a rendező bizottság gondoskodik. Egri joghallgatók Kolozsvárott. A napokban zajlott le a „Kolozsvári Szent Imre Egyesület“ zászlószenteiési ünnepségével kapcsolatosan a IV. országos katolikus diákkongresszus, ame­lyen az ország minden részéből nagy számban volt képviselve a katolikus főiskolák ifjúsága s az ország egyházi és világi nagyjai s köz­életi kitűnőségei közül is sokan részt vettek. Az „Egri Szent Imre Kör“ tiz tagja is meg­jelent ezen a két napon át tartó, impozáns ünnepségen, Babocsay Lajos köri elnök veze­tése mellett. Az első nap főtárgya az értekez­let volt, melyen az ország négy Szent Imre Kör-e közül az „Egri Szent Imre Kör“ részé­ről Babocsay Lajos tartott lelkes előadást ezen a címen: „A magyar katolikus főiskolai ifjú­ság működési köre hitbuzgalmi téren.“ A tar­talmas és színvonalon álló értekezlet egyéb­ként — amelyet IV. országos katolikus diák­kongresszusnak mondottak ki — elhatározta, hogy az egyetemi és főiskolai ifjúság megala­kítja a diákszövetséget, melyet a kormányzó- tanács vezet s megindítja a szövetség hivatalos lapját is, melynek hivatása a krisztusi eszmék­nek a főiskolai hallgatók között való terjesz­tése lesz. A második napon a „Kolozsvári Szent Imre Egyesület“ művészkezek által hímezett zászlajának ünnepélyes felszentelése volt, me­lyet Glattfelder Gyula dr. caanádi püspök vég­zett fényes papi segédlettel a Mátyás király- téri Szent Mihály templomban. A XII. országos katolikus nagygyűlésről, melyet november hónap 9—11. napjain tarta­nak Budapesten, főpásztorunk XII. sz. körle­velében örvendetes tudomáséi értesít, egyúttal felhívja a papságot, hogy november hó 2-án, a vasárnapi istenitisztelet alkalmával híveiket a szószékből a nagygyűlésre figyelmeztessék s őket a nagygyűlésen való részvételre buzdítsák. Ezzel kapcsolatban elrendeli, hogy a nagygyűlés előestéjén, 1913. évi november hó 8-án, az egy­házmegye összes templomaiban, (ideértve a szerzetesi és fiókegyházbeli templomokat is) az esti harangszót követőleg félóráig az összes harangok szóljanak. A körlevél azután részle­tes utasítást közöl a nagygyűlésre való jelent­kezésről. A novemberi eskűdtszéki ciklus. Az egri kir. törvényszék, mint esküdtbíróság, november hó 3-án kezdi meg az idei harmadik esküdt­széki ülésszakot, amellyel be is fejezi műkö­dését erre az esztendőre. A novemberi ülés­szakra kisorolt esküdtek névsora a következő: Adácsi József, Gyöngyös; Apostol János bir­tokos, Átány; Adorján Mihály földbirtokos, Tiszafüred; Braun Gyula kereskedő, Gyöngyös; Braun Kálmán birtokos, Mátraballa; Barkóczy Zoltán földbirtokos, Bükkszenterzsébet; Bársony Endre dr. ügyvéd, Éger; Baróthy István takp. könyvelő, Eger; Csekő Vilmos ny. kalauz, Hatvan; Csépány László dr. ügyvéd, Eger; Dienes Imre földműves, Poroszló; Frank Hen­rik szőlőbirtokos, Gyöngyös; Gecse János bir­tokos, Feldebrő; Gyárfás Tivadar téglagyári igazgató, Hatvan; Hibay György dr. gyógy­szerész, Eger; Horvát József földműves, Tisza­füred; Kiss József földműves, Karácsond ; Ki­rály József kádármester, Aldebrő; Kiss István földműves, Poroszló; Kovács Károly magánzó, Gyöngyös; Kalmár Imre földműves, Tiszanána; Kiss Márton korcsmáros, Gyöngyös; Kuczora Ferenc birtokos, Eger; Keller Antal kereskedő, Gyöngyös: Lukács József, Gyöngyös; Mátyás Lajos bánya-igazgató, Egercsehi; Remenyik László földbirtokos, Dormánd; ifj. Toldi Pál Gyöngyös; Tóth József (Andre) földműves, Gyöngyössolymos; Vízkeleti Patak János, Er­dőtelek. Helyettes esküdtek: Bíró Ferenc korcs­máros, Beller István iparos, Balázs Ignác föld­műves, Cselkó Sándor borbély, ifj. Póta Antal földműves, Stocker János iparos, Urbanovics József, Vratarics Gyula főkönyvelő, Wall Fe­renc magánzó, Zimányi Albert szűcs; Valameny- nyien Egerből. Gyöngyösiek sajtópöre. A Gyöngyösön meg­jelenő Hevesmegyei Lapok az idén, január ha­vában egy cikkében azt írta, hogy a képviselő testület megbotránkozva tárgyalta Koller Já­nos volt gyöngyösi közkórházi igazgató-főorvos özvegyének vadászterület-bérleti ügyét és hogy a városi főügyész, aki, úgymond, mellesleg Kül­lemének házi fiskálisa, ez utóbbi érdekeltsé­gét úgy látszik többre becsüli a városénál s ezért következetesen távol van. A cikk sze­rint a főügyész kutyába se veszi hivatalát, magánügyeit előbbre helyezi s ezzel visszaél a közbizalommal. Borosi János dr. főügyész felhatalmazása alapján a budapesti királyi ügyészség sajtópört indított Barna Jenő gyön­gyösi polgármesteri titkár és Vadász Lajos, a Hevesm'egyei Lapok szerkesztője, mint társ­szerzők ellen. Az ügyészség vádirata ellen Va­dász Lajos szerkesztő kifogásokkal élt, ame­lyeket tegnapelőtt tárgyalt a budapesti büntető törvényszék vádtanácsa. A vádtanács Vadász Lajos védőjének, Gleichmann Lajos dr. ügyvéd­nek indítványára az inkriminált cikk tekinte­tében a valódiság bizonyítását rendelte el. A Balkán háború. Az Uránia-mozgóképszín- házban péntek este Adorján Andornak és Kéri Pálnak, a balkán háborúba kiküldött hadi tudó­sítóknak, értékes darabja került műsorra. A 3 fel­vonásé Uránia darab 150 színes vetített és 11 mozgóképet tartalmaz. A szöveget Fekecs Sán­dor olvasta fel. Az előadás mindvégig lekötötte a nagyszámú közönség figyelmét. Délután az iskolák számára adták elő a Balkán háborút. A hadkötelesek összeírása. Az 1893 -ik évben Egerben, vagy ugyanazon évben máshol született, de Egerben tartózkodó hadköteleseket felhívja a város katonaügyi előadója, hogy folyó évi november hó 1-től bezárólag 30-ig a városi tanács katonai ügyosztályánál jelent­kezzenek. Ugyanezen időben kell jelentkezniük azoknak is, akik 1892. és 1891. évben szü­lettek, azonban még nincsenek besorozva, sem pedig hadiszolgálatra alkalmatlannak és fegy­verképtelennek nem nyilváníttattak. Ideiglenes felmentésért, avagy az 1912. évi XXX. t. c. 29., 30., 31., 32. és 82. §-aiban említett ked­vezmények igénybevételéért 1914. január 31-ig kell beadni a kérvényeket. A távollevő egri illetőségűek tartózkodási helyét szülőik, vagy gyámjaik tartoznak bejelenteni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom