Eger - hetente kétszer, 1913
1913-10-25 / 86. szám
Befizetési árak: Egész évre.. _ 10 korona. Fél évre _____5 » N egyed évre _ 2-60 » Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség: Lyceum, 26-ik szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények - intézendők. ■ Kiadóhivatal : Lyceumi nyomda, hová az előfizetések és hirdetések küldendők HETENKINT SZERDÁN ÉS SZOMBATON MEGJELENŐ POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. 1913. — 86, szám. XXXVI. ÉVFOLYAM. Szombat, október 25. A kivándorlók. Eger, 1913. okt. 24. A Canadian Pacific hajóstársaság embercsempészete ügyében még mindig folyik a szigorú vizsgálat úgy a Lajthán túl, mint nálunk. Es már eddig is olyan tömérdek bűne tudódott ki ennek a vállalatnak, hogy a fele is elég volna egy nagyméretű botrányhoz. Ä lavina azonban rohamosan növekedik és mindig több szenny tapad hozzá. Sőt újabban megbízható forrásból röppent világgá az a hír, hogy a magyar állammal szerződéses viszonyban levő Poole-társasdg egyedül a múlt évben hatvanezer útlevél-nélküli magyart csempészett ki Amerikába németalföldi kikötőkből. Persze most jajgat az egész magyar közvélemény és pereatot kiált mindazok fejére, akik részesek a magyar nemzet vérveszteségének előidézésében. Példás büntetést követelnek, uj szállítási szerződéseket kívánnak, sőt uj és szigorított kivándorlási törvényt sürgetnek. Nagyon helyesek lennének ezek az intézkedések mind, és kívánatosak is, de a bajt nem orvosolják gyökerében. Annyit elérhetnénk velők, hogy titokban csak félannyi ember szöknék ki az országból, mint eddig. De teljesen megakadályozni úgy sem lehet a titkos kivándorlást, mert az ország határán nem állhat minden tíz lépésnyire fegyveres őr. Vérveszteségnek pedig még mindig nagy az így megmaradt szám, kivált ha hozzávesszük, hogy mily tömérdek ember keres uj hazát törvényesen megszerzett útlevéllel. Mig régente a főurakból teltek ki a „külföld magyarjai“; majd azután azoknak százai vitorláztak a tengerentúlra, akik itthon összeütközésbe kerültek a törvényes renddel: addig manapság a nép százezrei adják a «hontalan magyarok» folyton növekvő légióit. És pusztulnak a lakatlanul hagyott udvarházak, fogy a falvak népe, gyérül a munkaerő, gyengül a nemzeti erő, mert mind erősebben irányít és csalogat népünk között a jelszó: „Vándoroljatok ki!“ Nem a kivándorlási törvényben van itt a hiba; nem a hatóságok hibásak itt, hanem a megcsappant honfiérzelem és az édes hazai földhöz való ragaszkodás. Azelőtt „szivet cserélt az, aki hazát cserélt,“ ma pedig annyi százezer magyar könnyedén rázza le sarujáról a hazai föld reáragadt porát. Itt hágy mindent, ami neki kedves volt: a szülői házat, a rokonokat, a barátokat, kedveseinek sírját — a sápadt fényű dollárok kedvéért. És azokért a dollárokért föláldozza a boldogságát, lelkének idealizmusát és nyugalmát, testének erejét, szivének vérét. Mindezeket a valóságban meglevő javakat — a remélt dollárokért! Nem a felszínen van itt a baj, hanem a lelkek mélyén. A lelkekben való rombolást nem volna szabad megengedni; az eszmények sárba tiprását kellene büntetni a legzordabb szigorúsággal ! Hiszen ha a magyar lélek még mindig a régi volna, még akkor sem hagyná el hazáját, ha néki fizetnének százakat, nem hogy ő fizessen egy-egy kis vagyont, amiért átcsempészik a határon. Ha meg nem rontották volna népünk gondolkodását a nemzetközi eszmék, bizony semmiért sem hagyná itt hazáját és a biztos szerény életet — a bizonytalan csillogásért. . . Azután nagy baj az is, hogy a kicsalogatottak s a nyomorban künn tengődök jajkiáltásait itthon nem hallja meg a nép. Ha az argentínai, vagy kanadai rémes nyomorúságról nem hozna olykor-olykor valamelyik előkelő lap egy-egy cikket, a műveltebbek sem igen tudnák, mennyi magyar verejték és keserű köny öntözi Amerika földjét. De ezek a lapok sohasem jutnak a nép közé. A kormány millió számra dobálja a népies füzeteket szerte az országban s ingyen oktatna ki mindenkit a selyemhernyó tenyésztéséről is, de a kivándorlás lázát bizony nem csökkenti ilyen ismertető füzetkékkel Az „EGEK“ tárcája. Levelek egy serdülő leányhoz. ii. Kedves Gyermekem! Ott hagytam el a minap küldött levelemet, hogy nem szabad hiú módon elbizakodnod isten-adta tehetségedben. Önként kínálkozik ezért, hogy a leánygyermekek egyik leggyakoribb hibájáról, a hiúságról s az ebből sarjadzó más bűnökről szóljak. Ä hiúság igen kis mértékben erény, mert csínra, tisztaságra, rendszeretetre szoktat, amelyek a nőnek szükséges kellékei. Ügyelj azonban arra, hogy alázatosságodat, szerénységedet ne érintse, mert akkor előbb, vagy utóbb önhittségre, kevélységre, gőgre, sőt vallástalanságra visz, amelyektől pedig — mint a lélek finomságának és a valódi boldogságnak megölőitől — őrizzen meg az Isten. A kevélység nem fér össze a szelíd gyöngédséggel, pedig a nőnek (és így a leánynak is) ebben van a legfőbb ereje. Ebből fakad ugyanis a figyelem, az előzékenység, a részvét. Mind olyan tulajdonságok, amelyek semmi körülmények között sem hiányozhatnak a valódi nő fogalmából. Egyébként is társaséletünknek megkeserítője, az amúgy is súlyos élet meg- nehezítője a széltében lábrakapott figyelmetlenség, amely a mások jogait, érdekeit miben sem véve, legelsősorban (sőt olykor egyedül) az é n-t tekinti irányadónak. Sohase légy figyelmetlen társaid iránt és — bár nem mondom, hogy a méltatlanságot szó nélkül tűrd el, — inkább véled történjék méltatlanság, mint általad másokon. A jó lelkiismeret ugyanis erősen meg- boszúlja azt, ha valakivel méltatlanúl bántunk. Előzékenységedben addig menj társaid iránt, ameddig önérzeted sérelme nélkül mehetsz és a lemondástól éppen ne irtózzál, mert úgy is megtanít majd az élet, hogy nem csak önmagunkért vagyunk és mert kiváltképen a nőnek kell érezni azt, hogy a valódi, a szép élet folytonos áldozat, melyet másokért, szeretteinkért hozunk. Mindenesetre legtisztább öröm az, amelyet akkor érzünk, mikor másoknak szereztünk örömet, mást boldogítottunk. Ebből az igazságból fakadjon az a törekvésed, hogy i— amikor csak módodban van S a törvények megengedik — tőled telhetőén segíts másokon. Részvevő szívvel oszd meg továbbá a más bánatát és szívesen légy részese a más örömének, mert így az egyiknek megfelezed a szenvedését, a másiknak pedig megkettőzteted a boldogságát. Mindamellett magad soha senkinek ne légy terhére se bánatoddal, se örömeddel. Női ösztönöd — ez a valóságos hatodik érzék — bizonyára csalhatatlanéi megmondja azt, hogy kinek panaszolhatod el bánatodat, kivel közöld örömedet, vagyis kire nem lesz terhes a bizalmad. Mivel épen úgy nincs két teljesen hasonló ember, mint két azonos falevél nincs: nehezen tehetünk szert bizalmas barátra. Hiszen bizalmasunk csak az lehet, akinek lelke rokon a miénkkel, hasonlít a mi lelkűnkhöz. Ezt nehe-
