Eger - hetente kétszer, 1913

1913-01-04 / 2. szám

Előfizetési árak: ll Egész évre- .. 10 korona. Fél évre ~ _ _ 5 » Negyed évre _ 2-60 » Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség: Lyceum, 26-ik szájn, hová a lap szellemi részét illető közlemények — intézendők. ===== Kiadóhivatal: Lyceumi nyomda, hová az előfize­tések és hirdetések küldendők HETENKINT SZERDÁN ÉS SZOMBATON MEGJELENŐ POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. 1913. — 2. szám. XXXVI. ÉVFOLYAM. —Szombat, január 4. Az újévi üdvözletek ellen. Eger, 1913. jan. 3. Az újévi jókívánás nem mai ke­letű. Hogy honnét, mely időből szárma­zott, igazán nem lehet megállapítani; nem úgy, mint a politikai újévi gra­tulációkét, melyeknek megteremtője III. Napoleon volt. Annyit tudunk, hogy a régi jó világban még verset is csi­náltak reá. Ezelőtt három-négy évti­zeddel minden jóravaló tanító lelkiis­meretes kötelességének tartotta, hogy tanítványaival valami pattogós újévi üdvözlő verset taníttasson be. Aki meg sajnálta ezt a fáradságot, az megtanulta az általánosan ismert rigmust: Adjon Isten három B-t Három F-et, három P-t: Port, házát, békességet; Püt, /át /eleséget; Pénzt, 4>ipát, paripát . . . Evvel aztán mindent megmondot­tak a régi magyarnak, aki nem lelke­sedett a tudományokért, művészetek­ért, hanem csak az anyagiakban ke­reste a boldogságot. Később, az írás terjedésével, levél­ben is gratulálgattak az emberek, majd pedig elővették a jobbik eszüket és a látogatój egyre írt négy betűvel — B. u. é. k. — rótták le és rójják le az új­évre való boldogság-kívánás szokását. Az a kérdés azonban, hogy a „még jobbik“ észnek nincs-e kifogása ez el­len a szokás ellen, amely csak pénz- és időpocsékolás — tartalom nélkül. A B. ű. é. k-ás névjegyeknek kül­dözgetése merő gépiesség lett, amely­nek semmi értelme nincs. Megírjuk a címet és elküldjük a címzettnek anél­kül, hogy evvel az egész kívánsággal valami közössége volna lelkűnknek; elmondjuk a jókívánságot anélkül, hogy éreznénk. Igazán olyan ez a társadalmi hókusz-pókusz, mint a kínai polgártárs imádsága, amelyet az imádkozó gép­pel végeztet el; ő maga egyéb dolga után lát, vagy pedig szundikál, mig a gép kereke forog. A boldog-ujév kívánása tehát merő alakiság, amelyre semmi szükség nincs. Akinek valóban jót kíván az ember, mindig, az évnek minden napján jót kíván; az olyan emberrel pedig, aki reá nézve közömbös, minek akarja el­hitetni, hogy B. u. é. k. A B. u. é. k. rossz szokása mel­lett tehát semmi sem szól, mig ellene akármennyi érv. Első, hogy szinte mér­hetetlen méreteket öltött. Aki nem hiszi, menjen el a postára és nézze meg, hogy például Egerbe is érkezik egy waggon B. u. é. k. — nagy bosszúságára a józanabb gondolkodású embereknek és kétségbeesésére a postásoknak, akik 10—14 nap alatt is alig képesek fel­dolgozni a rettenetes „anyagot.“ A helyesebb gondolkodású embe­reket az ejti kétségbe, hogy akárhogy szeretnék is kikerülni a B. u. é. k. küldözgetését, kénytelenek legalább né­hány gratulációra válaszolni, mert egyéb­ként az udvariatlanság hírébe kevered­nek és okos gondolkodásuk eredménye neheztelés, vagy éppen harag lesz. így azután akarva-nemakarva, még a B, u. é. k. gyűlölője is kénytelen felfüggesz­teni bizonyos esetekre nézve a bojkot­tot és kénytelen „úszni az árral.“ Ideje lenne már, hogy szakítsunk evvel a tartalmatlan szokással, mely különösen az üzletemberekre nehezedik nagy teherrel és mindenkinek csak kellemetlenséget csinál, ellenben egy garas ára örömet nem okoz senkinek. Jól tudjuk mi azt, hogy az ilyesmi nem megy könnyen, hanem átmenet kell hozzá. Szerencse, hogy megvan reá a mód, az alkalom: az újévi üd­vözletek megváltása. Nagyon sok vidéki városból jön hozzánk a hír, hogy — pár koronával valamely jótékony célra — igen sokan felvértezték magukat a B u. é. k. ellen és most boldogan mosolyogva nézik a mások tehetetlen vergődését. Ezt bizony mi is megtehetnénk — jövőre. Hátha lassanként leszoknának az emberek a B. u. é. k-ról! Az „EGER“ tárcája. Félix bácsi. Itt lakott a hegyek között, a kaparóház­ban. Nem volt vele senki, csak a felesége; kettecskén, csendesen éltek a megye kenyerén. Bizony nagyon egyhangú ez az élet, de az olyan embernek, mint Félix bácsi, nem az. Mert annyin átesett már az öreg, annyi fog­lalkozást megpróbált, hogy bárom embernek is elég volna. Volt már csendőr, börtönőr, erdőkerülő, úszómester, meg tudom is én, mi; most pedig a vármegye útját gondozza. Ha aztán úgy a téli estéken a nagy emlék-csomóból elő-elő- húzogat egy tarisznyával, eléldegél rajta csen­des pipaszó mellett; nem fog rajta az unalom. Nyáron sok szórakozása van. Ez is, az is felkeresi, de télen bizony nagyon egyedül van. Ilyenkor emlékezik az öreg, vagy pedig mást csinál. Teszem azt, feláll egy székre. A mes­tergerendán félretol egy cifraságot, — az ördög se hinné, hogy az meg is mozdúl — és bele­nyúl a lyukba könyökig.. Aztán kivesz onnan egy rongyokba burkolt szerszámot. A rongyokat lefejti róla és szeretettel végignéz a — puskán. A felesége akkor lép be az ajtón. Meg is csóválja a fejét. — Ej-ej, öreg, minek vetted elé már megint? — Azért, édes galambocskám, hogy furu­lyázom rajta. Tud ám Félix bácsi ahhoz is! Mindig ilyen hangon beszél és magáról harmadik személyben emlékezik meg. — Majd megfurulyáznak téged egyszer, csak rajta csípjenek. — Miért? Ki bánt engem? Félix bácsi jó bácsi! — Jó ám, csak fogjanak megl — Félix bácsit nem fogják ám meg, mert ügyes bácsi. — Ne bolondozz már mindig! Mikor fogysz ki belőle? — Soha, édes bogaram, soha. Az anyóka tovább zörög, az öreg pedig a tarisznyáját veszi elé. Töltényeket szed ki a lyukból és belerakja. Aztán visszatolja a cif­raságot és lejön a székről. A mama látja, hogy készülődik. — Hova mennél már ilyenkor, hiszen olyan sötétL-van, hogy beleesel valami árokba. — Akkor, édes kincsecském, kimászik Félix bácsi. — Ki ám! Hátha találkozol valakivel? — Az öreg találkozik? Nem al Nézd csak, violám, — tündérsapka ez. A sapkáját mutatja. Az asszony pedig el­hallgat, mert hozzászokott, hogy az ura ilyen­kor úgy is agyonbeszéli. Oda se néz már, csak akkor fordúl utánna, mikor az már a kilincset fogja és magyarázza duzzogó életepárjának, hogy Félix bácsi hoz anyókájának őzecskét, szépet, aranyosat. Aztán ő süt belőle neki hú- socskát. Még az udvarról is azt hajtogatja, míg csak az elsöpört helyen van. Aztán el­hallgat, mert a lépésre kell vigyáznia; ott már az ad dolgot. Mert nagy ám a hó. És az a bolond téli nap csillogóvá tette a tetejét. Mostanra már ismét megfagyott; olyan az, mint egy nagy-

Next

/
Oldalképek
Tartalom