Eger - hetente kétszer, 1913

1913-10-11 / 82. szám

Előfizetési árak:

Szerkesztőség:

Lyceum, 26-ik szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények = intézendők. =====

Kiadóhivatal:

Lyceumi nyomda, hová az előfizetések és hirdetések küldendők

HETENKINT SZERDÁN ÉS SZOMBATON MEGJELENŐ POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP.

1913. - 82. szám. —-= XXXVI. ÉVFOLYAM. Szombat, október 11.

Parlamenti színjáték.

Eger, 1913. okt. 10.

A fővárosi utcák hirdetőoszlopain megjelentek a szokásos fehér plakátok, melyek arról adtak hirt, hogy a képviselőház október 8-án ülést tart. Ezek a fehér hirdető lapok, továbbá az újságok idevonatkozó hírei legfeljebb annyiban különösek, hogy már elszoktunk az országgyűlés működésétől. A magyar parlament ugyanis olyan gőzerővel dolgozik egy idő óta, hogy 3—4 nap alatt több törvényt gyárt, mint régente egy félesztendő alatt. És igaza van: ha ilyen gyorsan tud végezni a javaslatokkal, minek üljön együtt hétszámra, vagy hónapról-hónapra. Elég, ha a honatyák fölveszik a napidíjat egész évre és a képviselőház évenkint 20—25 ülést tart 100—120 munkapárti képviselő részvételével.

Őszintén szólva, nem sok sajnálni való van azon, hogy a parlament olyan sokat pihen és éppen nincs valami sok öröm abban, hogy olykor-olykor mégis csak gyűlésezik. Az igazat megvallva, nem sok benne a gyönyörűségünk, mert a nemzet — több milliós évi szubvenciójáért, amelyet a parlamentre költ — még csak uj dolgot sem kap. A függöny fölemelkedik: a szín a régi, a szereplők és a statiszták a régiek,

Az „EGER44 tárcája.

Nagy szimfóniák dalnoka lettem.

I. Az én királyom szemébe néztem.

Én, aki akácfaievéllel Födtem be kincsdús lelkemet,

Azóta magasabbra szállók,

Mióta lelkem nem nevet.

Mert elvitted a nevetésem,

S adtál helyette bánatot,

És az illatból szőtt mesékért:

Magasba szálló szárnyakot.

Mióta szemeidbe néztem,

Uram, csak reád gondolok!

S az én lelkemnek mélységében Szent dalok illata lobog.

... r ... ö.

Levél Palócóniából.

Tekintetes Szerkesztő Ur!

Ne tessen haragunnyi, hogy igénytelen irá- somval memmeg háborgatom. Megígértem a J

sőt még a szerepek sem újak. Lényegében véve mindenik hős azt mondja, amit már sokszor elmondott, sőt Írásban is hirdetett.

Nem lehet tehát csodálkozni, hogy az ország meglepődve nézi ezt a régi, elkoptatott műsort, amelyben semmi sem uj, amelyben minden a régi, a tavalyi. Régi a munkapárt örömzsivajos felvonulása, a megnyitás, az ellenzék bevonulása ... Sőt mintha már az Andrássy Gyula gróf tiltakozó beszédét és a rögtön következő testületi kivonulást is hallottuk és láttuk volna. A többit aztán minden újságolvasó tudja: az ellenzéki monológ után jön a munkapárti vezér monológja, azután éljenzés, taps, üdvözlés, végül pedig a lelkesedés görögtüze és azután — vége a komédiának.

Szomorúan Írjuk le ezt az utolsó szót, de nem tudunk a magyar képviselőház mai működésére alkalmasabb fogalomjelzőt találni, mert valóban komédia az, ami a Dunaparton csillogó fényes palotában folyik. Szomorúságunknál, melyet a mi — egykor fényes — parlamenti életünk sülyedésén érzünk, csak a keserűségünk nagyobb, mert ott, a nemzet millióiból épített és millióival fenntartott palotában a nemzet legbecsesebb javaival játszanak a politikai vezérek. Avval játszanak és

mútkor, hogy nemsokára Írni fogok, hát csak ígéretemet akarom beváltanyi.

Most egy kicsinyég jobb kedvben vagyok, mint a múltkori levelem Írásakor, mert hogy im ez az emésztő idő engedett annyit a cudar- ságbú’, hogy elhárítgathattunk odakint a mezőn. Hál’ Istennek, mág elvettőnk és betakarít- gattónk.

Sihettetett a búcsúnk bennőnket, amék szeptember harmagyik vasárnapján vöt.

Mert tetszik tunnyi, nálónk az a szokás, hogy búcsúnk előtt és után egy hétvei minden valamire való ember betakarít és elhárítja odakint a fődet. Avval nem törődünk, hogy a kukorica, répa még nem érett be teljesen. Itt a búcsú: tördelnyi kell. Mert ez a szokás. (Ezt csak úgy halk szóval írom, hogy a betakarításra egyéb is sihettetett, nemcsak a búcsú. Beéredésig nem maradna kukoricánk, répánk a határban, mert ellopkodnánk egymástú’. Szörnyen nagy ez a szokás nálónk, Tekintetes Uram.)

Az imént a szokásról esvén szó, nem átallom megírnyi, hogy e tekintetben csodául furcsák vágyónk.

Sok szokás közt az nagyon divatozik nálónk, hogy vasárnap deére csak babot főzőnk mindnyájan. Meészárszeéknek hiri-hamva sincsen itt. Aki pegy más községbő húst tanána hoznyi, azt kicsúfolják nálónk.

azt játsszák el. A nagyságos, méltósá- gos és kegyelmes urak nem akarják belátni, hogy ott nem a munkapártnak és ellenzéknek magánügyét bonyolítják le, hanem a magyar nemzetét, az országét, amelyet joggal bosszant és aggaszt az, hogy az ő rovására ilyen silány játék folyik.

És ez annál bosszantóbb és annál aggasztóbb, mert a helyzet egy cseppet sem vigasztaló. A balkáni bonyodalomnak még mindig nincs vége; ott olyan események történtek és történnek, amelyek kifejlődésének mikéntje éppen nem közömbös reánk. A horvát- ügy megoldásához is nagy bölcsesség és nem közönséges tapintat kell a hatalmas erély és a magyarsághoz való ragaszkodás mellett. És vájjon várhatunk-e, vagy csak remélhetünk-e bármi csekély sikert is, mikor ország-világ előtt hirdetjük, hogy mi mennyire gyűlöljük egymást, hogy nálunk a pártok mint halálos ellenségek állanak szemben egymással.

A belső megerősödést, fejlődést biztosító üdvös törvények hiányát az állami élet nem egy ágában sajnosán érezzük és égetően szükséges lenne, hogy azok megalkotásánál a férfias higgadtság érvényesüljön.

Ámde nálunk a pártok tetőtől- talpig fegyverben állanak: feneketlenül

De ha nem fő is fazékunkban hús még vasárnap se, szép, cifra ruhákban nem szűkölködünk. Tessen elgyünni hozzánk vasárnap miséére s me’tetszik látnyi, hogy virágoskert a templomónk. Emmi fehérnépünk él-hal a mutatós, divatos ruháké’. Van, aki szállítja: a Nyak- rajött. Pestre jár és az ott el nem kőtt holmikat varrja az idevalósi menyecskék nyakába.

— Uj kendőt, szeép kendőt hoztam, Rozi, Mari, Esztyi, — szólítgatja a botja előtt elmenőket. Hogy pedig jobban kellessék a rongya, beszenteli valami szagával. Egyiknek a keeklila, a másiknak a libaződ, a harmagyiknak bordópiros tetszik. Van olyan keényes menyecske, aki olyan kendő meghozatalát parancsolja rá a Nyakrajöttre, »aminyő még senkinek sincsen, sőt a világon se legyeék párja.«

Olyanok is osztég emmi menyecskéink, hogy kévánatos rájuk is tekintenyi. Dogozó napokon is azt hinné az idegen, hogy ünnepelünk.

Az őtözés nem kicsiny dolog. Mág ünnepnap előtt me’kérdi judi Birigyitő’:

— Te mibe mégy hónap miséére?

Birigyi osztég me’mondja a kiválasztott ruhát. Regvei jókor hozzá kell látnyi az őtözéshez, mert soká tart. A lyánt, a menyecskét az anyja őtözteti. Tengersok gömböstő elfogy ilyenkor a kendők, a szalagok me’tűzésére.

Külön-külön divat van minden ünnep-