Eger - hetente kétszer, 1913

1913-09-06 / 72. szám

1918. szeptember 6.

EGER. (72. sz.)

3

nem előre készített, egymásután fokozatosan következő munkaprogramm alapján szoktunk dolgozni, hanem ahogyan épen gondolata támad valakinek. Nálunk az a fő, hogy csak csinál junk valamit, hogy építsünk és miudig csak építsünk, de mily rendszerben, mily fokozatosan, az mellékes. Ha szét is kell rombolni, amire előbb százezreket áldoztunk, az nem baj, legalább többet dolgozunk, többet építünk. Mi más a német városok városfejlesztő politikája! Az „Alt und Neu Coin“ kiállítási csarnokában láttam Cölnnek azt a térképét, amely Cölnnek 50 meg 100 esztendő múlva kiépítendő részeit tünteti föl vízvezetéki, csatornázási, parkirozási, útrendészeti tervekkel együtt. Ott programm- szerűen előre látnak 50 meg 100 esztendőre, mi ötre sem nézhetünk előre, csak mindig hátra és akkor is bosszankodva a fülünk tövét vakarjuk, hogy megint azért építettünk, hogy rontsunk. Még nincs is tíz esztendeje, hogy csatornarendszerünk újra épült és most, mikor a vízvezetéket vele össze akarjuk kapcsolni, minden kertelés nélkül be kell látnunk, hogy csatornáink erre teljesen hasznavehetetlenek, semmire másra nem valók, mint a csapadék vizeknek jól-rosszul való levezetésére, de arra nem, hogy szennyvizet és fekáliákat is levezessenek, hacsak azt nem akarjuk, hogy csatornáink meg a patak medre kilométerekre nyújtott klozet- tek legyenek. A vízvezetékkel, ha az igazán és tökéletesen közegészségügyet akar szolgálni, csak az öblítőrendszerű csatorna kapcsolható össze. Ennek a kiviteléhez pedig szükséges a város területének vízgyűjtő területek szerint való beosztása, ennek megfelelő egységes rendszerű csatornázás, melynek főcsövei nem a patakba, hanem a város alatt megfelelő helyen épített derítőmedencékbe torkollanak. Tehát ha célszerű vízvezetéket akarunk, akkor a város csatornázásának újjáépítését is akarnunk kell, ha csak azt nem akarjuk, hogy egy pár év múlva újra feltúrjuk a város talaját a csatornázás miatt. Csak akkor lehet becsületes munkát várnunk, ha e kettő együttesen épül, mert e kettő szervesen összefügg egymással. Tehát mikorra elérkezik az a bizonyos szeptemberi gyűlés, melyen a vízvezeték ügyével foglalkozni fogunk, ismernünk kell részletes költségvetés alapján, mennyibe kerül a város jelenlegi csatornarendszerének öblítő rendszerűvé való átalakítása. De még mást is kell világosan előre tudnunk és pedig: mennyibe

kerülnek a forrásfoglalások, melyek tudva' lévőén az érsekség területén vannak ; továbbá mennyibe kerül a vízelvonás miatt azoknak kártalanítása, kik vízjoggal birnak pl. a patakmenti malmok, melyek most már nem az érsekség, hanem magánosok tulajdonai. Ismernünk kell előre a részletes költségvetés alapján az összes, végleges költségeket. Tudnunk kell, hogy az aszfaltburkolatok megzavarása folytán nem esik-e ki a vállalkozó a 15 évi jótállás kötelezettségéből, mert ha igen, akkor ez is növelni fogja a költségek végleges ösz- szegét. Ismernünk kell a kölcsönszerzés föltételeit. Tehát előre kell már tájékozódni, mily feltételek mellett juthat a város a szükséges költségekhez, mert csak így lehet megállapítani az évi amortizáció összegét és ezt ismerve, lehet megállapítani a csatorna és vízvezeték évi fenntartásának költségeit. Ezeket pedig előre kell tudnunk, hogy a költségek fedezetére szükséges adóalapot megtalálhassuk, akár a szobák négyzetméterére vetjük is azt ki, akár a házbér jövedelemre, mint házbérfillér adót. Csak ezek ismerete alapján lehet azután végleges szabályrendelet alkotásához fogni és mikor ez mind készen van, lehet a képviselő- testületnek végleges határozatot hozni. Különben minden határozat alapnélküli és semmi egyéb, mint sötétbe-ugrás.

A hét.

A Katolikus Sajtóegyesületről. Most, hogy egyházmegyénkben közeledünk a szeptember 14-diki sajtóvasárnaphoz, nem lesz érdektelen elmondani egyet-mást a Kát. Sajtóegyesület anyagi helyzetéről és sajtóalapról.

Az egyesület vagyona készpénzben és értékpapírokban 1913. év márc. 31-én 249.570 korona 04 fillért tett ki. Az elmúlt egyesületi esztendőben az egyesület összes elkölthető bevétele (hozzászámítván az azelőtti évről megmaradt 2523 korona 22 fillérnyi felesleget) 101.592 korona 38 fillér volt, mely összeggel szemben az egyesületnek ez évben 104.160 K 06 fillért tettek ki a kiadásai. Hogy tehát a kiadásoknak eleget tehessen, a mérlegszámlától, illetőleg a sajtóalaptól vette kölcsön a mutatkozó 2567 korona 68 fillérnyi különbözetet. A jövő évi költségvetésben gondoskodás történt arról, hogy a sajtóalapnak ez a kölcsönvett összeg visszatéríttessék. Ez évben lapok segélyezésére 86.846 K 03 fillért fordított az egyesület.

Az egyesület bevételei az elmúlt egyesületi esztendőben a következők voltak: Elkölthetetlen dísz- és alapító-tagsági díjakban, valamint kifejezetten a sajtóalapra adott adományokban . . . . . K. 28.548’57

Elkölthető évi tagdíjakban, kamatokban, a forgalmi alapra adott adományokban, jegyfüzetekért, levélzáró bélyegekért, bizományi

áruk után, stb..........................K. 101.592-38

Összesen K. 130.140'95 Az egyesület kiadása! ez évben kitettek ......................

..... . .K. 104.160-06

M

aradvány 25.980-89 korona, mely összeg teljes egészében tő- késittetett a sajtóalapra.

Az egyesület gyümölcsözően elhelyezett sajtó-alapja az ez évi ilyen cimű bevétellel együtt az 1918. március 31-i könyvzárlat szerint 249.570-04 korona.

*

Argentinische Republik im Jahre 1911. Ilyen cimü könyvekkel árasztották el legutóbb a magyar tanítóságot, melyet a könyv terjesztésére, a nép között való osztogatásra is megkértek. A hazafias magyar tanítóság persze nem csapott fel kivándorlási ügynöknek (mert hiszen az egész könyv csak arra csábít), hanem följelentette az esetet.

Most ment szét azután a közoktatásügyi minisztériumból egy rendelet, amely a tanfelügyelők utján a közigazgatási hatóságot bízza meg a veszedelmes nyomtatvány elkobzásával. Az iskoláknak, vagy a tanítóknak megküldött vagy még ezután megküldendő füzeteket lefoglalják, kiosztani nem engedik, amennyiben pedig már kiosztották volna, a feltalálható példányokat összeszedik annak bejelentésével, hogy a jelzett füzeteket honnan adták fel, kinek a címére érkeztek és ki osztotta ki azokat. A nyomozás eredményét pedig közvetetlenül a kir. tanfelügyelöséghez terjeszti be.

Igen helyes, ha elejét veszik annak, hogy még Argentina is a magyar verejtéken, magyar nyomorúságon vagvonosodjék. Nem elég, hogy tavaly csaknem minden vidéki lapot beugrasztottak az argentiniai viszonyok magasztalására és evvel közvetett utón a kivándorlás terjesztésére.

*

jóval fiatalabb felesége meghalt s hogy a leánya púpossá lett.

Ez a szegény leány egy ideig lehordta az ételt az apjának a Szajnapartra. Eléje tett egy kis asztalt s arra tálalta az ebédet. Minthogy azonban az étel egy része, amit a szájába tett, rendesen lefolyt, lehullott az asztalkendőjére, azóta Tienne megint csak újra fölvánszorog ebédelni tizenegy óra tájban az ötödik emeletre. Ugyanazt a rendszert használja fölmenet, mint fejövet közben: görcsösen belekapaszkodik a lépcső karfájába. A leánya nem egyszer akart már segítségére lenni, karját a karjába fűzve, Tienne ilyenkor mindig megharagudott rá. Büszke is rá nagyon, hogy a maga erejéből tud még fölmenni a lépcsőn.

Mire Tienne a fölfelé utazást bevégezte, Megebédelt és újra levánszorgott a ház elé, ahol a székére leülhetett: már két óra felé járt az idő. Attól fogva aztán, egész hét óráig meg sem mozdult a helyéről.

Ó, milyen szép is az idő! És milyen figyelmesek az emberek az öreg Tienne iránt! Valóban kedves, csendes hely a Szajna partján nak ez a kis zuga. Kedvükre játszhatnak itt a gyermekek s nem kell attól tartaniok, hogy elüti őket a kocsi. Föl is használják az alkalmat s labdáznak, diabolóznak és kroketeznek. A bátrabbak közül olykor nem egy kérdezi meg az öreget:

— Igaz, hogy maga már százesztendős?

Tienne ilyenkor különös módon viselkedik és minthogy ezt a nagy előjogát s azzal kiérdemelt felsőbbségét elveszíteni nem akarja, de meg igazat is akar mondani, így válaszol:

— Igen. Én már kilencvenkilenc esztendős vagyok.

És bár sok szorgalmas és csinos kis leánykán rajta felejtik szemüket a járókelők, azért valamennyi gyermek közt mégis csak Tiennet nézik meg legjobban. Némelyek még körül is kerülik, csakhogy jobban láthassák. Néha meg is szólítják ilyenformán:

— Nos, öregapó, hogy van?

Tienne azonban nem mer vele beszédbe elegyedni, mert attól fél, hogy elfelejti, amit mondani akar. Úgy tesz, mintha le akarná venni a sapkáját. Ezzel jelzi ugyanis, hogy megértette őket. Mindenki látja benne a jóakaratot s megértik azt, hogy üdvözölni kívánja a kér- dezősködőket.

Tienne a fejedelme a Szajna kőpartjának. Rendszerint a leánya szokott mellette trónolni, meg olykor a házmesterné, sőt néha egy-két bérlője a háznak. Őrködnek felette és szeretettel veszik körül. A szaladgáló gyerekektől is, akik olykor közel futnak el mellette, megvédik az öreget s vigyáznak rá, hogy meg ne taszi- gálják.

Hajdan, — innen-onnan már vagy húsz éve — amikor Tienne még nem volt több nyolcvan esztendősnél, még tréfálkoztak is vele magas életkora és viruló, egészséges arca láttára, ilyenformán:

— Ej, mi már régen nem találkoztunk.

... Vájjon mikor vezetteti el megint magát a gyermekkertbe? ...

A leányának azonban nem tetszettek az ilyen gúnyolódások s éreztette is azokkal, akik öreg édesatyját ily módon megtréfálták.

Egyszer, a többi közt, azt újságolták az öregnek, hogy a házukban lakó egyik kedvence Meghalt. A szegény apó elkezdett reszketni, görcsös zokogásba tört ki s a leányát hívta;. Azt hitték, elment az esze. Mostanában már mindenki tudja, hogy ha meghal is valaki, arról Tienne előtt nem szabad beszélni. Sőt már betegről sem esik szó az ő jelenlétében.

Talán az egész Párisban sincs hozzá fogható érdekes öreg ember; különösen, ha még elél valameddig! Egyszer a leánya nagyon elmélyedt a beszélgetésbe egy gyümölcsös kofával, a-ki imigyen fejezte be mondókáját:

— Igazán, még élni kellene neki legalább egy esztendeig. Akkor százéves lehetne. Mert csakugyan nagyon szerencsétlen lenne ez a szegény öreg, ha — miután már ilyen hosszú ideig élt — nem érné meg a századik születésnapját.

Louis Philippe után franciából.-----------T7/3B*-------1