Eger - hetente kétszer, 1913

1913-07-30 / 61. szám

1913. julius 30. EGER. (61. sz.) 3 Csutorás László dr. kijelenti, hogy nem volt jelen az állandó választmány ülésén és így nézetét nem volt alkalma ott kifejteni, ami ha megtörténik, valószínű, hogy a választmány sem foglalt volna állást a negyedik tauácsosi állás fenntartása mellett. Ezzel az általános vita véget ért. Az el­nöklő polgármester három kérdést tett föl és a képviselőtestület tagjai közül az állandó vá­lasztmány javaslatára 7-en, Csutorás László dr. módosítására 32-en és Okolicsányi Lajos módosítására 28-an szavaztak. így az állandó választmánynak javaslata, Csutorás László dr. módosításával, hogy, t. i. egy tanácsosi állás beszüntetendő, szótöbbség­gel elfogadtatott. A részletes vita gyorsan ment. A tisztviselői állások létszámának megfe­lelő kiigazítása után elhatározták, hogy az ed­dig kimondott minden hó első szombatja he­lyett, a rendes képviselőtestületi közgyűléseket a hó első felében tartják. A jegyzőkönyveket ezután nem külön föl­kért képviselők hitelesítik, hanem az előadók már a kész határozatokat olvassák fel a köz­gyűlésen. A fogyasztási hivatal ezután nem csak a fogyasztási adót, hanem a helypénzt, a vám­jövedelmet és egyéb városi javadalmakat is szedi. Fizetéseket a fogyasztási hivatal nem teljesíthet, ellenben a pénztár készletét, ha az a 2000 koronát eléri, a közpénztárba szállítja. A hivatalos órák délelőtt 8-tól 2-ig álla­píttattak meg. Végül még a tisztviselői fizetésekre vo­natkozó szakaszokat iktatták be az így módo­sított úgynevezett — régi szervezkedési sza­bályrendeletbe, az uj tervezetet pedig eltették jobb időkre. HÍREK. Eger, 1913. julius 29-én. Tájékoztató. Augusztus 3. Országos vásár Tiszanánán. „ 4. Hónapos állatvásár Egerben. „ 4. A hatvani főszolgabíró tárgy, napja Apoon. „ 4, 5. Országos vásár Pásztón. „ 5. Katonai utóállítás Egerben. „ 6. Katonai felülvizsgálat Egerben. „ 6. A tiszafüredi fSszolgabiró tárgyalási napja Tiszaszőllősön. 7, 8. Országos vásár Tiszafüreden. „ 11. A közigazgatási bizottság ülése. „ 13. A gyöngyösi főszolgabíró tárgyalási napja Gyöngyöspüspökiben. „ 14. A pótervásárai fSszolgabiró tárgyalási napja Reesken. n 15. Nagyboldogasszony napja. „ 15. Az egri főszolgabíró tárgy, napja Kápolnán. Kinevezés. A pénzügyminiszter Okolicsányi Lajost, az egri kir. pénzügyigazgatóság mellé rendelt számvevőség főnökét, pénzügyi taná­csossá nevezte ki. Áthelyezés. A vall. és közokt. miniszter Scbindiberger József egri áll. főreálisk. r. torna­tanárt a nagykikindai áll. főgimnáziumhoz he­lyezte át. Porciunkula. Szombaton, augusztus hó 2-án Egerben és Gyöngyösön a Szt. Ferencrendiek zárdatemplomában búcsú lesz. A híres Porci- unkula-bucsu alkalmából ezen a napon mindkét templomban ünnepi istentiszteletek tartatnak. Nálunk előtte való nap délután ya4 órakor s a napján is ugyanakkor litánia lesz, reggel Va9 órakor szentbeszéd, utána szentségtétel, kör­menet és ünnepies nagy mise. Aranymisék. Moldoványi Gyula, dévaványai nyug. plébános, jul. 25-én, teljes csöndben mon­dotta el arany-miséjét a Ferencrendiek egri templomában. Vincze Alajos érd. esperes, kápolnai plébános aranymiséje augusztus 9-én (szomba­ton) reggel 9 órakor lesz Kápolnán. A jegyzői internátus igazgatótanács ülése vasárnap délelőtt és délután folyt le Máj zik Viktor alispán elnöklésével s Borsod-, Gömör- és Hevesvármegyék kiküldötteinek élénk rész­vétele mellett. A folyó ügyek elintézésén kívül behatóan megvitatta — a belügytninii-zter 60 ezer koronás építési adományával kapcsolat­ban — az internátus végleges elhelyezésének kérdését s abban állapodott meg, hogy leg­helyesebb és relative még legolcsóbh is, ha egyenesen erre a célra emeltet uj épületet. Hogy pedig ez megvalósítható legyen, arra nézve minden lehetőt megtesz s minden ille­tékes tényező pártfogását iparkodik megnyerni. Az internátusba, amelynek a múlt évi műkö­déséről szóló igazgatói jelentését a legteljesebb elismeréssel vette tudomásul az igazgató tanács, negyven középiskolai tanulót vettek föl; a havi 40 korona tápdíjat alig fizeti 13 tanuló, amennyiben egypár teljesen ingyenes, a leg­több pedig csak 20 koronát fizet havonkint. Meleghangú telegrammban üdvözölték Kállay Zoltán dr. főispánt, az egyesület védnökét, aki a belügyminiszternél oly sikeresen támogatta az egyesület kérelmét; szeretettel ünnepelték Majzik Viktor alispán, elnököt, aki kezdettől fogva szivén honija az intézmény sorsát s an­nak érdekében fáradhatatlanul dolgozik; bi­zalmáról, ragaszkodásáról jegyzőkönyvben is biztosította az igazgató-tanács Jászberényi Miklós ügyvezető-igazgatót, akinek legnagyobb része volt az intézmény megteremtésében s aki hét év óta viszi előbbre a fejlődés utján ezt a nemes célú intézetet soha nem csökkenő szeretettel és munkakedvvel. Kimondotta az igazgató- tanács, hogy az építendő internátus költségei­nek előteremtésére nyári mulatságot is rendez augusztus folyamán. A Passió-játék utolsó előadása vasárnap délután 4 órakor nagy és előkelő közönség jelenlétében folyt le az Érsek-kertben. Az elő­adáson a népbeliek is nagy számmal voltak jelen. Az utolsó nagy élőkép után Keömley K. Gyula igazgató meleg szavakkal mondott kö­szönetét mindazoknak, akik a négy előadás sikeréhez bármiképen hozzájárultak, különösen pedig a közönségnek, mely háromszor töltötte meg a színház nézőterét s még a negyedik előadásra is olyan nagy számban jelent meg. Az előadáshoz a zenét most a cs. és kir. 60. gyalogezred zenekara szolgáltatta. Az élvezetes előadás után a Klub nyári helyiségében társas vacsora volt, melyen a műkedvelő szereplők csaknem kivétel nélkül résztvettek. Keömley igazgató a passió-játék fő női szerepét, a Bol- dogságos-Szüzet játszó Nagy Mariskának em­lékül egy emaulirozott szép Mária-képecskét ajándékozott, őt magát pedig a műkedvelő társaság egy díszes emlék-albummal lepte meg. Nyilatkozat. Halász Soma helybeli izr. ta­nító és áll. isk. hitoktató urnák a „Hevesvár­megyei Hirlap“ 57. számában közé tett ferdí­téseit az „Eger“ f. évi 59. számában egyenesre igazítva, pontról-pontra kimutattam, hogy nincs igaza. Ahelyett azonban, hogy a nevezett úr a való tények és az érvek egész halmaza előtt meghajolva, úri emberhez méltóan, nekem a — durva és semmivel sem indokolt — meg- rohanásért elégtételt nyújtott volna, radikális ízű furfanggal és gorombasággal, fent idézett lap legutóbbi számában, személyes térre vitte az ügyet. Igen sajnálom, de már ezen az utón nem követhetem őt, mert szerény pennámat üdvösebb célokért szoktam harcba vinni. így tehát érdemileg, személyeskedő támadásának mérlegelésébe nem bocsátkozom. Azt azonban egész határozottsággal kijelentem, hogy az igaz ügyért kész vagyok mindenkor kiáltani a síkra; ; még akkor is, ha a mérgezett nyilak felhőt sötétítő tömegével kell szembe állanom. Engem annak köteles védelmétől személyeskedő fogá­sokkal, Ízléstelen gorombasággal el nem tán­toríthatnak. Habár a köztünk felmerült ügy­ben egy szintén érdekelt, de kuliszák mögé rejtőző ismerőshöz is volna pár szavam, ezúttal egyebet nem kívánok megjegyezni. Ezt is csak azért tettem, nehogy meghátrálásnak minősítse a hallgatást — valaki. Eger, 1913. julius 27. Vadász Lajos, áll. isk. igazgató. Konkurzus. A Szervita-rend felhívja azokat a katolikus ifjakat, akik a szerzetesi pályára hivatást éreznek s a gimnázium V., vagy VI. osztályát sikerrel végezték, hogy felvételi kér­vényeiket iutézzék a rendfőnökséghez (Buda­pest, IV. Szervita-tér 6.) Azok az ifjak, akik jó szülői nevelésben részesültek s az elemi is­kolát sikerrel végezték és kedvük van a Szer­vita-rendben papi pályára: kérjék fölvételüket a Szervita-rend internátusába (Eger, Hevesm.), ahol felügyelet alatt megkezdhetik és folytathatják gimnáziumi tanulmányaikat. A kérvényhez csa­tolandó : keresztlevél, bérmálási, iskolai és or­vosi bizonyítvány, végül szülői beleegyezés. A felvételi kérvény vagy a budapesti (IV. Szer­vita-tér 6.), vagy az egri (Hevesm.) Szervita- rendház főnökségéhez intézendő. Apró krónikák. Véres éjszakák. Eger bűn- krónikája két véres éjszaka eseményével gya­rapodott. Szombatról vasárnapra és vasárnap­ról hétfőre virradó éjjeleken vér folyt Egerben. Gyilkos revolver-golyók halálos sebeket osz­togattak, amelyeknek öt áldozatuk van és kö­zülök egy már meghalt. A vasárnapi dráma a Baktai utón játszódott le. Pompásan sikerült Anna-napi mulatság volt a tiszti kertben szombaton, amelyen Fehér Imre cs. és kir. 60. gyalogezredben őrnagy is részt vett a fe­leségével. Késő éjjel, hajnali három óra tájban oszlott szét a vidám társaság. Fehér őrnagyékat Blaha Gusztáv cs. és kir. 60. gyalogezredbeli főhadnagy és Szigetváry Géza cs. és kir. huszár- főhadnagy (aki a nyíregyházai gépfegyver osz­taggal jött Egerbe az ezredgyakorlatokra), kisérték haza, a Baktai ut 8. számú lakásukra. Itt azonban véres fináléja lett a vidám mulat­ságnak. Blaha Gusztáv főhadnagy ugyanis re­volverrel mellbelőtte Szigetváry főhadnagyot, Fehér őrnagynét négy lövéssel súlyosan meg­sebesítette, a nagy zajra elősiető tisztiszolgára is rálőtt, akit a térdén sebesített meg, végül pedig önmagát lőtte főbe és szörnyet halt. Blaha Gusztáv főhadnagyot ma, kedden dél­után 3 órakor temették nagy katonai pompával, óriási számban megjelent közönség kíséretében, a katonai csapatkórházból. Szigetváry huszárfő­hadnagy tegnap Budapestre utazott, hogy a se­bészeti klinikán gyógykezeltesse magát; Fehér Imre feleségét, szül. Borhy Mirit a lakásán ápolják, akinek sebei nem életveszélyesek. — A másik dráma hétfőn hajnalban, a Dobó­utca 28. számú ház előtt játszódott le s az áldozata Takács István, a Kát. Legényegylet eljárója. Takács ugyanis a feleségével átment vasárnap este a Legényegylettel szomszédos Franci-féle vendéglőbe, ahol a Dobó István Asztaltársaság a szegénysorsu iparostanulók ja­vára nyári mulatságot tartott. Reggeli 4 óráig volt a mulatságon, ekkor a feleségével haza akart menni, azonban a kaputól pár lépésnyire útját állotta egy Sukunda Mihály nevű börön- dös segéd, aki két barátjával, Molnár Imre papucsos-segéddel és Vitéz Mihály cipész-segéd­del lesett reá. Takács eleinte ügyet sem vetett támadóira, ezek azonban dulakodni kezdtek vele és eközben a Dobó-utca 28. számú háza elé értek, ahol az izgága természetű Sukunda revolverrel halántékon lőtte a fiatal, hatalmas I testalkatú, erőteljes eljárót, aki menten eszmé-

Next

/
Oldalképek
Tartalom