Eger - hetente kétszer, 1913
1913-01-18 / 6. szám
1913. január 18. EGER. (6. sz.) 3 jóformán csak a társadalom legértéktelenebb rétegeit akarja részesíteni. Az értelmiség nyo mora nap-uap után nőttön-nő. Drágul minden, a kenyér, a ruha, a tüzelőanyag, a lakás, a pénz. És az a sajátságos áramlat, amelynek „demokratikus irány“ a neve, nem vesz erről tudomást, hanem a legszebb és legigazabb demokrata elvet: a Krisztusi szeretet tanait félremagyarázva, kétszobás villákat épít a jól kereső napszámosoknak és támasz nélkül hagyja a szűkes fizetése mellett nyomorgó értelmiséget. Szép demokratikus elv! De ennél még különb is van. A földbirtok pusztul. Az áldatlan gazdasági viszonyok miatt egyre több nagy- és középbirtokos mond le földbirtokának kezeléséről. A bérlet-rendszer nem mindenkor válik be; homloktérbe kerül tehát a demokrata irányzat tetszetős jelszava: — parcellázni kell a földbirtokot, hogy a szegény néposztály is boldoguljon! Nos, hát parcellázzak. A föld tulajdonosa rábízza a földjét egyik-másik modern parcellázó vállalkozóra, — mert vállalkozó (bank, fiskális, mérnök) akad bőven — és kezdetét veszi a rettenetes földuzsora, amelynek a vége sirás, jajgatás, fogcsikorgatás a megskalpolt kisgazdák részéről, akik a földet megvásárolták, és busás osztalék a vállalkozók részére, akik a demokrácia szent nevében a birtok felosztását a — maguk javára közvetítették. És ha még csak ez lenne a földdel űzött demokrata - uzsorának a következménye! A szegény nép kiszipolyozásán és a parcellázóvállalkozók meggazdagodásán kívül tönkre tesz, elsorvaszt egy egész réteget a müveit közép- osztályból. Minden parcellázással ugyanis állás nélkül marad egy-két gazdatiszt. Mi történik ezekkel? Ki törődik velük?! A kenyérhez való jogot megszerezték ugyan egyetemi nívójú kikepeztetésük árán, és becsületes munkával be, is töltötték hivatásukat. Ámde mit ér mi. de ? A mai demokrata áramlat a társadalom leg -<> rétegeinek boldogulha- tásán fáradozik (le,, laob jelszavakban!) és pont. A gazdntisz a oiplomájával és tudományával mehei napidijasnak, vagy akár — műtrágya-vigécnek. íme, ilyen gyümölcsöket érlel a hazug- demokracia! íme, ilyen az osztó-igazsága annak a demokratikus irányzatnak, amelyet a szabadkőművesség tart járszalagon s amely a népet zsarolni hagyja a segítés örve alatt, a tanult osztályból pedig proletárt csinál! . . . A hét. A Dunántúli Közművelődési Egyesület, mely tagsági díjaival állandóan pumpolja s évenkint egyszer — holmi margitszigeti ünnepségekkel — külön is megsarcolja az országot, nagyon furcsán dolgozik. Működésének XXII. évében a maga-gyüj- tötte pénzből 12 ezer koronát adott nemzeti kulturális célra s míg ezt megszerezte 18 ezer koronát költött el adminisztrációra. Minden gyűjtött koronából 40 fillér ment tehát eredeti rendeltetésére. így festenek nálunk a közjótékonysági intézmények. Hogy 12 ezer koronát adhassanak a nemes célra, csak irodahelyiségért fizetnek évi 2000 korona házbért, tisztviselők fizetésére 10 ezer koronánál többet. NB. Ha nem igy dolgozik a nemes célú egyesület, hanem önzetlenül, akkor — megbukik, mert személyesen senkinek sincs érdekében, hogy fenmaradjon. * Fogy a Jogászok száma. Az illetékes körök régi óhajtása, a vágyak-vágya közeledik a megvalósulás felé: fogy a jogászok száma. Ez évben majdnem ezerrel kevesebben iratkoztak be a jogi fakultásra, mint az elóző években és az ügyvédi kamaráknál is megapadt a jelentkező ügyvédjelöltek száma. Ebből azonban korántsem szabad arra következtetni, hogy javultak a közgazdasági állapotok és a fellendült gazdasági élet foglal le a maga számára több fiatal embert. Az uj rendszabályok idézték ezt elő. Az ügyvédi pályát t. i. megnehezítették. Előrelátható a következmény: az a fölösleg, ami igy előáll, nem fog a gyakorlati — az iparos, a kereskedő pályákra — térni, hanem a műegyetemet, vagy az egyetem más fakultásait keresi fel, hogy ott álljon elő a proletariátus. * Általános hosszú sztrájk. A szociáldemokrata párt vezetősége kiadta a jelszót: jövő vasárnap megkezdődik az általános sztrájk, amely azonban nem egy-két napig tart, hanem mindaddig, mig a kormány vissza nem vonja a választójogi törvényjavaslatot, amely, a párt meggyőződése szerint, rendkívül sérelmes a munkásságra. Ehhez a határozathoz vasárnap hozzájárult az egri szervezett munkásság is, valamint egyhanguau elfogadták és kimondották a csatlakozást országszerte. Január 26-án tehát csak a publikálás történik meg, de a sztrájk kimondása már bevégzett dolog. Általános sztrájkot elképzelni döbbenetes dolog. Megállnak a gépek, kiürülnek a műhelyek, kialszik a gáz, elnémul a villamos dübörgés, nem sütnek kenyeret: meghal a közélet. Nem kétséges, egész bizonyos, hogy egyik célt elérik : elsápadnak azok, akiknek a kormány kerekét tartva, viselniük kell Magyarország közállapotaiért a felelősséget. De ezek csak el- sáppaduak. A tömegek azonban súlyosabban szenvendnek, mert megérezik ezt. Igaza van az Uj Lap-nak: nagyon hálátlan politikai fegyver az, mikor a milliók jogaiért a milliók fejére ütnek, csak azért, hogy a koppanása egy kormányt bosszantson. * Időleges hadüzenet az alkoholnak. Tudvalevő, hogy január 26-án a szociáldemokraták rendkívüli pártgyűlést tartanak Budapesten, amelyen kimondják az általános sztrájkot a választójogi törvényjavaslat miatt. Már előre felhívják a munkások figyelmét, hogy haladéktalanul kezdjék meg az általános sztrájk előkészítését az „utolsó rohamra“. Érdekesnek tartjuk idézni a Népszava egyik agitáló cikkének következő sorait: „Ne fogyasszon a mai naptól kezdve senki sem alkoholt; tegyen félre néhány koronát a harc ldejére.u íme, hadat üzennek az alkoholnak, de csak Időlegesen, „a harc idejére.“ Mért nem egyszer s mindenkorra? Sajnos, amint vége lesz a „rohanónak, bizonyára ismét zsúfolásig megteluek a korcsmák, hogy „rendbehozzák“ a kiabálástól kiszáradt gégéket. Nagy baj, hogy a bojkott csak időleges, után, mely a vizbfuladás veszélyétől megszabadít ... És véletlenül éppen a Carisiusé volt az a kéz, mely akkor feléje nyúlt. Száraz, csontos, amellett egyenlőtlen újju kéz volt. Nem emlékszem, ki kockáztatta valamikor azt az állítást, hogy azok az emberek, kik huzamosabb időn keresztül egymás mellett kényszerülnek élni, mindegyre jobban hasonlítanak egymáshoz nemcsak termész tükre és szokásaikra nézve, hanem külsejüket tekintve is. A Cansius-házaspárnál is bebizonyosodott ez — de csak annyibau, hogy az asszony egyre jobban hasonlított az urához. Kétségtelenül a férj volt tehát, erősebb — szembeötlő nyomorúságos alakja ellenére. Nemcsak hogy az asz- szony hódító külseje mindinkább elenyészett, hanem műveltségi foka is hanyatlott s Carisius nyárspolgári természetéhez houosult. Valamikor édesanyja vezetése mellett a művészet magaslatán haladt. A többi között sohasem felejtem el azt a napot, midőn Bach halhat a'lan Máté-passiójában énekét hallgathattam. Most Léna, férje kíséretében, a katonai hangversenyeket hallgatta és teljesen meg volt elégedve velük. Pedig Carisius ur odahaza egyátalán nem volt valami szeretetreméltó. Mindenben gán- csoskodott. A leves ma el volt sózva, holnap sótalan. A burnótszelencének a meghatározott helyen kellett állania. És ha még az ő pénze lett volna, amellyel a háztartást vezette! De mindenben felsült, bármibe kapott is bele. Utoljára is Léna hozománya kamatjaiból éltek. Léna, éppen tíz évvel anyja halála után, szintén meghalt. Mindkettőjük temetésén ott voltam. S mindkét alkalommal, alig hogy az utolsó hantot sírjukra dobták, megszólalt Carisius: — Olyan rosszul vagyok! . . . haza kell mennem valamit ennil m. Minél öregebbek vagyunk, annál gyorsabban repülnek az évek. Carisius urat nem láttam többé. Sohasem rokonszenveztem vele. Amig Léna élt, néhanapján mégis csak láttam; azóta azonban minden kapocs megszakadt közöttünk. Nyáron Türingiában voltam a Treirichroda melletti Georgentalbau, hegyek és fenyvesek közé szorulva. Egymagámban sétáltam egy Ízben imigyen. Egy finom lelkületű nő éppen az előbb játszotta el Schubertnek Soiere de Vienne-jét és Raff-nak meséjét. Óhajomra ráadásul még Beethoven Holdvilág-szonátáját. És most a néma erdei utón, szokásom szerint, a hallott dalok hatásában kéjelegtem. Az ut kanyarodott... Nevemen szólítanak. Szamáron ülve egy nő és egy férfi jött szembe velem. Az utóbbi Carisius volt, aki midőn meglátott, majdnem lebukott a szamárról örömében. Amióta utoljára láttam, még ráncosabb, még összeaszottabb lett. Bőre igazán pergament- szerű volt. Minden holtnak látszott rajta, éppen csak a szeme villogott, mint valami bagolyé. A második szamáron ülő nő délceg, viruló és nagyon kedves arcvouásu nő volt. — A feleségem, — mondotta s bemutatott. — Ah! hát újra megnősült! Mikor tovább haladtunk, egész pontosan elmondta újabb nősűlésének határnapját. Éppen tiz év előtt történt. A szegény Lénát nem rég temették csak el. — A feleségem s magam is nagyon örülnénk, — mondotta, — ha még egy darabon együtt folytathatnók utunkat. De haza kell sietnem, hogy egyek valamit. Olyan rosszul vagyok! S a szamarak tovább álltak ... ismét magamra maradtam. Mindjárt utánna száraz köhögést hallottam ; . . . szárazát, károgót, hosszadalmasét... Nagyon jól emlékeztem erre a köhögésre. Éppen igy köhögött Aloisius Carisius, mikor a szép Léna mellett ült — harminc évvel ezelőtt... Hogy is tartja a példaszó? — Aki soká- köhög, soká is él. Frey S. után.
