Eger - hetente kétszer, 1913
1913-06-28 / 52. szám
2 EGER. (52. sz.) 1913. junius 28. nél a pótadó az előző évi adótól eltérően, emelkedett, különösen a Hatvan III., — a Makiár II., — és a Város III. negyedben, hol az általános házbéradó első alkalommal lett megállapítva — a kiilönbözetként mutatkozó magasabb pótadó - összeg nem volt behajtható, illetve b-fizethető; így maradtak hátralékban olyan nagyobb adófizetők, kik adójukat mindig előleges negyedévi részletekben, szinte a végrehajtási eljárás fölteketésének kizárása mellett szokták fizetni. Az így elmaradt pótadó ösz- szege mintegy 10,000 — 15,000 koronára tehető. Indokoltam továbbá a hátralék nagyságát azzal, — s azt az alispán ur által megtartott hivatal-vizsgálatból kifolyólag támasztott észrevételre a városi tanácshoz folyó hó 11-én 3478/913. szám alatt tett jelentésemben is előadtam,— hogy a pótadó-hátralék nagyobb része olyan tételekből ered, melyeknek állami-adóalapja kérvényezés, vagy felebbezés folytán leírás alatt áll és olyanokból, melyek dologi végrehajtás alatt állanak; így ezek a pótadóösszegek ez idő szerint be nem hajthatók. Jelentettem továbbá, hogy a városi pótadó az állami adóval együttesen hajtatik, s mivel a közpénztár azt az 1883. évi XL1V. t. c. 43. §-a alapján az állami adónak megfelelően, arányosan szedi, a behajtási, illetve befizetési eredménynek ugyanolyannak kell lennie, mint az állami adónál. Mivel pedig az állami-adó behajtása körűi teljesített tevékenységéért Eger- város számvevőségének vezetője, az egri kir. pénzügyigazgatóság, illetve a m. kir. pénzügyminisztérium részéről évról-évre elismerésben részesül: a pótadó behajtása körűi mulasztás esete nem foroghat fenn. Az előadottak után — még annak a kijelentése mellett, hogy a számvevőség minden egyes tagja derekasan megfelel a reá bízott teendőknek, — arra kérem a t. cikkírót hogy szíveskedjék jövőre a pótadó-ügyre vonatkozó adatokat első kézből, a számvevőségtől, megszerezni, melyekkel mindenkor nagyon szívesen szolgálok. Tisztelettel Eger, 1913 junius 24-én Derszib Ödön, városi főszámvevő. * Mivel elvből hívei vagyunk annak, hogy minden kérdésben legjobb a tiszta világosság, szívesen közöljük a városi főszámvevő úr levelét. Örvendünk, hogy a hátralékban lévő városi pótadó nem 130 ezer korona, hanem csak 121,383 kor. 82 fillér. Cikkírónk érdekében végül csak azt jegyezzük meg, hogy adatait hiteles helyen — a városi képviselőtestület közgyűlésén — a városi főjegyző ur hivatalosan tett kijelentéséből szerezte. A hét. Talmi kitüntetést érmek. A miskolezi Keresk. és Iparkamarától kapjuk e héten a következő pár sort: „A kiállítások parazitái azok az „ügynökök“ akik időről-időre kísérletet tesznek, hogy drága pénzért értéktelen okmányokkal és érmekkel „tüntessék“ ki azokat az iparosokat és kereskedőket, akik hajlandók ennek a szélhámoskodásnak felülni. A miskolezi Kereskedelmi és Iparkamara figyelmezteti az iparos és kereskedő közönséget, hogy az ilyen megtévesztéseknek ne üljön fel és ne engedje magát ilyen rossz hiszemü kísérletektől félrevezettetni. Kívánatos, hogy az érdekelt közönség minden egyes ilyen esetben a Kamarához forduljon információért és amennyiben kiderül, hogy szélhámoskodásról van szó, a rendőrség segítségét vegye igénybe. C-ak ez a módja annak, hogy ezek a félrevezetések nálunk megszűnjenek és a közönség megkárosításának eleje vétessék.“ ügy látszik, hogy nemcsak talmi emberek kerülnek néha kitüntetésre, hanem derék emberek is juthatnak talmi kitüntető érmekhez, díszoklevelekhez. * Visszaélések a Jótékonyság köpönyege alatt. Nincs egy féleve, hogy először a Dunántúli Közm. Eg.vesület, majd azután a Délvidéki Magyar Kozm. Egyesület pazarló vagyonkezeléséről hasábokat írtak a lapok. Most meg a József kir. herceg Szanatórium Egyesületnek ilyen dolga került nyilváno-SHgra egy pftrrel kapcsolatos hiteletes könyvkivonattal támogatva. Nevezett egyesület ugyanis a Közművelődés és Jótékonyság Zászlótartói című sorozatos művet indított meg. amelyek közül az első Bácsbodrog megyére vonatkozik, vagyis szerkesztenek, illetve kiadnak egy albumot a bácskai jótékonyság zászlóvivői részére, ezeket hiúságuk révén — megpumpolni. A terv egyszerű: a Bácskában mindenkinek elkérik a fotográfiáját, belenyomtatják egy albumba és dicséreteket írnak hozzá, amennyi csak elfér az arckép alatt. Az albumot ki- uyomatjak, beköttetiK és megreudeltetik mindenkivel, aki az albumban szerepel és agyon van dicsérve, hogy milyen nagy jótékonysági zászlótaitó. Egy album ára vászouba kötve 40 korona, bőrbe kötve 60 korona. Ha elfogy ezer példány, az legalább is negyven-ötvenezer korona. Ebből — és itt volt az igazi szándék elrejtve — „a költségeket a József kir. herceg Szanatórium-Egyesület előre fizeti“, ami haszon marad, abból 30% az eszmét termelő Csoór Gáspáré, a többi az egyesületé . . . A terv azonban nem vált be egészen, mert igaz ugyan, hogy egyedül Csoór Gáspár (ki valamikor egy kis ideig az Eger és Vidékének is szerkesztője volt, egyébként pedig egri ember) 1908. nov. végétől 1910. jan. 30-ig — vagyis 14 hónap alatt 7870 koronát vett fel az egyesülettől, de a „Bácskai Társadalom“ c. könyvért az egyébként nagyon bőkezű, sőt pocsékoló, mulató bácskai társadalom mindössze csak 4098 koronát drukkolt ki s kidrukkol még (ha az összesen eladott 234 példányért minden fillér befolyik) 6082 koronát. Világos ennélfogva, hogy a törvényszéknél szereplő hiteles főkönyvi elszámolás szerint, az egyesülettel elégedetlen s azzal emiatt pö- rösködő Csoór Gáspár egymaga többet kapott a munkája címén 3772 koronával, mint amennyit összesen bevett az egyesület. Ha most azután meggondoljuk, hogy a könyv kiadása és összes költségei 54 korona hián huszonegyezer koronát vittek ki az egyesület pénztárából (a 4098 kor. bevétel ellenében), világos, hogy maholnap azt kell kiirni a forgalmasabb helyeken és lakásunk ajtajára: — Óvakodjunk a jótékony egyesületektől. * Kicsiny a színházunk. Eger városa — valljuk be őszintén — nem nagy haszon a szinikerület igazgatójának, mert olyan kicsiny a színháza, hogy zsúfolt ház mellett sem lehet többet bevenni 750 koronánál. Tekintettel azután arra, hogy sokszor van félház, vagy még annál is kisebb közönség, nagyon üdvös lenne a színigazgatóra, ha csak legalább két széksorral is több elférne a földszint nézőterén. Ez mintegy 30 földszinti ülőhelyet, 4 páholyt s az emeleten is pár helyet jelentene, vagyis mintegy 100—110 korona bevételi töb- letet jelentene egy-egy kedvezőbb napon és sokkal kevesebb terhet a színigazgatónak. És ezt egy kis türelemmel, meg számítással meg is lehetett volna csinálni igen szépen. Kár, hogy nem úgy csinálták. Az „EGER“ tárcája. A verés. Vén tanítónő volt, olyan gondolkodó szemekkel, mint a szegény gyermekéi szoktak lenni. Azt beszélték róla titokban, hogy egy kicsit kótya. Az igazgatónő az al>óbb osztályokat bízta reá s főleg a hibás növésű gyermekeket, az ügyefogyottakat adta gondjaiba. És fájdalom, ebben a kitagadott negyedben ezek elég sokan voltak. mákoknál. És valahányszor a betegtestü gyermekeket eljött megvizsgálni, mindannyiszor apró csatározásba került a tanítónővel. — Hogyan fogja azt csinálni, — kérdezte tőle, — hogy ezek a kis teremtmények, akiket hadakozni m-gtanít, inkább a védelmi álláspontot keressék, semmint a támadót? Vannak egyének, akiket csak nagyon óvatosan szabad felfegyver zni! A tanítónő ilyenkor igy válaszolt: — Ki kell bennük fejleszteni az erő maximumát és nem kell megállanunk Gribouille töprengésénél, hogy az erős emberek ártalma— Előre! Törj, zúzz! Üss bátran! Rajta! Az igazat megvallva, a gyermekekben semmi sem kelti fel inkább az érdeklődést, mint az, ha lármát birnak okozni, vagy össze tudnak törni valamit. És igy az akarat csaknem egyszerre ébredt fel valamennyinél. A törékeny, beteges gyermekek erőlködni kezdtek, nekifeküdtek a dolognak s szinte mániákus kitartással estek neki a rombolásnak. De volt közöttük néhány olyan is, akit a fára való ütés zaja nem elégített ki. Ekkor maga az öreg tanítónő adta oda magát játékMiután e gyermekekkel szemben az elfogadott rendszerrel semmire sem vitte, az öreg tanítónő fantasziikus pedagógiát eszelt ki a számukra. Arra helyezte a fösulyt, hogy e kis, rosszul fejlődött gyermekekben minden áron felébressze az energiát, mert szerinte valamely népnek meghunyászkodó nyomora főleg a kul- tivált akaraterő hiányának tudható be. Nos, ő megmutatja. hogy a Rlki és testi nyomorékokból helyüket megálló embereket fog csinálni! Olyat, amely nemcsak védekezni tudjon, hanem fel is tudjon emelkedni. A kissé hóbortos tanítónőt kiuevették teóriájával, kivéve az igazgatóságbeli fiatal orvost, aki nagyon szerette a ködös eszméket... sak lehetnek. — Különben úgy sem fogja élénkké tenni ezeket az atropiás természeteket. — Majd meglátjuk! * Eleinte bizony miuden gyermek tétlen mozdulatlanságban maradt a lócáján: mintha haldoklók volnának, se beszéd, se feddés nem bírta őket felrázni beteges fásultságukból. Hogy energiájukat növelje, az öreg tanítónő eleinte mindenféle olcsó fatárgyakat hozott nekik: vastag és durva képrámákat, szivarskatulyákat, pálcákat. Mindegyik apati- kust ezzel biztatta: szerül és azt mondta: — Előre! Hadd látom, milyen erős vagy! Üss a hátamra az öklöddel, ahogy bírsz 1 Hogy még jobban bátorítsa őket, minden ütés után felkiáltott: — Oh, oh, jaj, hogy fáj ez! A fiatal orvos hangosan tiltakozott: — Szép felfedezés, mondhatom! Hiszen maga nélkül is tudtuk, hogy a legsatnyább szervezetben is, — amelyben minden más impulzus kiölődött, — megmaradt a zsarnokság ösztöne. Másnak szenvedést okozni minden kezdetleges ember szeret. De ha megnyitja előttük az ajtókat, vigyázzon arra, hogy a megszokás és a példa rosszra ne vezessen.
