Eger - hetente kétszer, 1913
1913-01-11 / 4. szám
1913. január 11. EGER. (4. sz.) 3 még feketekávét is ingyen iszik a nép a kávéházakban. Ezekkel a makrákkal versenyezzen a választáson Justh Gyula vagy Andrássy vagy Apponyi vagy akármiíéle iskolázott ember! Dehát ha éppen ezen a Justh-féle javaslaton fordul a béke vagy békétlenség kérdése, meg lehetne ezt is adni az országnak. Csak a nyelét találjuk meg: hogyan ? Az osztálysorsjáték módja jut eszembe. Faluhelyen összeállnak tizen s vesznek közösen egy nyolcadjegyet. Tehát nyolcvanadrész, jut egyre-egyre a játékjogból. Miért ne lehetne igy elosztani a választójogot is? Hiszen akármelyik szűrös embert előveszem s megkérdezem, hogy mit gondol; ér-e annyit a feje a politikai meggondolásban, mint a jegyzője, papja, tanítója feje? habozás nélkül válaszolná: — Már hogy érne, uram. — Hát ér-e tizannyit a jegyző feje, mint a kendé? — Még százannyit is, uram. Mert ha miuk százan összetesszük a fejünket, százunk fejében sincs annyi tudomány, mint a jegyző urunk fejében, vagy a papunkéban. Bizony, a magyar embernek nehezebb lesz megmagyarázni, hogy ő egyenlő az értelmi jogokban az iskolázottakkal, mint ha azt terjesztik eléje, hogy ki mennyi iskolát végzett, annyi a szavazata. Ha az említett részjogot, a szavazásban nem részjognak nevezem, hanem egészjognak, akkor a nép bizony rendjén valónak érzi, hogy a cselédtartó gazdának kettős vagy hármas joga legyen, a tanult embernek tizes, huszas, százas, — a tanultsága arányában. A népnek nem kell azt magyaráznunk, hogy a parlamentbe válogatott erejű elmék valók. És az Andrássy gróf kanásza maga restellené legjobban, ha felvetnék előtte a kérdést, hogy mit gondol: lehet-e több szavazata, mint őneki? A demokratizmus minálunk ma még csak mesterségesen táplált csecsemő. íme, mint látható, Gárdonyt Géza szerint, magyar népünk lelke a közvetett választójogot a a pluralitást tartja a legtermészetesebbnek. A hét. Itt van a farsang! Vizkereszt ünnepén megjött végre a farsang, amelyet olyan epedve vártak — máskor. Sajnos, az idén — keserves viszonyok között — még a szokatlan rövid (körülbelül 30 nap) farsang is hosszú lesz. A Karnevál birodalmában aligha lesz valami nagy vigasság, de őszinte vigasság semmiesetre sem. A Karnevál szó ugyanis, eredetéhez hűen, majdnem a farsangra is vonatkozik, mert ha ilyen nagy lesz a drágaság, bátran búcsút mondhatunk a húsnak, akárcsak a rómaiak hamvazó szerdán: Came, vale 1 * Selyemben nem szabad hálózni/ — ezt mondották ki valahol a Dunántúl. Helyesebben szólva, azt mondották ki, hogy selyem ruhában senkit nem engednek belépni a táncterembe. Nagyon jól van, csakhogy: debuisset pri- dem. Az a baj, hogy már régen nem igy cselekedtek és hogy egész országban nem kötelező a selyemruha-ellenes hangulat. Bizonyára sok váltóval, tömérdek adóssággal volna kevesebb nyűg a szegény családapák nyakában. Ha ezt a hangulatot és határozatot véglegesítenék és általánosítanák, legalább ennyi haszna lenne az idei szomorú farsangnak, amelyben igazán alig lehet valakinek kedve a mulatságra. Adja Isten, hogy okuljunk a magunk baján! * Egy kis félreértés. Egy úri család fia, aki önkéntesi évét szolgálja, itthon volt a karácsonyi ünnepekre. Január másodikán kellett volna jelentkeznie ezredénél, de mert erre a napra disznótort tervezett a család, a következő telegrammot menesztette az ezredparancsnok- sághoz: „Családi eset miatt fiam szabadságát kérem 4-ig meghosszabbítani.“ A válasz hamar megjött és ékes magyarsággal a következőt mondotta: „Elhalálozottnak növendékhez rokoni viszonya sürgönyileg tudtűl adassák.“ Az áldozatul esett sertés (mert hiszen az halálozott el) olyan módon került rokonságba az önkéntessel, hogy a postán „Halálesetének kopogtatták le a „Családi esetet“-et. * Még egy szép magyar mondatI Mint tudvalévő, a gyöugyöspatai kerület országgyűlési képviselője, ifj. Erdély Sándor, kilépett a munkapártból a választójogi törvényjavaslat miatt. Megharagudtak erre Hatvan munkapárti választói és bizalmatlanságot szavaztak képviselőjüknek, akinél csak most vették észre, hogy — elhanyagolja a kerület ügyeit. A gyűlésre kibocsájtott meghívó a következő ékes mondattal kezdődik: „Bizalmunkra méltatlan országgyűlési képviselőnk pártunkat és bennünket rútul becsapva itt hagyott s uszályhordozójává vált azoknak, akik józan belátás híján az ország és polgárai sorsát a szellemi éretlenség és a felelőtlenség tudatában a rosszra hajló va- gyontalanság kezébe kívánják kiszolgáltatni.“ No, ha a bizalmatlansági határozatot is ilyen stílusban fogalmazták meg, aligha bírja megérteni a „szeretett“ képviselő. * Pilátus utódai. Ki nem ismeri Pilátus urat, ama bizonyos „Én mosom kezeimet!“ cimii közhasználatú szállóigének nagynevű megalkotóját? — Mindenki ismeri, már csak azért is, mert tömérdek utódja van, különösen az olyan veszedelmes és mozgalmas időben, mint a mostani. Pilátus, a felelősség aló való kibújásnak ez örökbecsű típusa, elkövetett egy nagy bűnt és nem akarta érte a felelősséget vállalni. Vájjon nem igy vannak-e azok is, akik a múlni nem akaró háborús veszedelmet felidézték? Szinte jól esik a szemnek, hogy ebben a zavaros világban akad egy kis megnyugtató látványosság is. A mostani kavarodott világban úgy látjuk, hogy egyedül Németország az, amely nem követi Pilátus példáját, nem mossa a kezeit, hanem öntudatosan vállalja mindenért a felelősséget, ügy látszik tehát, hogy Németország érzi magát a legkevésbbé bűnösnek olyan tettek elkövetésében, amelyek a mostani szomorú helyzetet megalapozták. Tisztelettel ajánljuk evvel kapcsolatban mindenkinek, hogy azt a frázist, amelynek állítólagos szerzője Montecuccoli volt, nevezetesen hogy a háború viseléséhez nem kell egyéb, mint pénz, pénz és pénz: dobják ünnepélyesen lomtárba. A háború viseléséhez higgadtság és nyugalom kell. A pénz és a háború fogalmát csak azok hozzák egy kalap alá, akik a háborútól való félelemből is — keresni akarnak. — Negyedik hete, hogy nem láttam a feleségemet. Engedd meg, hogy meglátogassam . . . A kovács úgy tett, mintha csodálkoznék. — A feleségedet? — kérdé meglepetést színlelve. — Hát neked feleséged is van ? Nem szóltál nekem erről soha és aki ebben a műhelyben megfordult, velem együtt mind úgy tudja, hogy te egymagádban élő, legényember vagy. Alisar belátta, hogy a mesterrel szemben kéréssel semmire sem mehet, elment tehát a kádihoz panaszra, hogy a feleségét visszakaphassa. A kádi meghallgatta a panaszt és a végén azt kérdezte: — Vannak tanúid? — Nincsenek. — Akkor nem is a kovács, hanem az ördög vitte el a feleségedet. Menj a pokolba és szállj szembe az ördöggel . . . — Ezt nem teszem; én igazságot kérek. — Mit, te nem akarsz az ördöggel szembeszállni? Te pártolod a sátánt? — förmedt rá a kádi. Ezért meglakolsz! . . . És huszonötöt veretett a talpára a szegény Alisarnak, akinek sem barátai, sem pártfogói nem voltak. Alisar búsan hagyta el a kádi hajlékát és a kapuban találkozott az ördöggel. — Mivel vonakodtál engem szidni, én megsegítelek, — mondá a bánatos Alisarnak. — Menj vissza a műhelybe és dolgozzál, mintha mi sem történt volna. A többi az én dolgom. Alisar szótfogadott. Visszament a kovács műhelyébe és olyan gyönyörűséges szerszámokat kovácsolt, hogy mindenki megbámulta. Csakhamar híre kelt a kitűnő munkásnak és sokan eljártak a műhelybe megnézni, amint dolgozik. Jóhire a kádi füléig is eljutott. Egyszer csak belépett a műhelybe az ördög és odasugta Alisarnak, aki fölismerte őt: — Egy óra múlva visszatérek a kádival, és tedd meg, amire kérlek. Egy óra leforgása alatt csakugyan eljött a kádi s egy öreg ember volt a társaságában, aki százesztendősnél is idősebbnek látszott és akiben Alisar fölismerte az ördögöt. — Édes fiam, — kezdte a szót az aggastyán, — eljöttem a kádival, aki nem hiszi, hogy te nemcsak az öreg ekevasakból ragyogó ásókat, sőt fényes kardokat tudsz csinálni, hanem az öregeket is átalakítod fiatalemberekké. Hát most mutasd be rajtam a tudományodat; én nem félek a tűztől és a kalapácstól, bánj el velem ugy^-mint az ekevassal. — Szívesen, ha így kívánod. Evvel Alisar befektette a lángokba az aggastyánt, akinek ez egy cseppet sem látszott kellemetlennek; betakarta szénnel és felszította a parazsat; azután mint az izzó vasat, vasfogóval kivette a tűzből; majd addig kalapálta az üllőn, mig a test kihűlt. Ekkor egy zsák- darabbal megdörzsölte és — az aggastyán helyett egy szép fiatal embert állított talpra. A kádi elbámult a csodán és rohant a szultánhoz, hogy elbeszélje, amit látott. A szultán felesége, Zobeida, szintén öreg volt és így elhatározta, hogy ezt is megfiatalítja. Elment tehát a feleségével és a kádival a kovácshoz. Az ördög ekkorra már telebeszélte a kovács fejét, hogy ne hagyja a műhelyének jó hírnevét egyedül Alisar ügyességén felépülni, hanem ő maga is fogjon hozzá a lehetetlennek látszó dolgokhoz. Sikerül minden, — mondá, — csak ügyesség és bátorság kell hozzá; és elvégre te mester vagy, ő pedig csak segéd . . ► Amint a szultán belépett a műhelybe és Alisart kereste, hogy a feleségét megfiatalít- tassa vele, maga a mester állott eléje és így szólt: — Kívánságod parancs előttem, nagyúr;. ámde segédem csak segéd és amit tud, tőlem,
