Eger - hetente kétszer, 1913
1913-03-22 / 24. szám
1913. március 22. EGER. (24. sz.) 5 Eladó Mária utca 1. számű, (Széch-myi-utcai sarok ház) 2 modern úri lakásból álló új ház. Miskolczun, Urak-utca 19. számú, 5 lakásból álló házam eladom, esetleg egy egri házzal elcserélem. Közvetúőkkel nem tárgyalok. Értekezhetni Radii Károly tulajdonossal. Eladó Telekessy-utca 4. számú ház, nagy kerttel és pincével. Dr. Barsy István ügyvéd. Brindza Béla épület- és bútorasztalos, temetkezési vállalkozó. Eger, Makiári út 15. sz. saját házában. Állandóan kapható fa- és érckoporsó, szemfedél, koszorú, gyertya és az összes temetkezéshez való cikkek. Elvállalja mindennemű temetkezésnek rendezését a legegyszerűbbtől a legfinomabb kivitelig. Gyászkocsikkal kívánatra vidékre is szolgál. KEGLEVICH ! Iskolaügy. A tanítók fizetési törvénye. _ — Elfogadta a főrendiház. — Az állami, hitvallásos és községi iskolák tanítóinak fizetésügyét szabályozó törvényjavaslatokat a főrendiház március 13-án (csütörtökön) délután 4 órakor tárgyalta le s úgy általánosságban, mint részleteiben is elfogadta. A javaslat tárgyalásának során Csernoch János hercegprímás mondott nagyobb beszédet s kívüle Hosszú Vazul görög-katolikus püspök és Gyurátz Ferenc kg. ev. szuperintendens szólaltak fel. A beszédekre Jankovich Béla vallás- és közokt. miniszter együttesen válaszolt. * Csernoch János dr. hercegprímás a népoktatás államosítási szándékai ellen emelte fel tiltakozó szavát a következőkben: Minthogy a javaslat előkészítése alkalmával volt szerencsém nyilvánítani véleményemet és a kormánnyal folytatott tárgyalások közt sikerült a községi és felekezeti tanítók részére is legnagyobb részt megszerezni azokat az előnyöket, amelyeket a másik javaslat az állami tanítók részére biztosít; ámbár lehetetlen volt elérnem a teljes paritást a kétféle tanítóság iözött, mégis tekintettel az államnak jelenlegi pénzügyi viszonyaira, tekintettel továbbá arra, hogy a paritás maga az életben olyan, hogy még egyenlő fizetések között is sok függ az egyes helyektől, hogy tudniillik hol van valaki alkalmazva és azért meglehet, hogy egyenlő fizetés mellett még sincs neki egyforma jövedelme: én a javaslatot általánosságban és részleteiben elfogadom. Nem is ez az, ami miatt felszólalni kívánok, hanem az, hogy a javaslat tárgyalása közben és már előzetesen is olyan hangok hangzottak az illető körökben és különösen egyes tanítók részéről, hogy a felekezeti tanítókon csakis úgy lehet segíteni, ha a felekezeti és községi iskolák államosíttatni fognak és akkor az állam mindkét jellegű tanítóságot, egyforma elbánásban fogja részesíteni, vagyis más szavakkal ki is volt mondva, hogy a fennállott és ezentúl is bizonyos tekintetben fennállandó diszparitásnak oka az, hogy vannak állami, községi és felekezeti tanítók. Nehogy ez a hamis okoskodás tovább terjedjen a közvéleményben, kénytelen vagyok erre okvetetlenül rámutatni és pedig azért, mert hiszen a felekezetek is óriási áldozatokat hoznak tanítóik érdekében. Én nem akarom a méltóságos főrendeket száraz statisztikai adatokkal untatni, hanem annyi bizonyos, hogy ha az államnak kellene viselnie mindazokat a terheket, amelyeket most a községek és az egyes hitfelekezetek viselnek: ez óriási teber- szaporodást idézne eló az állami költségvetésben a nélkül, hogy az állam ez által bármi különös célt ért volna el. (Úgy van!) Mert az állami nevelésnek célját, a hazafias, egységes nemzeti nevelést a jól vezetett községi és felekezeti iskolákkal ép úgy el lehet érni, mint az állami iskoláknál. Helytelenül cselekednék tehát az állam, hogy ha nagyobb terhet vállalna magára egy olyan feladat érdekében, amelyet az állam ezen terhek nélkül is meg tud valósítani a felekezetek segítségével. Másrészt pedig a felekezetek iparkodnak is eleget tenni ezen kötelességüknek; mihelyt pedig nem tesznek eleget, az államnak megvannak az eszközei, hogy céljait meg tudja valósítani a felekezeti iskolákban is. Továbbá meg kell jegyeznem, hogy azok az összegek, amelyeket az állam a községi és felekezeti tanítók díjazására fordít, nem valami elvont fogalomtól vétetnek el, hanem azokat a polgárok összessége szolgáltatja be az állam pénztárába (ügy van! ügy van!) és a polgárok összessége között Magyarországon, hála Istennek, legalább a mai napig, még mindig túlsúlyban vaunak azok, akik valami egyházhoz és felekezethez tartoznak; ezt a pénzt tehát, amelyet az állam a felekezeti iskolákra fordít, azok a polgárok szolgáltatják be, akiknek joguk van ahhoz, hogy az ő vallási nézeteiknek megfelelően oktattassék és neveltessék az ifjúság, amely vaUáserkölcsös nevelés az államnak nem hátrányára, hanem csak előnyére lehet. Ha nem csalódom, ezt a célt akarta szolgálni az a határozati javaslat is — legalább egy utólagos magyarázatot tartva szem előtt — amely ezen törvényjavaslat tárgyalása alkalmával a képviselóházbau beterjesztetett. A képviselőházban ugyanis a kultuszminiszter ur helyettessé is elfogadott egy javaslatot, amely az 1868: XXXVIII. törvénycikk, revízióját kívánta, hogy e revízión keresztül lehessen a községi és felekezeti iskolák államosításához eljutni. Nem tudom, ez volt-e a cél, vagy nem, de az a képviselő ur, aki a javaslatot benyújtotta, utólagosan olyan nyilatkozatot tett, amelyből erre lehet következtetni. Ezt a nyilatkozatot tegnap közölték a lapok. Már most az az 1868: XXXVIII. törvénycikk a mi törvényünknek egyik legjobb és legsikerültebb alkotása; ennek a törvénycikknek szerzője a nemeslelkü báró Eötvös József; ezt a törvénycikket már 1848-ban tárgyalták és csak a közbejött események miatt nem lett akkor törvény. Az alkotmányos érának visszaállítása óta és alkalmával azonnal beterjesztette báró Eötvös József ezt a javaslatot; tárgyalását hosszú viták előzték meg és különösen Tisza Kálmán volt az, aki annak idején a javaslatban lefektetett és a felekezeti iskolák fenntartására és biztosítására vonatkozó intézkedéseket az ő tekintélyével az országgyűlésen keresztülvitte. Azonkívül ebben a javaslatban oly elvek foglaltatnak, amelyek megbolygatása semmiféle szempontból sem volna a mostani időben indokolva. Miután tehát a kultuszminiszter úr nevében a képviselőházban az akkor ott jelen volt igazságügyminiszter úr ezt a határozati javaslatot elfogadta; tehát ennek a javaslatnak az lett volna a célja, hogy ennek a segélyével jussanak el a mi iskoláink államosításához: előre kötelességemnek tartom figyelmeztetni a t. kormányt, hogy erről a gondolatáról mél- tóztassék letenni, mert ez beláthatatlan bonyodalmakra vezethetne, amire minekünk szükségünk nincs és amire az egyházak és a felekezetek ebben az országban rá nem szolgáltak. Hosszú Vazul görög katolikus püspök rámutat arra, hegy ezen javaslat minden üdvös és nemes intenciója dacára mégis hagy e°ry kis különbséget az állami és a hitfelekezeti tanítók között, mert habár végeredményben a fizetés mindkétrendü tanítóságnál ugyanaz: a felekezetiek azonban később jutnak az előléptetéshez és a fizetéshez. Tehát először a fizetésnél, másodszor a lakbér-illetményeknél kedvezőtlenebb elbánásban részesülnek, mint az állami tanítók. Ezek a hitfelekezeti tanítókat érzelmeikben sértik és hozzánk jutott panaszaik tényleg arra ösztönöznek és ez az, ami engem is felszólalásra késztetett — hogy az ő óhajaikat, kéréseiket itt tolmácsoljam. Remélem — és abban a hitben fogadom el a javaslatot, — hogy a kormány nem mondotta ki az utolsó szót e tárgyban, hanem az állam pénzügyi helyzetének javulásával gondoskodni fog a létező differencia eltüntetéséről és a hitfelekezeti tanítókat is ugyanazon kedvezményben részesíti, amelyben az államiak is részesülnek. Én elismerem, hogy a tanítók most igazán mélyen kiható és kielégítő mértékben részesülnek elismerésben, mert a mostani fizetések, melyek e törvények által a tanítóságnak biztosíttatnak, minden esetre megközelítik, sőt igen sok irányban túlhaladják azokat a fizetéseket, amelyeket a tauítók Európa más államában elérnek; de tekintve, hogy a felekezeti tanítók ugyanazt a kuliurmunkát végzik, mindenesetre megérdemlik, hogy ők is ugyanazon elbánásban és honorálásban részesüljenek. Nem kívánok a részletekre kiterjeszkedni, mert most már a javaslat meg van alkotva, és a bizottságban a pénzügyminiszter ur szives volt kijelenteni, hogy az államnak jelenlegi pénzügyi helyzete közepette, amelyet nagyon is tudunk méltányolui, lehetetlen volt tovább menni. Azt is készséggel és hálásan ismerem el, hogy az állam szép összeget áldoz a felekezeti tanítók javadalmazására: csak arra kérem a mélyen t. kormányt, hogy honorálva a tanítóságot, amely mégis leginkább nyúl be a lel- készi karral egyetemben az egész ország lakosságának érzelmi világába, igyekezzék azt a tanítóságot megnyugtatni, hogy teljesen munkájának és hivatásának élve, azt a kultur- munkát, mely rá van bizva, el is végezhesse a közjó és a haza javára. Mert azt is készséggel jelentem ki, hogy mi semmi tekintetben nem óvakodunk és nem védekezünk az állami ellenőrzés leghatékonyabb gyakorlásával szemben, sőt mi is azt kivánjuk és igyekezni fogunk a magunk részéről is saját közegeinkkel odahatni, hogy a tanítóság az ő hivatásának magaslatán állva, hazafias munkáját mindig a legjobban végezze. Amidőn tehát ezeket kijelenteni bátor voltam, csak arra kérném még a mélyen tisztelt kultuszminiszter urat, — akit most hivatásának és hivatalának elfoglalása alkalmából is tiszteletteljesen üdvözlök, — igyekezzék odahatni, hogy a törvény annak legnemesebb intenciói szerint hajtassék végre, hogy a kormány ne legyen senkivel szemben sem szűkkeblű, hanem a felekezeti tanítókkal szemben is, az állami segélyek kiutalása körül, járjon el kellő méltányossággal és részesítse a tanítókat abban az atyai jóságos elbánásban, amely a sziveket megnyeri és ezáltal őket a közjónak, a hazának hasznos munkásaivá fogja mindig avatni. Gyurátz Ferenc ág. ev. szuperiutendens sérelmesnek tartja számos tanítóra nézve azt a tényt, hogy az 1893. év előtti szolgálati éveket figyelmen kívül hagyja. Fájdalmas a felekezeti tanítókra nézve, hogy az állami tanítók díjazásával szemben bizonyos hátrányban mapummisaroJC tartóssága, ruganyossága, eleganciája utolérhetetlen I
