Eger - hetente kétszer, 1912
1912-03-13 / 21. szám
2 EGER. (21. sz.) 1912. március 13. csupán a tisztviselői kar, hanem a jogorvoslást kereső közönség nagyrabecsülését és szeretetét is kiérdemelte. A közigazgatási bizottság a haláleset miatt érzett részvétét az elhunyt pénzügyigazgató családjával közli. Megszűnt járvány. A vármegyei tiszti főorvos bejelentette, hogy Eger város területén a vör- heny-járvány megszűnt. Uj iskola. A kir. tanfelügyelő jelentése szerint a vallás- és közoktatásügyi miniszter Szuha- hután 1912. évi szeptember hó 1-étől uj állami iskolát szervez és ezáltal az ott lakó szénégetők gyermekei is bevitetnek a kultúra sáncaiba. A sertésvész csökken. A törvényhatósági főállatorvos az állat-betegségek állapotáról örvendetes jelentést tett. Valamennyi ragadós baj szünetel, sőt a sertésvészt is sikerült leküzdeni a nagyobb uradalmakban a védő-szérumok szerencsés alkalmazása által. A közadók. A kir. pénzügyigazgatóság jelentése szerint, február hó végéig 1.338,275 korona egyenesadó volt előirányozva. A hátralék most 833,715 korona. A jövö havi ü/és határidejét április hó 15-én délelőtt 10 órára tűzték ki. Halottkém-dijak. A községi és körorvosok ha- lottkémi díját a vármegye egész területére nézve egyöntetűen 1—1 koronában állapította meg a közigazgatási bizottság. A körorvosi lakásbérek. Az egereseim, recski és nagybátonyi uj orvosi körökben a körorvosok lakásbéréhez való hozzájárulást akként állapította meg a bizottság, hogy a körorvosi székhelyek a lakáspénz felét, a körhöz tartozó többi község pedig együtt a másik felét fizeti az egyenes adók arányában. Föiebbezések. Az egri korona-utcai csatorna- építés ellen Ury József dr.-né, a Görög-utcai csatornázás ellen Básthy Béla fölebbeztek. Hatvan község is fölebbezett a Zagyva-töltések ügyében. Mind a három főlebbezést elutasították. A kivándorlás. Február hó folyamán 76-an kaptak útlevelet. A füzesabonyi vasut-átjárók. A füzesabonyi vasúti állomásnál gyalog- és kocsi-átjáró építése vált szükségessé. A közigazgatási bizottság kötelezte a Máv. igazgatóságát az erre vonatkozó tervek és költségvetések elkészítésére. Az uj vasbeton-hidak. A törvényhatósági utakon építendő 12 vasbeton-hidra vonatkozó szerződéseket elfogadták. Adótörlés. Végül egy csomó behajthatatlanná vált adó törlését rendelte el a közigazgatási bizottság. A törölt adók összege 39144 kor. 99 fillér és 62 korona híjával valamennyi Gyöngyös város közönségét terhelte. Társadalmunk egy tipikus alakja. — A társadalmi mitesszerek. — Bocsánat a bizarr alcímért, de ha Schäffle egy német tudós alaposságával és komolyságával beszélhetett társadalmi edényekről, szegmentumokról, motorikus középpontokról, társadalmi tüdőkről és combokról: miért ne Írhatnék én társadalmi mitesszerekről, melyek a mi társadalmunk testén kellemetlenkednek, és várják, hogy egy alapos bonctani, vagy ortopédiai vizsgálat után megszabaduljunk tőlük. Igen, mert a mitesszer először élősdi, másodszor szépségrontó ; tehát nem érdemelhet más sorsot, mint azt, hogy egyszerűen kinyomjuk őket. Hisz’ ki nem hordja a szivén a magyar társadalom szépségét és egészségét!? Talán szükségtelen ezekután előrebocsáj- tanom, hogy ez a szóbanforgó mitesszer személy; ma, a XX. században köztünk, társadalmunkban lábon jár: típus. Hisz’ nálunk minden olyan tipikus!... Nincs is gyönyörűségesebb foglalkozás, mint meghúzódni egy sarokban, és figyelni a mi társadalmi tablónkon mászkáló típusokat. Ha feltűnik valahol egy-egy, azt mindig megvigyázom, legnagyobb szeretettel persze a mitesszereket. Ez az enyém; ez nagyon tetszik nekem. Nem remegek, hogy a kultúra kigyomlálja őket; hisz’ legyek ők, kik tavasszal újra ébrednek, vagy talmi-honvédek, akik annál jobban szaporodnak, minél jobban távolodunk 1848-tól. De mi tetszik nekem annyira ezeken a típuson ? Minden. Valamikor sokat bosszankodtam az ólmosbottal virtuskodó nemeseknek és a szivarra bankóval gyújtó magyar uraknak nemzet- gazdasági ostobaságain. De érzem, hogy igazságtalan voltam irántuk, és azért lesütöm a szemem, ha föltűnik az én kedvencem: a társadalmi mitesszer. Apja a régi, becsületes, jó világból csak néhány pepitanadrágot és egy meggyszinűre szívott tajtékpipát hagyott neki örökségül, no meg a becsületet amolyan Sudermann-i értelmezésben: „Amit közönségesen becsületnek hívunk, az jóformán csak az az árnyék, melyet vetünk, mikor ... a közbecsülés napja reánk süt.“ S ő ebből akar megélni. Nem hiszi, hogy vannak megoldhatatlan problémák, mint: a perpetuum mobile, fából vaskarika, meg az ő jövendő élete-sora . . . Abban a hivatalban, melyet apjára való tekintettel jártak ki néki, természetesen nem maradhat, mert mindent akar, csak becsületesen dolgozni nem. Azt tartja, amit a nagyidai hős mondott: minek dolgozzunk, mikor az urak se dolgoznak! ? Belebeszéli magába, hogy ő finom, nyughatatlan, nietzshe-i, nem e világba való idegzet, s fittyet hány Daniénak, aki ezt kérdezi tőle a Pokol-ban: „Miért levétek, lám, ti megteremtve? Biz nem azért, hogy éljetek baromként; De hogy erényért küzdjetek, s tudásért“. (XXVI. 118—120); vagy ezt a kádenciát vágja ki (s mire nem volna néki kádenciája?): írni mindent lehet, hisz a papiros olyan türelmes jószág; de az én életem egész más! — ügy születik ez a társadalmi mitesszer, mint a párisi gamén. Megvan benne minden haszontalan, hiányzik belőle minden szükséges; csakhogy durvább, gorombább a gaménnál, és semmi szeretetreméltóság nincs benne. Az ő élete mindig kockázatos. Kártya, bor, politikai húza-vona, választások, pártszolgálat, a jövő emberei előtt való pukedlizés, a konccal, bankettal kecsegtető háborúsdi, ily alkalmak hijján pedig a világ összes eseményeinek és személyeinek suta lekritizálása, és „le- pipálása“. Ezek a főbb lelki megnyilatkozásai. Szemében minden csak érdek és politika. Szidja a nyugdíjas méltóságosokat, pedig maga is nyugdíjból legénykedik. Vallásossága abban merül ki: Le a papi vagyonnal! Szimatolni, az események forgatagában, a látnokot adni, jelszavakat kolportálni, a tömeget bolonddá tenni: senki sem tudja úgy, mint a társadalmi mitesszer. Ha vitázik, vakmerő, elbizakodott. Komázva beszél nagy emberekről, nagy igazságokról; kérdéseket intéz partneréhez, s maga felel meg azokra, úgy, ahogy neki jól esik, és kicsikarva az első látszólagos sikert, diadalordítással megszalad, vagy tréfára fordítja a sort; mert neki felül kell maradnia. Mikor igy a társadalmi mitesszert rajtakapom a tudományosság mímelésén, a „logika örök törvényén“ lovagolva, vagy szavalni, handabandázni hallom, mindig eszembejutnak Popé nak a Monument-ről mondott szavai: „A londoni oszlop, mint valami Az „EGER“ tárcája. Télutó. A lombkoronát Pehelyruhával dúsan fölcserélve, Pehelyruhával, meleg ruhával — Karuk’ hálásan nyújtják fel az égre — Örülnek a fák. .. Köröskörül, amit csak szem beér, Minden ragyog, most minden úgy vakít. Minden hófehér. . . Lenn a domb alatt — Aztán melegség árja ömlik el; Melegség árja, meleg sugárja — — Feltűnik a nap. . . S egy kis ibolyka nagy bután kikel. — A nap meg néz .. néz — bámulva — megállva Csókdossa ajkát. — Óh a vén ledér! — Minden ragyog, most minden úgy vakit. — Minden hófehér. . . A vén ledér ajk Csókdossa — és a mosoly hal az ajkán S a kis ibolyka szirma megfehérlik, Sápadtan dől le a kicsiny virág. . . Utolsót sóhajt. A csók nyomán a halál szele érzik... — Hideg mosollyal néznek le a fák — A halvány ajkon ott csillog a dér. . . Köröskörül, amit csak szem beér, Minden ragyog — most minden úgy vakit. Minden hófehér. . . Lorán J. Egy medvevadászat. Arthur M. Baron Lüttwitz után Egyedy László. Huszonnégyéves voltam és birtokosa egy mértföldekre terjedő, őserdőkkel borított galíciai uradalomnak, melynek egyes vidékein fejszecsapás még nem hangzott, ahol ember keze fát még nem döntött ki. Az egymásra zuhant ősfáknak járhatatlan rengetegében, ahol a szétporladt törzsek testéből évszázados, egészséges törzsek emelkedtek az égnek, — farkas és medve bőven akadt. Ha valami képes az öregség napjaiban a régmúlt idők emlékei nyomán sóhajt fakasztani a lélekből, az erdő és az eltűnt ifjúság az. Egy reggel lovas hírnök állított be hozzám azzal az üzenettel, hogy egy medvét nyomoztak ki. Azonnal kis hegyi lovamon termettem és elkocogtam a megjelölt erdő irányában. Az agyagos talajon világosan láttam a hatalmas, az emberi lábhoz oly hasonló, de annál jóval nagyobb friss nyomokat. A hajtás megkezdődött. (A medve épúgy hajtható mint a nyúl; de ha megsebzik, akkor egyszerre eltűnik az embertől való természetes félelme, azonnal támad és életre-halálra harcol; minél erősebb a sebe, annál dühösebb.) Mozdulatlanul állottam egy vén bükk mögött, csak a szememet jártattam ide-oda; vadászom egy bokor mögött feküdt mellettem. Előttem egy sziklacsoportból kis forrás buzogott elő, melyet üdesége, tisztasága miatt jól ismertek a szomjas favágók; egy sem ment el előtte anélkül, hogy vizéből a puszta tenyerével ne ivott volna. A nyomról Ítélve a medve is itt oltotta szomját. Mint jelentéktelen kis ér csörgedezett a forrás a hegyről és ebben a mohhal benőtt, vízben gazdag erdőben jobbról, balról, annyi
