Eger - hetente kétszer, 1912
1912-12-04 / 97. szám
19 iIá. december 4. EGER. (97. sz.) S Hogy a szociál-demokrscia nem azonos az anarkiával, a nihilizmussal, a kommünnel és a szüfrazsett handa-bandákkal, nagyon jól tudjuk. Ámde viszont ők sem tagadhatják, hogy ezek a kóros elváltozások a társadalmi élet sejtszövetén, egytől-egyig az ő laboratóriumaikból kerültek elő. Azok a bizonyos dárdák ezek, amelyeket olyan messzire találtak elhajítani a merészebb gerelyvetők, hogy keresésük közben eltévedtek az élet nagy rengetegében. Most puskaporos a levegő és a háború réme kisért. Azt hinuők, hogy az ő elemük került a homloktérbe, tehát kigyűlnak az öröm- tüzek a rombolás szellemének oltárai előtt. Dehogy. Az ártó eszméknek nem kedvező talaj a háború, vagyis helyesebben: nem az ilyen háború. A szocializmus szervezete a nép megha- sonlására támaszkodik, tehát a forradalom, más szóval a polgárháború szelidebb álláspontján áll. Ehhez katonaság sem kell, mint az egyéb háborúhoz. És ez a fő. A háború ellen tiltakoznak, mert miatta kell a sok katonát tartani; és ha nem lesz katonaság, akkor majd. . . Hát kérem ez az „akkor majd . . !“ az a bizonyos ok, amiért a t. vörös-lobogós fölforgatók fölcsaptak a béke — apostolainak. Teli szájjal hirdetik történelmi igazságok nélkül gyártott uj doktrínájukat: Nem kell a háború, amelyet a fejedelmek és kormányaik csak azért eszelnek ki és rendeznek, hogy a népet, akarata ellen, a „vágóhídra“ vigyék, akár a vágómarhát . . . Pedig jól tudják, hogy a népek történetében másként van följegyezve a háborúk eredete. Nem is kell a messzi múltba visszamenni példákért. Itt van a most folyó balkáni háború. Kik kezdték ? A királyok ? A kormányok ? Nem. A nép. És ha a fanatizált bolgár, szerb, görög és montenegrói népnek kívánságára királyaik ellenezni merték volna a háborút, bizonyára úgy repültek volna le trónjaikról, mint a pelyva a rosta alól. így van ez, sajnos, más időkben és más népeknél is, és az csak kivétel, hogy olykor-olykor a nagy abszolút birodalmakban a fejedelem szeszélye dönti el a háború kérdését. Ámde ha nem zúznák össze darabokra az igazság tükrét a szocialista vezérek, csillogó cserepek nélkül hogyan bolon- dítanák a — népet? A népre pedig szükségük van. Mert az Istenadta nép a legnagyobb hatalom, a legmagasabb fórum a világon. A szava Isten szava, amely lassan izzódik át akarattá; de ha ez az akarat a népmilliók összességében megnyilvá- nu', ellene nincsen többé fölebbezés. Ha ezt a roppant társadalmi erőt egyszer megnyerhetnék ártó eszméiknek a szocialisták! Erre törekszenek. Résen legyünk! fa HÍREK. Eger, 1912. december 3-án. Tájékoztató. December 5. katonai utóállítás Egerben. „ 8. Boldogasszony fogantatása. „ 8. Ismeretterj. előadás a főgimnáziumban. „ 8. A Szent Imre-Kör matinéja. „ 8. Országos vásár Füzesabonyban. „ 9. A közigazgatási bizottság ülése. „ 10. Katonai felülvizsgálat Eger en. „ 11. A gyöngyösi főszolgabiró tárgyalási napja Adácson. „ 11. A tiszafüredi főszolgabiró tárgyalási napja Sarudon. „ 14. Az Egri Dalkör müvészestélye. „ 15. Ismeretterj előadás a főgimnáziumban. „ 15. Az egri főszolgabiró tárgyalási napja Verpeléten. „ 16. Megyegyűlés._ „ 16. A dohánybeváltás kezdete Kápolnán. „ 16. A hevesi főszolgabíró tárgyalási napja Erdőteleken. „ 16. A pétervásárai főszolgabíró tárgyalási napja Egeresehiben. „ 20. Katonai utóállítás Hatvanban. „ 22. Ismeretterjesztő előadás a főgimnáziumban. „ 23—24. Országos vásár Pásztón. „ 25. Karácsony. „ 26. Szent István vértanú ünnepe. „ 31. Szilveszter. Hálaadás. Mikulás. A jó Mikulás bácsi napja küszöbön van. A gyermekvilág már epekedve várja a kedves öreg eljövetelét, mert hiszen a fehér szakállú Mikulás bácsi soha sem jár üres kézzel s ahová ellátogat, akár a gazdagokhoz, akár a szegények hajlékaiba, mindenütt kiosztja ajándékait. Virgácsot is tart néha kezében, hogy megfenyítse vele az engedetlen gyermekeket. De ritkán kell használnia, mert melyik gyermek rossz akkor, midőn Mikulás bácsit várja? . . . Fehér lelkű, ragyogó szemű angyal ilyenkor minden gyermek, mert fél, hogy, ha rosszalkodik, az ő házukat elkerüli Mikulás bácsi. — És ugyan miről Írna? — Miről ? . . . Hát a szerelemről, a szív érzelmeiről.... az ön szép szemeiről. Ha olvasni fogja, könny rezeg majd a szemében a megindulástól. És ha egy szép költeményt irok önhöz, szabad lesz majd megcsókolnom a kezecskéit ? — Eredj gyorsan és vedd le a képet! — figyelmeztette a Peplov a feleségét, akit könyökével gyöngéden oldalba lökött. Arca el- sáppadt az izgatottságtól és remegve gombolta össze a kabátját. A következő pillanatban benyitotta az ajtót. — Gyermekek, .. — hebegte elérzékenyül- ten és kezeit áldásosztóan terjesztette szét — az Úr áldjon meg benneteket . . . Éljetek boldogan . . . gyermekeitek körében és szeressétek egymást. — Én is, ... én is megáldalak titeket — szólalt meg a mama és boldogságában sírva fakadt. — Legyetek boldogok, édes gyermekeim! Oh, ön egyetlen drága kincsemtől foszt meg! — mondotta Szcsupkínhoz fordulva. Szeresse leányomat; becsülje meg és legyen jó hozzá. A tanító szájtátva bámult maga elé. Nem tudta, hogy mi történt vele. A szülők olyan hirtelen nyitottak be, hogy a meglepetéstől egy szót sem tudott szólani. — Berontottak, rám támadtak! — gondolta magában és az ijedtségtől még egyre hevesen dobogott a szive . . . Most már el vagy veszve, komám! Fejét félénk alázattal csüggesztette le, mintha mondani akarta volna: — íme, itt vagyok; ejtsetek foglyul! Legyőztetek! — Áldás, . . áldásom rátok — ismételgette egyre Peplov és nagy örömében ő is sírva fakadt. — Natcsonka, édes lányom, állj oda mellé. — Petrovna, add ide a képet . . . Egyszerre azonban elálltak Peplov könynyei és szelíd arca haragra gyuladt. — Ostoba! szólt dühösen a feleségéhez. — Mit nyomsz a kezembe? Hát ez szentkép? — Oh, szentséges Isten! De mi történt ? A szépírástanító ámultán nézett föl és szabadnak érezte magát. A mama ugyanis, nagy sietségében, a szentkép helyett Ljaszecsuikov költő arcképét kapta le a falról. Az öreg Peplov és a felesége, Petrovué Kleopátra, a képet kezében tartva, zavartan állottak egymás mellett és nem tudták, mihez kezdjenek, mihez fogjanak. A szépirástanító pedig fölhasználta az alkalmas pillanatot és — elillant. ... Az est leszálltával a házak ablakaiba kirakott gyermekcipők reggelre megtelnek cukorkával, almával, fügével, mogyoróval, szentjánoskenyérrel, játékokkal — Mikulás bácsi jóvoltából. (Már amennyi beléjük fér!) . . . Szép, szép ez a megemlékezés, de még sem hű. A kirakatokban az ősz-szakállú Mikulás bácsi tisztes alakja mellett ott éktelenkednek a krampuszok és feketére mázolt, vörös nyelvű, puttonos ördögök. Mire való ez ? Ha már ragaszkodunk a hagyományokhoz, miért ajándékozunk a gyermekeknek krampuszokat? Ki tudna erre okosan felelni?! Személyi hír. Szmrecsányl Lajos érsek, titkárjának, Kriston Endrének társaságában szombaton este Budapestről székvárosába érkezett. Kinevezés. Az igazságügyminiszter Korányt Ferenc pétervásárai járásbírósági írnokot az egri kir. törvényszékhez irodatisztté nevezte ki. A Katolikus Sajtóegyesület igazgatótanácsa pénteken este 6 órakor ülést tartott, amelyen Prohászka Ottokár elnöki előterjesztésében ke- gyeletes beszédben emlékezett meg az elhunyt Samassa József egri bíborosról, továbbá indítványozta, hogy Szmrecsányi Lajost, az uj egri érseket a Sajtóegyesület díszelnökké válassza és ez iránt terjesszen javaslatot a tavaszi közgyűlés elé. Új jog- és államtudor. Petro Kálmán dr., ügyvédjelöltet, lapunk munkatársát, szombaton avatták föl a budapesti Tudományegyetemen az államtudományok doktorává. Ismeretterjesztő előadás a főgimnáziumban. Vasárnap, f. hó 1-én délután kezdette meg Kovács Pius dr., a főgimnázium ismeretterjesztő előadásainak adventi sorozatát, A képzőművészet eredete és első nyomai címen, az előadó termet zsúfolásig megtöltő díszes közönség elölt. Az előadás tartalmát az alábbiakban közöljük: — Előadó bevezetésében a képzőművészetek eredetére és első nyomaira vonatkozó kérdések fontosságát és aktualitását világította meg, hangsúlyozva mindenütt, hogy a vélemények útvesztőjében mily szükség van épen ezen kérdések tárgyalásánál elfogulatlan kritikai érzékre. Hogy a kitűzött téma további fejtegetésénél az ősember lelkivilágából vezethesse le a művészi érzék megnyilatkozásait: előbb a leszármazási elméletet s az antisociális ősemberre vonatkozó véleményeket boncolgatta s így jutott el arra az eredményre, hogy a legrégibb embertípus is társas életet élő, gondolkodó, számító, ítélni tudó, alacsony műveltségű ember volt! Mélyen járó lélektani fejtegetésben kutatta azután az előadó, miképen keletkezett az ősember lelkében a „szép“ eszméje; a művészkedésre való hajlam, s mik voltak ennek legelső megnyilatkozásai ? Az előadás mindvégig tudományosan népszerű hangja s az ősnépek sok tekintetben rokon életkörülményei igen érdekes példákat szolgáltattak az összehasoulításra. így jutott az előadó arra a végső következtetésre, hogy a művészet az ősembernél is a fantázia játéka volt. A játék az összegyülemlett energia fölhasználása. Ez a tevékenység a gyönyör érzetével van kapcsolatban. Az ember tehát játszik, mert ebben megköunyebbül s e megkönnyebbülés végső eredménye a gyönyörűség. Ennek megnyilatkozási formája a művészet, amely ismét a szép termelője, megtestesítője. — Mindannak illusztrálására és igazolására, amit elméletben kifejtett, több mint húsz vetített képet mutatott be, amelyek az ősember korát és művészetét állították elénk. Megismerkedtünk az ősember családi életével, környezetével, fegyvereivel, házi eszközeivel, vallásával és bálványaival.
