Eger - hetente kétszer, 1912

1912-10-30 / 87. szám

EGER. (87. sz.)

1912. októbv. 30.

gazdákat, de a táplálkozás olcsóbb nem lesz, drágább azonban — könnyen lehet.

A városok java-erejüket fordítsák közélelmezési intézmények szervezésére, hogy az élelmiszerek egyenes és rövid utón jussanak a termelőtől a fogyasztóhoz.

Ez a legbiztosabb ut a piaci drágaság csökkentésére.

Még egyszer — és utoljára — a köztársasági párt. A Hevesvárm. Hírlap vasárnapi számában két terjedelmes cikk palemizál lapunknak e tárgyban (okt. 23-án) adott válaszával.

Csépányi László dr. ur ezt követeli, hogy „fel a sisakkal,“ mert ő ismeretlen cikkíróval nem vitatkozik. Őszintén szólva, nem értjük a haragját, mert hát a vitatkozást ő kezdte és ismeretlen cikkíró ellen kezdte. Erre tehát azt lehetne mondanunk, hogy minek kezdte? Különben is nem a cikkíró személye a fontos.

Mi érdemben válaszolunk, hogy miért tartjuk jobbnak Magyarországon a királyságot. Röviden mondjuk el válaszunkat; csak idézzük a balpárt programmtervezetét, melyet annak idején Babocsay Sándor, Egerváros országgyűlési képviselője, a koalíciós pártból kilépett ellenzékiek által alakított balpárt ügyvezetö-aleluöke dolgozott ki. Ebben a tervezetben azt mondja Babocsay Sándor (aki egyúttal főszerkesztője a Hevesvárm. Hírlapnak is, melyben a támadó cikkek megjelentek):

„Államforma. Ámbár, legalább elméletben, legideálisabbnak látszik a köztársasági államforma, mindamellett, minthogy a voltaképen való lényegben alig van különbség a köztársaság és egy, igazán népakaraton nyugvó alkotmányos egyeduradalom (monarchia) között; . . . és minthogy Európában legjobban kipróbált, ezeréves, sokszor fényes múlt fűz bennünket a monarchikus államformához: mi ebben a nagyfontosságú kérdésben is Kossuth Lajossal tartunk, aki még a szabadságharc után, a múlt század ötvenes éveiben is azt hirdette, hogy király kell a magyarnak, mert a história ezt igy parancsolja. Kossuth Lajos ugyan azt is mondja, hogy a királyok drága bútorok az állam háztartásában; azt is mondja, hogy ő ugyan személyére nézve republikánus; de jobban szereti hazáját, mint teóriáját.“

Nos, megengedik nekünk Csépányi dr. urék,

tiszta rajzával lep meg; mig a Gépelés (56. sz.) érdekes kísérlet a piros és sárga színnek (mely egyébként is dominál az egész kiállításon) egymásra való hatására. E képen egészen külön áll és mégis összeolvad e két szin, s jellegük minden harmóniájuk mellett is megmarad.

A középső folyosó jobboldalán zsúfoltan van mintegy 90 rézkarc, kőnyomat, linóleum- és fametszet. Inkább Írott képek, mint rajzoltak; pillanatok alatt (sokszor az utcán) készült a legtöbb, de mind jellegzetes, önálló, meglepő. Mivel részletesen felsorolni lehetetlen e sok rajzot, képet, inkább megállapítjuk, hogy Kövér Gyula a grafikában látszik legkiválóbbnak és tőle mint karrikatura-rajzolótól is sokat várhatunk még.

A jobboldali állvány legszebb képei, amelyek egyébként a kiállításnak is legnagyobb értékei: Mi Urunk (171. sz.), előtanulmány egy nagyobb kompozícióhoz és széles síkokban adja a fájdalmas Krisztus megható térdalakját; az Édes anyám (173. sz.) gyöngéd fiúi kézzel készített kép, melyről a sok szenvedés, a bánat olvasható le; a Kékruhás leány (172.) életnagyságu kép, melyre teljes egyszerűséggel van lehelve

hogy e tekintetben egy véleményen merjünk lenni Kossuth Lajossal és Babocsay Sándorral. Elvégre Kossuth Lajos talán elég súlyos tekin- télyi érvnek és Babocsay Sándor elég tapasztalt politikus; mindakettő pedig bizonyára jó hazafi.

Kossuth Lajossal fejezzük be (és föltétien befejezzük) a vitát; tessék választani, hogy mit szeretnek jobban: a hazát-e, vagy a teóriát.“

Az élet mélységeiből.

— Társadalmi levelek. —

A pénzarisztokrácia.

Igaza van G. B. Shawnak, amidőn a milliomosok számára irt szociális-tanulmányát igy kezdi: „A milliomosok osztálya, az a kicsi, de növekvő közösség, melybe a kereskedelem vé- letlenségei akármelyikünket máról-holnapra belehajíthatják, — talán a legelhanyagoltabb az államban.“

Ugyan ki törődik a milliomosokkal?

A milliókért mindent megtesznek az emberek ; a milliomosokért semmit. Állami életünket, társadalmi viszonyainkat úgy rendeztük be, hogy többé-kevésbbé mindenkiről gondoskodtunk: a bűnös anyák elhagyott gyermekeitől kezdve, a közélet minden foglalkozás-nemén és ranglétráján át, egészen addig a határig, amelyen túl a milliomosok státusa kezdődik. A milliomosokra azonban nem terjedt ki a figyelmünk. Miért? Talán mert kevesen vannak? Avagy mert dúsgazdagok és pénzük által önmaguk gondoskodhatnak magukról?

Lehet, hogy mindakettőért; lehet, hogy másért. Annyi azonban bizonyos, hogy a gazdag emberek Wertheim-szekrényeinek százezrei után a milliomosok kálváriája következik.

Mert ha titkon mindenikünk sóvárog is a milliók után, azért az irigyelt pénzarisztokraták még sem boldogok. Hiszen G. B. Shaw szerint: ők az élet hajótöröttjei. Ők viselik az óriási gazdagság felelősségét, anélkül, hogy több élvezetet szerezhetnének maguknak, mint akármelyik gazdag ember. Sőt akárhány esetben még csak többet sem élvezhetnek, mint sok szegény ember, vagy annyit sem: mert a tamburmajor szebben van öltözve mint ők; a trainert szolgáló lovászgyerek gyakran jobb lovon ül, mint ők ; és a kiránduló helyeken is, mit ér, ha megtudnák fizetni akár a pávavelővel bekent vajaskenyér árát, ha csak sonkát, vagy grojer-sajtot kaphat? Azután számítsunk csak kissé. Akinek 1000 K évi jövedelme van,

egy fiatal leány bájos alakja. — A jobboldali folyosóban gyönyörű kép a Csendélet (147. sz.), mely remek kivitelű naturalisztikus alkotás és figyelemreméltó a Déli pihenő (146.) derűs színezése.

A 183. sz. (Zsákhordók) tulajdonképen csak előtanulmány a „Munka“ cimü hatalmas triptichonhoz, melyet a főváros megbízásából festett földink. A Sárgakendős hölgy (187. sz.) az impresszionista irány legnagyobb elismerését vívta ki; kritikájuk szerint: a plain air portréfestés bravúros alkytása ez sikerült színes fényhangulatával, melyet a szinszétszóródás és az átszűrődött fény meleg reflexe tesz értékessé.

Utóljára hagytuk a sok egri képet, melyet a város különböző pontjairól vetett vászonra Kövér Gyula. Igen szépek : a Bolyki-bástya (167. sz.), az Érseki palota diszkertje (168.) a Glósz Kálmán dr. udvara (176—177. sz.) s a Vár alatti részlet (170.), mely utóbbi a maga régi házainak perspektívájával, levegőjével kap meg és úgynevezett „tuiszinezésével“ köti le a figyelmet. Legszebbek mégis az egri tárgyú képek között: Eger a Pázsit-utcáról (155. sz.) Részlet a Ser- tekapu-utcából (162. sz.), melyek nemcsak szin- hangulatukkal, hanem nagy természeti hűséaránytalanul nagyobb kényelemben élhet, ha a jövedelme megduplázódik. Akinek 2000 koronája van évenkint, legalább is megnégyszerezheti a kényelmét, ha megduplázódik a jövedelme. Körülbelül tízezer korona évi jövedelemig dupla jövedelem dupla kényelmet jelent. Innen kezdve a kényelem nem nő olyan arányban, mint a jövedelem; egészen addig, míg a szánandó áldozat minden pénzért megvásárolható élvezettel jóllakik, sőt megcsömörlik tőle. Hogy újabb tízezer koronával, újabb élvezetet lehetne szereznie, ez éppen olyan tévedés, mint azt hinni, hogy a cukrászinasnak örömet szerezünk, ha a napi munkaidejét két órával megtoldjuk. Mit csináljon a jámbor milliomos, amihez egy millió kellene ? Mehet egy este egynél több színházba, hordhat egynél több ruhát egyszerre, vagy meg tud emészteni több ételt, mint a komornyikja? Elvezet az, hogy egyre több pénze van, ami gondokat szerez, egyre több kolduló levelet kell olvasnia, — de ki van re- kesztve azokból az édes álmodozásokból, amelyek közben a szegényember minden nélkülözését elfelejti és azon gondolkozik: mit csinálna abban a nem lehetetlen esetben, ha valami ismeretlen rokon vagyont hagyna reá? És a pénzarisztokraciának a rejtett szomorúsága mégsem talál résztvevő szivekre. Csak a szegényt sajnálják. Minden más boldog halandót támogat a társadalom, de egyetlen kéz sem nyúl a milliomos felé, hacsak — koldulni nem. A milliomosokkal, a pénzarisztokraciával való egész érintkezésünkben az a hallgatólagos tévedés, hogy neki semmi oka a panaszra és szégyelnie kell magát, hogy vájkál a pénzben, mig mások sanyarognak . ..

Hát ez igazságtalanság.

És ugyan nincs-e igaza Shawnak, amidőn a milliomosok szociológiájában kifejti, hogy mennyi nyomorúság, szenvedés, átok és kárhozat fakad a milliók nyomán, ha azokat megszorítás és józan, körültekintő kritika nélkül akár közcélokra, akár a szegények segítésére, akár a kultúra emelésére fordítják a milliomosok ?

Hiszen tudvalevő dolog, hogy csak a jól alkalmazott kevés segítés ösztönöz, buzdít, és támaszt nemes versenyt a törekvők között; ellenben a sok demoralizáló hatással van mindenre, ami szükség esetén segítés nélkül, a maga lábán is meg tud állani. A pénzarisztokrácia tehát még a jótékonyságot sem gyakorolhatja szive szerint, vagyona nagyságának arányában.

gükkelhatnak; végtelen nagy munka van végül a 161. számun (Rálátás Egerre a várból), mely úgy távlatával, mint átfogó erejével és aprólékos, gondos kidolgozásával egyaránt méltó a legnagyobb elismerésre.

E futó áttekintés, a kiállításnak e vázlatszerű jellemzése is bizonyíték arra, hogy Kövér Gyula egyik legtermékenyebb a magyar festők fiataljai között; a kiállítás megtekintése, vagy éppen tanulmányozása pedig bárkit meggyőzhet arról, hogy haladása szembetűnő.

A képkiállítás iránt általános az érdeklődés; igen sokan látogatják és kivált estefelé állandóan nagy közönsége van. Ma már az angolkisasszonyok felsőbb leányiskolája és tanítónőképzője testületileg nézte meg a kiállítást.

Itt említjük meg, hogy — bár a vételkedv reménységünk alatt áll — már eddig is több kép kelt el. Az eddigi vásárlók : Katinszky Gyula, Légmán Imre, Györffy Kálmán, Maczki Valér dr., Lipcsey Péter dr., Alföldi Dávid dr., Barchetti Károly dr., Bayer Henrik, Péchy Jáuos főhadnagy, Ó Casino, Schvarcz Sándor dr., özv. Relnprecht Lászlóné, Hibay György dr., Fógel Ágoston, Szabó Antal stb.