Eger - hetente kétszer, 1912
1912-09-21 / 76. szám
1912. szeptember 21. EGER. (76. sz.) 3 nem voltak elérhetők. Sok esetben ugyanis, a szőlősgazdák — figyelmen kívül hagyva a boráraknak alakulására hatást gyakorló körülményeket — jóval korábban és jóval olcsóbban adták termésüket, mintsem kelletett volna, s igy kevesebbet kaptak, mint amennyit kaphattak volna a borért. Különösen a szüret előtt való eladás az, amire a bornál nagy óvatosság ajánlható. Mert csak természetes, hogy az, aki a bort hetekkel, vagy esetleg hónapokkal a szüret előtt megveszi, amikor még a must minőségét sem ismerheti, úgy csinálja meg számítását, hogy a vétel még akkor is kifizesse magát neki, ha az előre megvett must silány minőségű lesz is. Minthogy nálunk nincs szokásban a vételárnak a must cukortartalma szerint való megállapítása, hanem hektoliterenkint megállapított fix áron történik az eladás, az elővételeknél a vevő ugyanannyit fizet, akár 12 fokos, akár pedig 24 fokos lesz is a must és igy természetes, hogy a vevő a vételárat a legrosszabb esetre kalkulálván, a mustnak minőségbeli értéktöbblete tisztán az ő javára esik. Hasonlóképen csakis a vevőnek lehet haszna abból is, ami pedig — sajnos — igen gyakori eset, ha az elővétel alkalmával mutatkozó termés mennyiségében a szüretig, bármi oknál fogva, csökkenés áll be. Elővételkor a vevő természetesen, mindig a mutatkozó terméshez képest ajánlja meg a vételárat. Ha már most bármi csapás folytán a termés szüretig felére, vagy még ennél is kevesebbre apad is le, azért a vevő egy hektoliter mustért mégis csak a jobb terméskilátások közt megállapított árt fizeti majd meg, holott a must, a termés meny- nyiségének csökkenése folytán, sokkal többet ér szüretkor. Az elővételkor mutatkozó termés mennyiségének csökkenése folytán előálló érték- emelkedés tehát — megint csak a vevő javára esik és az eladónak kárára szolgál. És hozzá még az a gazda, aki a mustot jóval a szüret előtt eladja, nem csupán magát sújtja a termés mennyiségének csökkenéséből, minőség javulásából és a borárak kedvező alakulásából származó károkkal, hanem kárt okoz a többi szőlőbirtokosnak is, mert az ilyen olcsó eladások rendszerint a bor árának lenyomását eredményezik az illető borvidéken. Vannak szőlősgazdák, akik nem is maguk szüretelnek, hanem a tőkén adják el a termést. Ez a legrosszabb üzlet a termelőre. Az is nagy hiba, hogy ha a termelők nem gondoskodnak előre a szürethez szükséges edényekről, mert szüretkor, amint ezt különösen nagyobb termés esetén, például 1908-ban láttuk, vagy nagyon drágán, vagy egyáltalában nem kapnak már hordót. így teljesen kiszolgáltatják magukat a vevőknek és kénylelenek potom áron elvesztegetni a termést, ami megint csak hátrányos a többi termelők borai árának alakulására is. így szüret táján és különösen az idén, amikor az uj bor árának kedvező alakulására nagy szükségünk van, úgy véljük, nem fölösleges dolog elmélkedni az elmondottak felett. A hét. A mezőkövesdiek a Burgban. Mint említettük is, Mezőkövesd hires paraszt-dalárdája hivatalos volt Frigyes főherceghez és Izabella főhercegasszonyhoz, hol akkor az eukarisztikus kongresszusra Wien-be érkezett sok méltóság volt jelen. Idegen bíbornokok, püspökök, diplomaták, politikusok, katonák és az uralkodóház több tagja hallgatta a mezőkövesdiek pompás énekét. És nagy elismeréssel voltak a matyó- diszben éneklő dalárda iránt. Bizony minden magyar ember örülhet ennek az eseménynek, mert hiszem azok az idegenek legelső sorban a magyar nép értelmi fen- söbbségét látták abban a dalban, mely magyar földművesek ajakáról oly szabatosan, oly érzéssel, oly finoman hangzott el. És sok, igen-igen nagy szükségünk van arra, hogy intelligenciánkat minél több idegen megismerje, mert annál kedvezőbb világításba kerül a mi — tervszerűen elsötétített képünk. * Magyarok az eukarisztikus körmeneten. Vasárnap délelőtt a XXIII. nemzetközi eukarisztikus kongresszust bezáró ünnepélyes körmenetben Magyarország katolikusainak képviseletében 15,000 ember vett részt. 3000 nő az Opera előtt felállított disz-sorfalba sorakozott, 12,000 férfi pedig a körmenettel vonult végig. Már reggel y27 órakor kezdtek gyülekezni a magyarok a részükre kijelölt Vordere Zollamtstrassen, ahol V28'i? már teljes számban összejöttek. 3/48-kor indult meg a magyar menet, melynek élén a magyar állam angyalos címerével díszített selyem nemzeti zászlót, alatta megfelelő nagyságban a piros-fehér-kék lobogót vitték a társországok címerével s a szent korona képével, utána pedig az Esterházy-család birtokában levő két ősi hadi zászlót, majd a Szent Imre zászlaját. A menet élén haladtak Esterházy Miklós herceg, a magyar bizottság elnöke, Zsem- bery István dr. ügyvivő alelnök, Hindy Zoltán igazgató, Apponyi Albert gróf, Cziráky Antal gróf, Almássy Imre gróf, Pálffy Béla gróf, Balás Béla főispán, Kornis Károly gróf, Wimpffen Sigfried gróf, Gerliezy Ferenc báró, Geriiczy Félix báró, Esterházy Sándor gróf, Erdödy Tamás gróf, Esterházy Rudolf herceg, Széchényi Emil gróf, Soms- sich Béla gróf stb. valamennyien magyar díszruhában. A két és fél kilométer hosszúságú menet, melyben nemzetiségre való tekintet nélkül teljesen összevegyülve vonult Magyarország népe, 9 órára érkezett a Heldenplatzra* melyet teljesen megtöltött a közönség, ötven nemzeti zászló és 50 darab „A magyar Szent Korona országai^^elirásu tábla jelölte a magyarok csoportját. A folyton zuhogó eső csak részben akadályozta a tömeget, hogy nyugodtan várja a körmenet teljes felvonulását. Esterházy Miklós herceg végig ott maradt a csoporttal és folytonosan járt a magyarok között, kiknek lelkes kitartását ez csak fokozta, éppúgy Apponyi Albert grófnak és Cziráky Antal grófnak állandó jelenléte is. Fél egy órakor ment el a király kocsija a magyarok előtt, kiknek hatalmas „Éljeni“ kiáltása teljesen elnyelte a más oldalról felhangzó „Hoch!“ kiáltásokat. A királyt láthatóan kellemesen érintette a magyarok lelkesedése, mely megismétlődött, mikor Frigyes, majd József főherceg kocsija vonult el. Egy órakor ért véget a körmenet, mely után Esterházy Miklós herceg elnök, Zsem- bery István dr. ügyvivő alelnök és Hindy Zoltán igazgató Frigyes főherceg palotájába mentek, hogy Izabella főhercegasszonynak, a magyar csoport fővédöjének, átadják a magyarok hálájának jeléül a csoport élén vitt lobogót. A főhercegasszony látható örömmel vette át Esterházy hercegtől a zászlót és kijelentette, hogy azt — mint ennek az eseménynek emlékét — a pozsonyi palota kápolnájában fogja elhelyeztetni. * A magyar sajtó és a bécsi napok. A magyar sajtó legnagyobb része ezúttal is megmutatta, hogy nagy ellensége a katolicizmusnak. A bevallottan katolikus irányú lapokon kívül alig egy-kettő akadt, amely tárgyiasan és érdeme szerint adott hirt a bécsi eukarisztikus kongresszusról. A legtöbb gúnyos kicsinyléssel a hirek között, vagy az Egyesületekről szóló ro— Valóságos tündérliget a kertje... Méltó keret a lakójához. Déryné iparkodott nyugodtságot erőszakolni magára, mégis csaknem árulója lett ajkának remegése. — Most már beszéljen magáról is valamit. Hol járt, hogy sohasem találkoztunk ? — Sokat utaztam fiatal koromban, szólt Zólyomy. — Pedig mindig szerettem volna újra látni azt a szép kis leányt, aki bujdosott előlem, de most, ugy-e, mégis rátaláltam ... Déryné kipirult arccal hallgatta az orvos szavait, majd élénken szólt közbe: — Most már én is nyugodtan Aegmond- hatom, akkor régen ... maga volt első ábrándom! Naplójegyzéseim is utolsó találkozásunkkor értek véget, amely kedves emlék maradt nekem ... Azután, hosszú idő múlva, az uram lett az egész világom. Zólyomy mohón leste az elröppent vallomást és megfogta az asszony kis kezét: — S ha most arra kérném, szólt, újítsuk fel azt a szunnyadó érzelmet, mely akkor kölcsönös volt s ossza meg velem az életet és én akkor a legboldogabb leszek ... Déryné összerezzent eme nem várt gyors támadásra és zokogásba fűlt a hangja, mikor arra kérte Zólyomyt, hogy most igazán nem tudja, mit határoz s hagyja magára... Mind a ketten túl voltak már az első fiatalságon; a férfi túlhaladta a negyvenet, az asszony a harmincat. Déryné még sokáig ült ott mozdulatlanúl, csendesen, mélységes fájdalommal, tépelődéssel. A nap gyorsan csúszott le a hegyek mögé, hirtelen szél támadt s az eső nagy cseppekben hullott alá, de az asszony nem mozdúlt. A szél lassacskán orkánná fajúit, dörgött, villámlott s ő teljesen átázott ruhájában csak akkor gondolt a távozásra, mikor már didergett. Olyan volt, mint valami alvajáró. Nesztelenül nyitott be hálószobájába, hol a sötétséget csak a villám enyhítette olykor. Megállt az ura arcképe előtt és sokáig nézte azt a sötét foltot a falon, majd heves zokogással rogyott le ágyára. A jótékony könnyek enyhítettek fájdalmán. Meggyujtotta villamos lámpáját s esde- kelve kérte urát: bocsásson meg gyengeségéért s adjon tanácsot, mert hű akar hozzá maradni. A kép e pillanatban nagy robajjal zuhant a földre. Déryné megijedt s mig a csengő fehér gombját megnyomta, elvesztette eszméletét. Mari, az öreg cseléd, nyitott be elsőnek hozzá s azt hitte, úrnője már nem él, olyan sápadtan feküdt a földön. És mig a vizes ruhától megszabadítva, kényelmesen elhelyezte az ágyon, a szomszédban lakó orvost elhívták. Zólyomy nagyon megrendült, amikor Dérynét, alig pár órai távozása után, igy látta viszont. Tanácstalant vizsgálgatta, mig végre megállapította a diagnózist. Jeges borogatást rendelt a fejére és ő maga hozott porokat. Másnap ápolónőt hozatott a beteg mellé s naponkint ő is órákat töltött ágyánál. Ha Déryné egy pár percre magához tért is, zavartan nézett szét és mindig csak az uráról beszélt; hívta, hogy mentse meg. Ez igy tartott egy hétig; állapota egyre rosszabbodott. Hiába ültek össze a leghíresebb orvosok, nem tudták megmenteni. Meggyötört lelke elröppent anélkül, hogy csak egyszer is szólhatott volna hozzá Zólyomy . . . S-né Mossóczy Mariska.
